Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A fagyhalált halt emberekről emlékeztek meg a Kossuth téren

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Szociális Fórum adatgyűjtése szerint szeptember végétől január 15-éig 95 ember fagyott meg Magyarországon – 60 százalékuk saját fűtetlen lakásában. A szervezet ma délután a Kossuth téren emlékezett meg a fagyhalálban elhunyt embertársainkról, ahol Simó Endre, az MSZF elnöke arról beszélt, csupán politikai akarat kérdése, hogy a hajléktalan emberek lakhatáshoz, a rászorulók pedig szociális támogatáshoz jussanak.

Szerinte a kormány életek árán is folytatja szegényellenes politikáját: úgy gondolják, hogy ha nem látják őket, akkor a probléma meg is szűnt.

„Csak akarni kellene, de ez a politika nem akarja, mert ellenérdekelt. Azt mondja, hogy menj be a melegedőbe, és akkor nem fogsz megfagyni.”

– mondta Simó, aki szerint annak a kormánynak mennie kell, amelyik nem tudja megvédeni az emberi életeket.

A szállókkal kapcsolatban arról beszélt, sokan be se akarnak menni, mert embertelen körülmények uralkodnak, mindeközben tele van a város üresen álló, közművesített állami épületekkel.

Mi is többször írtunk arról, milyen következményekkel jár a hajléktalanság büntetése:  sokan kiszorulnak a városból, kalyibákba, sátrakba költöznek a városszéli erdőkbe, ahol eltűnnek a szociális munkások látóteréből is, így segítséghez is nehezen férhetnek hozzá. Simó szerint a kormánynak hozzá kell segítenie az embereket ahhoz, hogy boldoguljanak, nem pedig bizonytalanságba, majd végső soron a fagyhalálba taszítania őket.

Ahogy az idei fűtési szezonban, most is az áldozatok több mint fele saját fűtetlen lakásában fagyott meg. Mivel a szociális háló képtelen megfelelő segítséget nyújtani minden idős, magányos, beteg embereknek, magunknak is fokozottan oda kell hogy figyelnünk a körülöttünk élőkre: egy tál meleg étel, egy kis segítség a tűzifa felaprításában is sokat segíthet.

Emellett fontos azt is tudni, mit tehetünk a hajléktalan emberekért: a Mércénél az A Város Mindenkié (AVM) és a tatabányai Utcai Segítők Szociális Egyesülete (USZSE) segítségével nemrég összeszedtük, mit tehetnek az önkormányzatok és mit a civilek, ha hajléktalan embertársainkon szeretnének segíteni –  a teljes cikk itt olvasható.

Jelenleg a Magyar Szociális Fórum az egyetlen szervezet, amely információkat szolgáltat a kihűlés okozta halálesetekről, mivel a rendőrség 2017 óta nem közöl erről adatokat, és a Belügyminisztérium – azon belül is Rétvári Bence államtitkár – pedig 2016 óta nem válaszol az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Az A Város Mindenkié emiatt beperelte a rendőrséget, ám azt a választ kapták, hogy a a rendőr-főkapitányságnak fogalma sincs arról, hogy az egyes rendőrkapitányságok milyen kihűléssel kapcsolatos ügyekben járnak el, így azokról nem is tudnak összesített adatokat küldeni. Az MSZF vezetője, Simó András azt nyilatkozta: egy ideje az államapparátustól szerzik az adataikat, ám arra nem tért ki, hogy pontosan milyen ágtól.