A migránsban kihunyt az ember.

Az, ami egykor gyűjtőfogalom volt, mára „fosztófogalommá” lett. A migráns nem menedékkérő, nem oltalmazott, oltalomkereső, befogadott, vagy ezekhez hasonló.

Semmiképpen sem sorstárs vagy polgártárs.

A migráns törvényen kívüli tényező – a nemzetközi egyezmények nem vonatkoznak rá. Így ezek megsértésének nincsenek is következményei.

A migránsra alkudni lehet. A pillanatnyi megtűréséért pénz, támogatás igényelhető. Nyerészkedni lehet rajta. A migráns hasznot hajt. A migránskérdést ki lehet szervezni Európa peremére, kezelését háborús bűnösökre bízva. A migránsokkal választás nyerhető ott, ahol nincsen migráns, és népszerűség szerezhető, ahonnan éppen kitoloncolják őket.

A migránssal zsarolni lehet. „Majd meglátjátok, mi lesz akkor, amikor megnyitjuk a kapukat, és rátok szabadulnak a migránsok.” Manapság ez a szójárás dívik a felvilágosult Európában. Zéróbevándorlás: ez minden gondolatunk.

Mégis, a határőr, aki nem több, mint az állam kinyújtott karja és kemény ökle, s az embercsempész, akit az államhatárok éltetnek, egyként a migráció szervezője. Az állam az, amely a megfoghatatlan emberségességet, miszerint „Egyetlen ember sem lehet illegális”, bokájánál fogva a földre rántja, meggyomrozza, majd kézzelfogható valutára váltja.

A migráns így kerül bele az általános áru- és pénzforgalomba. A szabadkereskedelmi egyezmények világában a migráns a szükségtelen, félreállított munkaerő. Sajátos változásról tanúskodik, amikor a kereskedelmi és ipari kamarák menedzserei, akik a tőke szószólói, lévén a tőkének szája nincsen, keresztény és fehér bőrű munkaerőpótlásról beszélnek.

Immár nem mindegy, milyen Istenhez fohászkodik a munkás, hogy mihamarabb kimenekítse e prosperitásba fulladt siralomvölgyből.

A migráns potenciális halott. Alig változtat ezen valamit, ha néha felveti a fejét, s megállapítja, hogy esik az eső. Mint halottra kötnek rá alkukat. A migránsról megspórolható a mentőmellény.

A migráns halála nem érdemel gyászt. Tizennyolcezer halott a Földközi-tenger fenekén, legalább kétszer ennyi a Szaharában, vagy legutóbb négy Apatinnál a Duna mélyén, vállrándításra sem érdemes.

A közvélekedés jobb esetben annyit mond: „Úgy kellett nekik!”, „Tudhatták volna, mi vár rájuk!”, „Mi közöm hozzá?”, „Minek jöttek?”, „Na és?!”. Rosszabb esetben még több áldozatot követel.

A migránst azonban nemcsak az ár húzza a mélyre, hanem a híradások is.

A migráns úgy jelenik meg, mint valaminek a hordozója. A sajtó, a „politikai elemzők” és más hangadók gondoskodnak róla, hogy ezt a valamit időben nevesítsék. A migráns természetesen betegségek, kórok, elfajulások és bűnök hordozója. Esetében mindaz, amit hordoz és ő maga nem válik külön. Két lábon jár ugyan, ugyanakkor a migránssal százféle betegség és bűn kel lábra. A migránshoz úgy tapad az illegalitás, mint az éjszakához a sötétség.

A migráns öngyilkos merénylő, utcai lövöldöző, késelő. Ha van batyuja, a migráns táskájában pokolgép ketyeg, miközben ő maga is biológiai bomba. A migráns szapora, túlszaporodik rajtunk, megváltoztatja a természetes környezetünket. A migráns gyermeke is migráns, generációkon keresztül hordozza a „bevándorló hátteret”. Nincs az az iskolaköpeny, amely alól ne kandikálna ki a migránsság.

A migráns, mint bűn megelőzi a perét. Hassan F. már azt megelőzően bűnös volt („hóhér”), hogy esetében a tárgyalás megkezdődött volna (s így került bele a választási kampányba). Ahmed H. terroristaként lépett be a bírósági tárgyalóterembe állig felfegyverzettek titkosszolgák körében.

Nincsen ártatlan földrajzóra: a Közel-Kelet, Észak-Afrika – veszélyforrások. A migráns bármikor útnak eredhet.

Senki nem várja jobban a migránsokat, mint a televíziós riporter és a politikai showman és porondmester.

A migráns nem személyként jelenik meg, ahogyan a migránsok csoportja sem személyek gyülekezete. A sok migráns horda. A hordák a kulturális fölcserélés előhadai. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a hadak a népvándorlás útját hivatottak kitaposni.

