Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kétségbeesett üzenetet találtak a Tesco Kínában gyártott egyik karácsonyi képeslapjában

Beszüntette a brit Tesco Global azoknak a karácsonyi üdvözlőlapoknak az importját és eladását, amelyekről kiderült, hogy Kínában, rabszolgasorban tartott munkások készítik – írja a BBC.

A dobozokban, több példányban eladott karácsonyi üdvözlőkártyák között még múlt héten bukkant furcsa üzenetre egy brit vevő.

A rövid, angolul írt levélre a 6 esztendős Florence Widdicombe bukkant rá egy nagyjából 500 forintos képeslapcsomagban, egy mikulássapkás kiscicás lap mögött.

A törékeny angolsággal megfogalmazott üzenet, amelyet most a Sunday Times közölt, így szólt:

„Külföldi rabok vagyunk a sanghaji Csingpu börtönben, Kínában. Akaratunk ellenére dolgoztatnak minket. Kérlek, segíts nekünk, és szólj az emberi jogi szervezeteknek.”

Az ismeretlen szerző emellett megadta egy brit újságíró, Peter Humphrey nevét is. Humphrey korábban éppen a külföldiek számára is fenntartott Csingpu börtönben raboskodott, ahogyan ő fogalmazott „koholt vádak alapján”, mivel a kínaiak szerint a tudósító kémkedett utánuk.

Florence családja ezért név alapján, a Linkedinen keresztül lépett kapcsolatba Humphrey-val, és így került a médiához a rövid levél is. Humphrey, aki végül a cikket a Sunday Timesnak megírta, azt mondta, 2015-ben még kommunikálhatott is volt rabtársaival, azóta viszont a cenzúra azelőtt elképzelhetetlen mértékben szigorodott.

„Immár ott tartunk, hogy ilyen palackos üzenetek maradtak neki, mint az egyetlen lehetőség a kommunikációra.”

-nyilatkozta a BBC-nek Humphrey.

A Tesco szóvivője azzal reagált a felfedezésre,

„Sokkolt minket az információ, ezért azonnal leállítottak a képeslapok szállítását, és vizsgálatot indítottunk a gyár ellen, amelyből a képeslapokat kaptuk”

-hozzátéve, azért is „megrázó” számukra az eset, mert éppen a képeslapcsomagokból befolyt pénzből jótékonykodik rendszeresen év végén a nagy áruházlánc.

Bár a most, éppen az ünnepi időszakban kialakult botrány miatt a Tesco kifejezetten gyorsan lépett az ügyben, az eset egyáltalán nem kirívó a nemzetközi beszerzési láncok, és a kínai árutermelés területén sem.

A most a botrányba keveredő Tesco-beszállítóval, a sanghaji Csejcsiang Jükuang nyomdaipari konszernről ugyanis köztudott, hogy főleg börtön-kényszermunkát alkalmaz a költségek leszorítása érdekében.

Ezzel szemben a Tesco azt állítja, szigorú ellenőrzési rendszert üzemeltet, és rendszeresen felülvizsgálja partnereinél a munkakörülményeket, a most kialakuló botrány azonban mindezt erősen kétségessé tette, hogy múlt havi jelentésük, mely szerint a gyár nem alkalmaz rabokat, a valós helyzetet tükrözte volna.

Kínában nem ez az egyetlen terület, ahol kényszermunkával termelnek olcsón nyugati multicégek számára. Éppen pár hete derült ki, hogy a nemrég az Ujgur Autonóm tartományban létesített, milliós átnevelőtáborok foglyai is világmárkáknak végeznek kényszermunkát, sokszor ingyen, a napi élelemért.

(BBC News, Sunday Times)