Január 27-én este egy kisebb csoport gyűlt össze a Parlament előtt, hogy megemlékezzen a fagyhalált halt emberekről. Az ilyenkor szokásos beszédeken túl az egybegyűltek gyertyákat gyújtottak, amiket az „ismeretlen embernek” állított ideiglenes emlékműre helyeztek. A minden évben megrendezett eseményt általában szűkkörű érdeklődés övezi, pedig a probléma, amire fel akarja hívni a figyelmet, nagyon, túlságosan is széleskörű: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2018-ban 259 ember halt meg kihűlés következtében Magyarországon, 2017-ben pedig 278-an.

A hypothermia

Ezek a számok ugyan az ezekben az években bekövetkező összes halálesethez képest elenyészőnek tűnhetnek (2017-ben 131 700 ember halt meg, míg 2018-ban 131 045), annyiban azonban mindenképp figyelemre méltók, hogy – ellentétben például számos betegség miatt bekövetkező halállal – ezek a halálok egyértelműen megelőzhetők lennének. 

A fagyhalál akkor áll be, ha a hypothermiás állapot (amelyet a test hőmérsékletének süllyedése idéz elő) kezeletlen marad, és a belső hőmérséklet tartósan kritikus szint alá csökken. A hypothermia kialakulhat „hűvös vagy hideg környezetben tartós expozíció után, megfelelő védőöltözet hiányában; tartós, szélsőségesen alacsony környezeti hőmérsékleten; nagy hőkapacitású hideg közegben (pl. víz)”, de akár szoba- vagy ahhoz hasonló hőmérsékleten is, amennyiben az érintett egyén védekezésre képtelen és/vagy hőszabályozása valamilyen oknál fogva károsodott. Utóbbi helyzet előállhat alkohol- vagy drogfogyasztás, illetve bizonyos betegségek (endokrin, idegrendszeri, anyagcserebetegségek) hatására, de például az idős kor is hajlamosító tényező lehet, amennyiben az áldozat ennek következtében nem észleli a tartósan alacsony hőmérsékletet.

A közhiedelemmel ellentétben a hideg okozta halálesetek többsége évről évre nem az utcán történik, hanem az áldozat otthonában. A KSH 2018-as demográfiai évkönyve szerint tavalyelőtt például az összes „természetes eredetű excesszív hideg okozta ártalom” (a KSH így nevezi a hideg miatt bekövetkező halált) miatti haláleset 58,3 százaléka otthon történt, míg csak 23,6 százaléka utcán, illetve közúton. Ez azt jelenti, hogy a 259-ből 151-en fagytak meg otthon, a négy fal között.

Az energiaszegénység öl

Hogyan fordulhat ez elő? 

Egyrészt a magyar háztartások nagy százaléka energiaszegénynek mondható. Energiaszegénységről akkor beszélhetünk a Habitat for Humanity definíciója szerint, „ha egy háztartás nem tudja megfelelően kifűteni a lakását, vagy ha az energiaszámlák befizetése után egy háztartás fennmaradó jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60%-át”, azaz, ha egy háztartás „számára szükséges energia költségei a háztartás jövedelmének túl nagy részét teszik ki”. 2018-ban 29 ezer háztartásban kapcsolták ki a gázt és 16 ezerben a villanyt közműhátralék miatt, és közel egymillió háztartásnak volt villamos energia tartozása. 

Másrészt a magyar lakásállomány közel „80%-a nem felel meg a korszerű funkcionális műszaki, illetve hőtechnikai követelményeknek”, aminek következtében a fűtésük drágább és hatékonytalanabb. 2017-ben a népesség 15,9 százaléka (kb. másfél millió fő) élt túlzsúfolt, nedves, beázó, penészes lakásban.

Fontos kiemelni, hogy a lakásminőséggel és energiaszegénységgel kapcsolatos problémák sokkal nagyobb arányban érintik a szegényebb háztartásokat, következésképp az otthoni kihűlés veszélye is őket fenyegeti a leginkább. Arról nem beszélve, hogy azok pedig, akiket az utcán ér a fagyhalál – bár erre konkrét adatok nincsenek – valószínűsíthetően többnyire hajléktalan emberek.

Politikailag terhelt halál

Innentől kezdve nem jelenthet óriási meglepetést, hogy a kormány nem foglalkozik a fagyhalál áldozataival, hiszen fókusza középpontjában általában nem az alacsonyabb jövedelmű társadalmi rétegek, hanem a közép- és felsőosztály áll (gondoljunk csak a CSOK-ra vagy az újabb keletű „babaváró hitelre”, amik kifejezetten a középosztály gyermekvállalási kedvét igyekeznek ösztönözni, míg a szegényebbeket kizárják a hitelfelvétel lehetőségéből). 

Az utóbbi években nemhogy olyan kormányzati intézkedések nem születtek, amelyek az ilyen halálok megelőzését célozták volna, hanem mintha egyenesen egy olyan igyekezet lenne felfedezhető a döntéshozók részéről, hogy ne is kerülhessenek a fagyhalállal kapcsolatos adatok nyilvánosságra. 

Még 2018-ban közölt a 444.hu részletes cikket a módokról, melyekkel az állam titkolni próbálta ezeket a statisztikákat: Rétvári Bence államtitkár például Korózs Lajos MSZP-s képviselő kérdésére, hogy hányan fagytak meg 2017/2018 telén, 13 bekezdésben válaszolt, amiben csupán arra nem tért ki, amit Korózs kérdezett. Ehelyett azt részletezte az államtitkár, hogy a kormány mennyit tesz a magyar szegényekért. Rétvári egyébként a cikk születésekor, 2018 februárjában már 2 éve nem volt hajlandó válaszolni az ehhez hasonló kérdésekre. 