A migránsban elhalványul az, hogy történetesen keresztény, konzervatív, nő, muzulmán, apa, meleg, mozgássérült vagy beteg gyermek. Ugyanaz a jogfosztás illeti meg. E fura egyenlőség sötétségében minden migráns fekete.

Jól látjuk ezt, ha felcsapjuk az újságokat, kormányzati plakátokra pillantunk vagy belenézünk a hírek százszor ismételt képsoraiba.

A migráns belebotlik a magántulajdonba. Az erdő rőzséje, a méhkaptár, melyből mézet kanalaz, a lélekvesztő, amellyel a túlpartra evezne, az elhagyott faluvégi ház, amelyben pár estére megszáll: annak a mérlegnek az ellensúlya, amelyen a migráns könnyűnek találtatik.

A migráns döntése sohasem tudatos. Hajlik a befolyásolásra, küldeni lehet őt, a migráns csupán egy mesteri terv tudatlan szereplője. A migráns belekerült a magas politikába. Értelemszerű, hogy a migráns csak az általános összeesküvés öntudatlan részese.

Semmi sem fenyegetőbb annál, mint hogy a migráns ott van: s nem követ el semmit.

A migráns tehát az élet potyautasa. Emiatt tartja nevetségesnek egyik-másik híroldal, ha a migráns megfagy a repülőgép szárnyán, megfullad egy tartálykocsiban, kihűl egy teherautó csomagterében.

A migráns sajátos halott. Az az elevenség, amely mozgatja, idegen, mástól származó.

Ám ez a feltételezett elevenség mégis csábító, ha olyasmit vetíthetünk belé, amely az életünkből hiányzik. A migránst nem köti a munka, szabadon bejárhatja Európát, hogy a számára legelőnyösebb országban telepedjék le. Megélhetéséről a migránskártya kezeskedik, jólétére ezer szem ügyel, pártolói számosak. A migráns mindazt megkapja, amit tőlünk megvonnak. Ez az az irigy szociális gyűlölség, amely a barbár migránstól is beszédesebb.

Hiszen senki sem vitathatja, hogy a migránsnak csakis azért jó, mert nekünk rossz, s ha neki rossz, az csak amiatt lehet, mert nekünk sem jó.

Migránskérdéssé tenni az osztálypolitikát – mindennapi újramelegített kenyerünk.

Ám a legnagyobb félelem mégiscsak a migráns jelző, amely nem válogatja meg az alanyát. Pontosan tudják ezt azok az asszonyok és férfiak, akik százezer szám kénytelenek rabszolgának állni Nyugat-Európában. Ebből hajtanak ki az öngyarmatosítás, öngyűlölet és önrasszizmus szilaj vesszői. Németországban és Ausztriában pontosan tudja a kelet-európai: „cigány vagyok”, „migráns vagyok”, „Európa fehér niggere vagyok”. A kiürítendő ágytál fölött van min meditálni.

Ki vigasztalhatna meg benneteket?

A migráns nyugodtan migránsnak nevezhető. Ha ebbe a kifejezésbe nem szorul elég gyűlölet és megvetés, esetleg migráncsnak. Ha a migráns a halott szinonimája, az illegális határátlépő olyan kegyeletsértés, amelyet jólesik elkövetni.

A migráns alámerülése az állati létben: migráns méhek, sáskák, invazív fajok. Az újságírói fantázia határtalan.

A migránst nem lehet megszólítani. A STOP és a Tiszteletben tartani a kultúránkat, s a Nem vehetik el a munkánkat nem a migránsnak szólnak.

Van ebben rendszer, ha a migránsok föltartóztatása azt a célt szolgálja, hogy a saját migránsaink zavartalan kizsákmányolását biztosítsuk.

A migráns azonban, az elevenség és megmerevedettség játékában messzemenő változásokat idéz elő. Ahol megjelenik, szögesdrót kerítések emelkednek, szigorodik a határellenőrzés, megromlik a szomszédi viszony.

A migránsnak be sem kell tennie a lábát az országba, hogy az ország kisebbsége migránssá váljon. A migráns az államok közti és államon belüli viszályok katalizátora. Minden, ami a hamu alatt hunyorgott, most fölizzik.

Jaj annak, aki a felelősség súlyát latolgatva elfelejti megjegyezni a migráns szerepét a nyomorúságunkban! Jaj annak, aki nem ismétli a kórussal, mekkora tehertétel a számunkra!

A kérdés, amelyet elmulasztunk feltenni a migránsnak, nem marad a levegőben, csak immár nekünk szegeződik: ki vagy és hogy kerültél ide?

Értelemszerű, hogy ez a létre vonatkozó kérdés nem maradhat megbosszulatlan.

Valóban ez lenne az a kimagasló kultúra, amelyet tiszteletben kell tartani?

Amikor ezt írom, még nem esett le az első hó. Olvasó, ne feledd el mélyre húzni a sapkát, és szorosra zárni a kabátot, mielőtt kimégy a hidegre.