Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gothár Péter hallgatóit pszichológus hallgatja meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Etikai Tanácsának ajánlását tiszteletben tartva szünetelteti oktatói tevékenységét az egyetemen Gothár Péter – írja az Index.

Upor László, az SZFE rektori feladatokat ellátó rektorhelyettese tudatta mindezt levélben Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral, ahogy azt is: az egyetem pszichológusa a következő egy hétben egyesével hallgatja majd meg azokat a hallgatókat, akiket Gothár tanít vagy nemrégiben tanított, a beszélgetések eredményéről pedig anonim írásos összefoglalót készít.

Az egyetem felkért a vizsgálatra egy független pszichoterapeutát is, emellett a korábbi zaklatási ügyek óta saját pszichológust is alkalmaz, akit azonban szexuális zaklatás miatt (amiről a szakembernek kötelessége lenne értesíteni a vezetőséget is) mindeddig egyszer sem kerestek fel – bár más ügyekben már kérték a segítségét.

Upor levelében kitért arra is, hogy mielőtt Gothár saját maga felfedte volna kilétét, az SZFE csak sajtómegkeresésekből következtetett arra, hogy saját oktatójuk lehet érintett a Katona József Színházban november közepén napvilágra került zaklatási ügyben, ám erről hiába kérdezték a Katonát, nem kaptak választ.

Gothár Pétert az SZFE Etikai Bizottsága december 4-én fogja hallgatja meg az ügyben.

A rendező egyébként saját maga kereste fel az egyetemet, hogy etikai vizsgálatot kérjen maga ellen.

Ahogy azt mi is megírtuk, november 19-én a Katona József Színház közleményben tudatta, hogy vezetőségük tudomására jutott: egy szerződéses munkatársuk több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A szerződéses munkatársat nem nevezték meg, ám azt közölték, hogy aznaptól be sem léphet az intézménybe. Másnap Gothár Péter – szintén a Katonán keresztül – saját maga tudatta, hogy róla van szó. Mint fogalmazott:

„Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle.”

Gothár közleményét egyébként a Katona úgy tette közzé, hogy semmilyen formában nem kommentálta azt.

Pedig lett volna mit, az ügy kezelése ugyanis több problémát is felvet. Hogy csak a legegyszerűbbet említsük: míg a színhát első közleményében több áldozatról is szól, Gothár kategorikusan egy esetet említ. Fontos kérdés továbbá, hogy a Katona, tudva, hogy rendezőjük ilyen ügyekben érintett, miért nem érezte szükségét annak, hogy például az egyetemet, ahol oktatóként Gothár rengeteg hallgatóval került kapcsolatba, tájékoztassa a helyzetről. De érdekes kérdés az is, hogy a színház, amely az érintettek védelmét hozta fel indokként, hogyan gondolhatta, hogy eltitkolja Gothár kilétét – ráadásul kiderült, hogy a társulat tagjaival szigorú titoktartási nyilatkozatot írattak alá.

Mivel pedig azt már a kezdet kezdetén jelezték, hogy egyetlen közleménnyel elintézték a nyilvánosság tájékoztatását, nem tudni azt sem, azon túl, hogy megváltak Gothártól – aki ha mást nem is, egy konkrét esetet azért maga is elismert -, indult-e bármilyen eljárás az ügyben, feljelentést tettek-e.

Mindezek ellenére Karácsony Gergely a HírTv kérdésére azt válaszolta: példamutatóan járt el a Katona József Színház Gothár Péter zaklatási ügyében, és kellően gyorsan is cselekedtek. A főpolgármester a múlt héten minden minden intézménynek és fővárosi cégnek utasítást adott, hogy az ilyen esetekre alkossák meg saját belső eljárásrendjüket, „ahogy ezt anno a Katona is megtette, és ezeket az ügyeket tisztességesen, átláthatóan rendezni kell”. Ezt már Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes mondta, aki szintén úgy vélte, a Katona jól járt el ebben az esetben, amelyben ő úgy tudja, nem született rendőrségi feljelentés.

És természetesen önmagán is túlmutat az ügy: a kormány például jelenleg épp arra használja fel, hogy minden visszavágásában az ellenzékre mutogasson. A leglátványosabb talán az volt, amikor a múlt héten Vadai Ágnes (DK) kérdezte a kormányt és a Fideszt arról, támogatják-e a párt javaslatát, amely nyilvános listát készítene a pedofilokról.

Völner Pál államtitkár válaszában viszont egyből szexuális bűncselekmények támogatásával vádolta az ellenzéket, összemosva a pedofíliát a szexuális erőszakkal, és azzal vádolva az ellenzéki pártokat, hogy „fedezik” Gothárt és „balliberális élet emblematikus alakjait”.

Hovatovább – sose felejtsük el – korábban, Marton László, Kerényi Miklós Gábor, vagy éppen Kenderesi Tamás ügyében a kormány nem szólalt meg, és bár napvilágra kerülésük idején minden ügy nagy publicitást kapott, Marton végül újra rendezhetett halála előtt, Kerényi is visszatért a színházi világba, Kenderesi pedig éppen azzal mentegeti magát, hogy csak egy fogadás miatt csapott Dél-Koreában egy nő fenekére (a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottságától írásbeli megrovást kapott, emellett a válogatottságért őt megillető juttatások féléves megvonását).

Vagyis koránt sem lenne mindegy a jövő szempontjából, hogy az érintettek hogyan kezelik a jelenlegi ügyet: hogy valóban sikerül-e olyan eljárásrendet kialakítani, ami az áldozatokat védi, és nem az elkövetőket takargatja, hogy a felelős döntéshozók mernek-e radikálisabban fellépni annak érdekében, hogy az intézmények saját hírnevük védelmére ne próbálják meg elsunnyogni a hasonló ügyeket, hogy végre ne csak akkor kerüljenek terítékre a Parlamentben az ilyen esetek, ha a kormány épp eszközként használja őket az ellenzék ekézésére.

via Index
Címlapkép: MTI / Szigetváry Zsolt