Titkos/nyilvános/ellenőrizhetetlen

Bár a KSH a halálozási statisztikák keretében továbbra is minden évben rendszeresen publikálja a korábban a „túlságosan nagy hideg” következtében beálló halálnak, újabban pedig a „természetes eredetű excesszív hideg okozta ártalomnak” nevezett esetek számát, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azonban a korábbi évek gyakorlatával ellentétben néhány éve már nem hozza nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos statisztikáit. Utóbbival szemben A Város Mindenkié (AVM) az Utcajogász Egyesület segítségével pert indított 2017-ben, hogy hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat. A pert a két civil szervezet végül meg is nyerte. Az ORFK ennek következtében kénytelen volt publikálni a 2016/2017-es téli időszakra vonatkozó adatait, amiből kiderült, hogy 2016. október 15-től 2017. március 1-jéig 180 ember fagyott meg Magyarországon.

A KSH-n és az ORFK-n (már ha beperli őket az ember érte) kívül a Magyar Szociális Fórum közöl még adatokat a kihűléses halálesetekről, ráadásul ők az egyetlenek, akik folyamatosan frissülő számokkal jelentkeznek. Legutóbbi ezzel kapcsolatos híradásukban például arról számoltak be, hogy 2019. szeptember közepétől 2020. január közepéig 95-en fagytak halálra az országban. Tavaly áprilisban pedig arról írtak, hogy 2018 szeptembere és 2019 márciusa között 172 ember hűlt ki végzetesen. A szervezet azonban azt nem szokta feltüntetni, hogy ezek az adatok honnan származnak. Simó Endre, az MSZF elnöke a Mérce ezzel kapcsolatos kérdésére azt válaszolta, hogy „állami forrásoktól” kapják az információikat.

A probléma egyébként nem csak azzal van, hogy kevés forrásból tájékozódhatunk az áldozatok pontos számáról – ahogyan az már az eddig idézett adatokból is látszik, vannak bizonyos eltérések a különböző szervezetek által közölt adatokban is. Ezek a különbségek következnek a módszertan eltéréseiből (például a KSH a teljes évre vonatkozó adatokat közli, míg az ORFK és az MSZF a téli időszakra vonatkozókat), de abból is, hogy gyakran előfordul, hogy a bekövetkezett halál okaként nem a kihűlést tüntetik fel a statisztikákban, hanem valamilyen egyéb betegséget, amiben az áldozat éppen szenvedett, például a tüdőgyulladást. 

Ráadásul, mivel a kihűléses halál rendkívüli halálesetnek számít, ezért a rendőrségnek egy bonyolult hatósági eljárást kell lefolytatnia ahhoz, hogy megállapítsa ezt a halálokot. Az AVM szerint ennek következtében „mind az egészségügyi dolgozók, mind a rendőrök hajlamosak arra, hogy egy halálesetet inkább ne így jelentsenek le”. Az aktivistacsoport szerint továbbá politikai nyomás helyeződik a rendőrségre, hogy minél kevesebb kihűléses halálesetet dokumentáljanak.

Mi a teendő?

2018 elején Lázár János, aki akkor még a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt, kijelentette, hogy szerinte az államnak nincs felelőssége a kihűlésekben. Az nem derült ki, hogy akkor szerinte mégis kinek lenne ez a felelőssége, mindenesetre a szakértők biztosan nem értenek egyet az egykori miniszterrel ebben a kérdésben.

Még egy 2003-as (!) tanulmány, amit egyébként az akkori Egészségügyi, Szociális- és Családügyi Minisztérium rendelt meg, fogalmazta meg többek közt a következő ajánlásokat a kihűléses halálesetek megelőzéséért: az állami nyilvántartó és adatszolgáltató szervek tevékenysége legyen hatékonyabban összehangolva, készüljenek rendszeresen széleskörű felmérések és esettanulmányok a hypothermiás betegek és a kihűléses halálban elhunytak szociális, egészségügyi körülményeiről és definiálja jogszabály a hypothermia szempontjából a krízishelyzetet.

Az AVM szerint, mivel „a fagyhalál elsődleges oka a szegénység és a megfelelő lakhatás hiánya”, ezért a megoldást is itt kell keresni: „a fagyhalál felszámolásához nem a hajléktalan emberek üldözésére, hanem átfogó szociális és lakáspolitikai intézkedésekre van szükség.” Országos szinten jelenleg nem látszik olyan törekvés, ami ilyen átfogó intézkedéseket igyekezne foganatosítani, a Fővárosi Önkormányzat november 27-i közgyűlése viszont arról határozott, hogy felkéri a főpolgármestert, egyeztessen a BRFK-val annak érdekében, hogy lehetővé váljon a fagyhalállal kapcsolatos rendőrségi adatok részletes elemzése és ezek nyomán a megelőzés fejlesztése. Ugyanazon a közgyűlésen egyébként számos ígéretes döntést hoztak a téli krízisellátással kapcsolatban.

Fővárosi szinten tehát megindult egyfajta mozgolódás a témában, azonban ez közel se elegendő a probléma hatékony kezeléséhez, hiszen a fagyhalál nem szorul Budapest határai közé. Amíg azonban a kormány legyint a hideg következtében elhunyt honfitársainkra, vagy rosszabb esetben politikai haszonszerzőknek tünteti fel azokat, akik foglalkoznak az áldozatokkal, addig sajnos nem várhatunk érdemi javulást. Úgyhogy addig is: segítsük egymást, amennyire csak tudjuk, különösen a téli hónapokban!