Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A szolnoki ellenzék leállította az önkormányzati lakások áron aluli értékesítését

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az ellenzék azonnali hatállyal leállította Szolnokon az önkormányzati lakások kiárusítását, írja a 24.hu. A testületben 18 főből 17 adta szavazatát arra, hogy mostantól csak olyan bérlőnek lehessen értékesíteni a határozott időre bérbeadott önkormányzati lakásokat, akiknek már 10 éve fennálló bérlői viszonya van az önkormányzattal.

A lap úgy tudja, Radócz Zoltán, MSZP korábbi frakcióvezetője az év minden önkormányzati ülésén leadta előterjesztését (amelyet most azok a fideszes képviselők is támogattak, akik eddig megakadályozni igyekeztek) miután az ellenzék számára gyanússá vált, hogy az akkoriban még fideszes többségű képviselőtestület áron alul árusítja az ingatlanokat. Radócz azután nyújtotta be közérdekű adatigénylését, hogy az önkormányzat semmiféle információval nem szolgált sem az ingatlanállományról, sem az értékesítésekről.

Ennek nyomán derült ki, hogy az önkormányzat az elmúlt két év alatt összesen 40 lakást adott el a bennük lakó bérlőknek, jócskán áron alul, átlagosan 2,5 millió forintért.

A tulajdonosok nevét Szalay Ferenc fideszes polgármester adatvédelmi okokra hivatkozva nem adta ki, az eladások alapját képző értékbecslésekért pedig külön pert kellett indítsanak az ellenzéki politikusok.

A múltban többek között olyanok vásárolhattak lakást az önkormányzattól, mint Kozák Ferenc, aki Farkas Flórián fideszes képviselőnek, a Lungo Drom vezetőjének szövetségese. A 24 értesülései szerint Kozák mindössze három hónapig volt a lakás bérlője, majd 4,1 millió forintért meg is vásárolta azt, hogy egy héttel később jelentős felárral adja tovább. Az ügyben, amely röviddel az önkormányzati választások előtt látott napvilágot, mindössze két hétig nyomozott a rendőrség; ám mivel a  kecskeméti ügyészség szerint a rendőrök nem folytattak le teljeskörű nyomozást, törvénysértőnek minősül a vizsgálat megszüntetéséről hozott határozat. Az ügyészség végül november 6-án elrendelte, hogy felderítési szakaszban folytatódjon a büntetőeljárás.

Címlapkép: Szolnok