Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kobaltbányász kongói gyerekek halála miatt perlik az Apple-t, Google-t és Teslát

Precedensértékű és a globális munkamegosztás igazságtalanságainak felszámolása szempontjából döntő lépésre szánta el magát 14 kongói szülő, aki az USA-ban pert indított a legnagyobb techmultik ellen gyerekei halála vagy maradandó sérülése miatt – írja a Guardian.

A brit portál szerint az alperesek közt szerepel a globális techipar több vezető vállalkozása is: a számítástechnika területén dolgozó Apple, Google, Dell és Microsoft, illetve az elektromos autókat gyártó Tesla is.

A világ egyik legszegényebb és leginstabilabb országa, a Kongói Demokratikus Köztársaság a világ legnagyobb kobaltkészleteivel rendelkezik, itt bányásszák a világ szükségletének 60 százalékát. Márpedig a kobalt az elmúlt években egyre inkább felértékelődött, elengedhetetlen alkotóeleme ugyanis az alperesek által gyártott készülékek lítiumos akkumulátorainak.

A kobalt iránti globális kereslet az elmúlt öt évben megháromszorozódott, és 2020 végére újfent megduplázódhat a szakértők szerint.

Miközben tehát az érc formában kibányászott fém világpiaci értéke folyamatosan emelkedik, a kitermelését elképesztően alulfizetett, brutálisan kizsákmányolt munkások, nem ritkán kiskorúak végzik. A Washington D.C.-ben leadott bírósági kereset beszámol róla, hogy a gyerekmunkások veszélyes földalatti vájatokban, sötétben, kezdetleges eszközökkel termelik ki az ércet, a robotért pedig gyakran két dollárnál (600 forintnál) kisebb napi bért kapnak.

Az egyik felperes a keresetben arról mesél, hogy unokaöccse még kisgyerekként kényszerült arra, hogy beálljon dolgozni az egyik kobaltbányába, tavaly áprilisban azonban az egyik bányaalagút ráomlott, családja azóta sem találta meg holttestét. Egy másik felperes 9 éves korában kezdett el a bányában dolgozni, az idei év első felében azonban egy vájatba esett. Munkatársai kimentették ugyan, de a földre fektetve magára hagyták, és addig maradt ott, míg szülei hírét nem vették a balesetnek, és érte nem jöttek. A fiú kobalthordárként dolgozott napi 0,75 dollárért. A baleset után mellkastól lefele teljesen lebénult.

A keresetben több más hasonló horrorelbeszélés található eltört gerincről, összezúzott végtagokról és az ezek nyomán teljességében elmaradó kártérítésekről.

A felperesek szerint az öt megnevezett techóriás mind bűnrészes gyerekeik halálában vagy súlyos testi sérüléseiben, ugyanis „konkrét tudomásuk” volt arról, hogy a készülékeikhez használt kobalt veszélyes körülmények között végzett gyerekmunka terméke. A keresetben megnevezik azt a két bányacéget – a brit Glencore és a kínai Zhejiang Huayou Cobalt -, amelyektől az említett techcégek beszerzik a kobaltot, és amelyek azokat a bányákat működtetik, ahol a leírt balesetek megtörténtek.

Az áldozatok hozzátartozói állítják: a cégeknek mind a tekintélyük, mind az erőforrásuk megvan ahhoz, hogy a beszállítói láncaikat ellenőrizzék, ennek elmulasztásával pedig hozzájárultak a halálesetekhez és sérülésekhez.

A globális termelői és beszállítói láncok kérdése óriási jelentőségű a 21. században: a kortárs kapitalizmus bejáratott logikái szerint a legtöbb profit az értékláncok tetején, tehát a legfejlettebb országok multinacionális vállalatainál keletkezik, a termelés terhei az alsóbb szinteket nyomják. Minél lejjebb megyünk egy termelési láncon, annál erősebb kizsákmányolást, vagyis alacsony béreket, be nem tartott munkavédelmi és környezetvédelmi szabályozásokat találunk.

A globális termelési láncok kuszasága és átláthatatlansága miatt azonban épp azok a vállalatok ússzák meg a felelősségre vonást, akik a legtöbbet profitálnak ebből a végletesen olcsóvá tett és kizsákmányolt munkaerőből. És ez nem csak a bányaiparra igaz, de olyan változatos területekre is, mint a ruhákat gyártó könnyűipar vagy épp a mezőgazdaság. A fillérekért dolgozó gyerekmunkások és az alapvető szabályok be nem tartása miatti munkabalesetek a textiliparban is mindennaposak.

Nem csupán a világ perifériáira, hanem a Kelet-Európához hasonló félperifériás régiókban is nagy divatja van ezeknek a gyakorlatoknak. Néhány éve beszámoltunk arról, hogyan dolgoztatják a nagy divatcégek éhbérért, embertelen körülmények között román és bolgár nők ezreit. De a brit királyi hercegnő, Meghan Berettyóújfalun készült kabátja is kiváló példa erre a jelenségre: miközben a brit luxusdivatmárkával ellátott kabát ára nagyjából 600 ezer forint, az azt készítő varrónők bére oly alacsony, hogy egyik napról a másikra tudnak csak élni belőle.

A jelenség másik járulékos költsége, hogy a környezetvédelem területén is meghiúsul a felelősségre vonás. Hiába ismerjük például a fast fashion okozta környezetszennyezés gigantikusságát, a nagy cégek képesek zöldre festeni magukat, hiszen a valódi környezetszennyezést tényleg beszállítóik követik el. Csakhogy az értékláncok csúcsán lévő cégek azok, akik rákényszerítik őket, hogy a munkaerőn, a munkavédelmi és környezetvédelmi szabályokon spóroljanak, hiszen az árszabás is ezeknek a multiknak a kezében van, ők döntik el, hogy mennyiért vesznek át egy-egy terméket.

Arra eddig nem volt példa, hogy a termelési lánc legalján szereplő munkások bíróságon támadták volna meg a „csúcsragadozókat”, ebből a szempontból tehát mindenképp érdemes lesz figyelni a per alakulását.