Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megszüntetné a luxusvendéglátók vendégeinek szuperolcsó parkolását a Várnegyed alpolgármestere

Az első kerület momentumos alpolgármestere, Gelencsér Ferenc véget vetne a kerületben évek óta működő, a helyiek érdekét nem túlzottan szolgáló rendszernek, miszerint egyes vendéglátóhelyek, intézmények vendégei 1 forint plusz ÁFA / perc áron parkolhatnak a várban – szúrta ki a 444.

Ez úgy lehetséges, hogy a kerületnek szerződése van bizonyos helyekkel, például a Ruszwurmmal vagy az Ősbudavár pizzériával, melynek jegyében az ezen intézményeket látogató vendégek nem maguknak fizetnek, hanem az adott hely fizeti ki a Várba való behajtás díját.

A Várban sorompós rendszer működik, vagyis az autós behajtáskor kap egy bilétát, és kihajtáskor a bent töltött időnek megfelelő összeget köteles fizetni, normál esetben igen borsos összeget, három órára például 520+630+630, vagyis 1780 forintos összeget.

Azoknak a helyeknek viszont, melyek átvállalják vendégeik behajtási költségeit, mindössze 180 forint plusz ÁFA díjat kell fizetniük a példában hozott három órányi tartózkodás után, ami a maximális időtartam.

Gelencsér a problémával kapcsolatban kifejti,

„Egyes cégek, így például a Hilton, vagy éppen a hírek szerint az előző városvezetéssel jó viszonyt ápoló étteremtulajdonosok vendégei 1 forint+ÁFA / perc alapdíjon parkolhatnak a Vár területén. Mennyire életszerű az, hogy valaki feljön az ország szívcsakrájába elkölteni egy laza 30 ezer forintos vacsorát, vagy megszáll a Hiltonban egy éjszakára 40 ezerért, mindeközben EGY forint+ÁFA / perc alapon parkolhat az első három órában egy olyan helyen, ahol a lakók egyre jobban háttérbe szorulnak, és problémát jelent a saját otthonuk közelében történő parkolás.”

A politikus kísérletet tesz a rendszer hatásainak számszerűsítésére is:

„8.353.866,14. Tehát 8 Millió 353 ezer 866. Ennyi percet parkoltak tavaly 1 forint+ÁFA/perc azaz 76,2 forint/ óra áron a Budai Várban egyes vendéglátó ipari cégek vendégei. Ez 10.609.410 forint „bevételt” jelentett a kerületnek. Ezzel egyidőben a város más kerületeiben, így például az Újlipótvárosban, 525 forint / óra a parkolási díj. Ha csak a lipótvárosi díjszabást veszem alapul, akkor is közel 62 millió forinttal folyt be kevesebb pénz, mint amennyi befolyhatott volna.”

Véleménye szerint ebből az összegből fejleszthették volna a kerület lakásállományát például, de arra is kitér, hogy a Várban a lakóknak nem jut elegendő hely, miközben a profitorientált luxuséttermek alig fizetnek a vendégeik után. A rendszerben benne van több állami intézmény és egyéb szervezet is, a 444 gyűjtése szerint többek között az alábbi helyek jogosultak vendégeik kocsiinak kedvezményes parkoltatására:

  • 21 Magyar Vendéglő
  • Alabárdos Étterem
  • Arany Hordó Vendéglő
  • Baltazár Étterem
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
  • BM Buda Castle Hotel
  • Budavári Evangélikus Egyházközség
  • Burg Hotel
  • Esztergom-Budapest Főegyházmegye
  • Nemzeti Örökség Intézet
  • Fekete Holló Étterem
  • Fortuna Étterem
  • Fortuna Mátyás Étterem
  • Halászbástya étterem
  • Hapimag Vendégház
  • Hadtörténeti Múzeum
  • Jamies Étterem
  • Karmelita kolostor
  • Korona Cukrászda
  • Le Pierrot Kft.
  • Magyar Nemzeti Galéria Magyarság Kutató Intézet
  • Máltai Lovagrend
  • Mátyás Templom Gondnokság
  • ME-HÁT Mézeskalács Kávézó
  • MTA Vendégház
  • MTA Zenetudományi Intézet
  • Német Nagykövetség
  • Nemzetpolitikai Államtitkárság
  • Ősbudavár Pizzéria
  • Pallas Athene Domus Pest – Buda Bisztro
  • Ruszwurm Cukrászda
  • Szent György Fogadó
  • Szudáni Nagykövetség
  • Speiz Étterem
  • Vár Bisztró

Az alpolgármester kezdeményezi, hogy vizsgálják felül a vendéglátóhelyekkel kötött szerződéseket, hogy ne használhassák olcsó parkolónak a Várat, míg a többi intézménnyel is újratárgyalják a megállapodást.

Nemcsak  a Várban, Erzsébetvárosban is kiderültek sötét ügyek a parkolási rendszerrel kapcsolatban.

Szintén a 444 írta meg, hogy a Fidesz búcsúajándékként otthagyta Niedermüller Péter polgármesternek és csapatának a korábbi, december 23-án lejáró parkolási szerződést, melynek értelmében Kupper András és cége, a Centrum üzemelteti a kerület fizetős parkolási rendszerét.

Amennyiben nem hosszabbítanak szerződést, jövő év elejétől nem lesz működő parkolási rendszer a kerületben, Kupper cégével azonban szintén nem a legjobb ötlet leszerződni, tekintve hogy a cégeit irányító ügyvezetők jelenleg is a vádlottak padján ülnek milliárdos parkolási csalás gyanújával.

A rendszert egyébként többen is kritizálták, többek között a fideszes Bajkai István, aki rámutatott a jogsértő működésre – tekintve hogy a kerületek nem szervezhetik ki a parkolás üzemeltetését – de az LMP-s Moldován László is tett feljelentést az ügyben.

Moldován azt is kiszámolta, mekkora összegtől esik el a kerület, a szomszédos Terézváros adataiból kiindulva – miközben ott évi 900 millió forintot termel a rendszer, mióta szerződést bontottak a Centrummal, Erzsébetvárosban ez az összeg mindössze 2-300 millióra rúg, vagyis

„Ez hét év alatt több mint 3 milliárd forint. Ezért gondolom, hogy itt hűtlen kezelés történt”.

Miközben pedig a korábbi fideszes vezetést többször is figyelmeztették, hogy a parkolási szerződés lejártával új pályázatot kellene kiírni, nem tettek semmit, így belekényszerítve az utánuk következő vezetést a hosszabbításba.

Niedermüller a 444-nek elmondta, fél évvel szeretnék meghosszabbítani a parkolási szerződést, ezután – amennyiben lesz – csatlakoznának a fővárosi egységes parkolási rendszerhez, amennyiben pedig nem, a szomszédos Terézvárossal társulnának a rendszer fenntartására.

Noha Kuppert nyolcvanezer rendbeli csalásért ítélték el korábban az MSZP-s vezetésű Zuglóban is vele sikerült megállapodni az ellenzék egy részének hangos tiltakozása mellett, melynek hatására végül inkább konzultál a kerületvezetés a lakókkal.

További cikkeinket parkolási témában ezen a linken találjátok.

via 444
Címlapkép: Mérce fotó
Olvass tovább!