Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszólalt az Újszínház zaklatási botrányát bejelentő levél írója

A Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez, illetve Karácsony Gergely főpolgármesterhez is elküldte Szántó Péter, az Újszínház volt ügyelője azt a levelet, amelyben a Mihályi Győző által, 2016-ban elkövetett állítólagos szexuális zaklatásról ír, értesült a HVG.

Szántó azt írja a levélben, évek óta próbálja megtalálni az alkalmat arra, hogy a környezetében történtekről beszéljen, végül a Gothár-ügy „politikai háborúvá” válása után döntött úgy, hogy ideje felszólalnia:

„Nem vagyok naiv, de talán azáltal, hogy bebizonyosodik, nem csak az úgynevezett balliberális oldalon történhet ilyen gyalázat, esetleg végre elkezdődhet az ezekhez hasonló ügyek érdemi kezelése”

Az Index információi szerint 2016 februárjában egy színész (akit azóta Mihályi Győzőként neveztek meg) lefogta a színház egyik nem színész alkalmazottját és a ruhája alá nyúlt. A továbbiakban csak annyi intézkedés történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól, azaz igazgatói kérésre nem dolgoztak együtt.

Szántó az állítólagos zakaltást színházfolyosói beszélgetések alapján rekonstruálja levelében. A társulat az eset idején Vácon vendégszerepelt, a Paulay Ede utcában ekkor csak a Dózsa című monodrámát tűzték műsorra. Szántónak ekkoriban azt mondta egy másik öltöztető: a továbbiakban minden ügyelői hívás (utasítás ellenére) sem lépnek be az illető színész öltözőjébe.

Szántó szerint mindenki tudta, hogy a sértett és édesanyja Dörner Görgy igazgatóhoz fordultak az ügy miatt, és mivel ő maga két próba között sok időt töltött a színház titkárságán, részleteket is hallott az ügyről, éppen az áldozat édesanyjától.

„Felháborító és kiábrándító volt látni, hogy az illető látszólag minden következmény nélkül megússza tettét. (…) Nem tiltakoztunk, nem kezdeményeztünk társulati ülést. Azt hazudtuk magunknak, hogy nem a mi dolgunk, nem a mi feladatunk. Gyávaságunkat talán azzal (is) magyaráztuk, hogy nem voltunk ott, nem tudjuk mi és hogyan történt pontosan. Így lettünk mindannyian tettestársak.”

Szántó szerint szintén a színház folyosóján terjengő hír volt az is, hogy az igazgató magához hívatta az ügy két szereplőjét. Azt írja: nem volt társulati ülés, tájékoztatás az ügyben, nem történtek nagy változások. Mindössze az öltöztetőtár vezetőjét utasították arra, hogy a kolléganőt a jövőben ne osszák be a színész mellé dolgozni.

„Vagyis valami biztosan történt 2016 februárjában az Újszínházban. De hogy pontosan mi, azt azóta sem tudja sem a társulat, sem a színházi szakma”

-írja Szántó.

Pontosan ezért nem jelenti ki határozottan levelében, hogy Mihályi Győző színész szexuálisan zaklatott egy öltöztető kollégát.

„Azt állítom, hogy 2016 februárjában erről a 2 ember közti történetről szóltak az újszínházi mindennapjaink.

Azt állítom, hogy a sértett édesanyja szájából többen, több részletet hallottunk erről a történetről.

Azt állítom, hogy Dörner György igazgató úr e történet kapcsán berendelte magához Mihályi Győzőt és az öltöztetőtár vezetőjét.

Azt állítom, hogy Mihályi Győző önhatalmúlag, felhatalmazás nélkül vett részt az Újszínház igazgatói pályázatairól javaslatot tevő szakmai bizottságban.”

Mihályi vasárnap az ATV-nek adott interjút, ahol azt mondta, a vele szemben vádakat megfogalmazó levelet nem a sértett, hanem egy bejelentő írta, akinek  szerinte „semmi köze a dologhoz”, továbbá, hogy „nagyon erős politikai, liberális támadást” érez az őt érő vádak mögött. A levél egyetlen mondatát sem ismeri el, azt rágalmazásnak és becsületsértésnek tartja, ami miatt jogi lépéseket is fontolgat.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete még előző vasárnap bejelentette: másnap rendkívüli ülést tartanak, ahol az ügy kivizsgálására, újonnan létrehozott Etikai Bizottság foglalkozik a SzíDosz elnökét, Mihályi Győzőt érintő bejelentéssel.

A Bizottság ezután meghallgatta az elnököt és úgy találták, a levélíró állításai nem felelnek meg a valóságnak. Ezzel a tevékenységüket lezártnak tekintették. Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettes vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.