A Fordulat folyóirat 26. lapszáma a NER-t tűzi tollhegyre. A Helyzet Műhely elemzéseinek alapegysége nem valamilyen nemzetállam, társadalom vagy kisebb egység, hanem a globális kapitalizmus maga. Így az Orbán-rezsimet is a globális kapitalizmus mechanizmusain keresztül láttatja, megmutatva, hogy a különböző elitek és osztályok hogyan alkalmazkodnak e nagy mechanizmusokhoz.

A különböző társadalomtudományos diszciplínák körében rendre kiújuló vita, hogy meddig is tart a modernitás korában kirajzolt olyan területek autonómiája, mint a politika, a gazdaság, a társadalom. Az általános intellektuális téteken túl e vitáknak gyakran komoly hétköznapi jelentőségük is van, jól illusztrálják ezt a 2010 után kiépülő Orbán-rendszer természetéről folytatott, időszakosan kiújuló viták is. Ezeknek ugyanis nem csupán a megismerés önértékén belüli jelentősége van, de kihatással van a politikai stratégiák alakulására is.

Abban persze viszonylagos egyetértés látszik kialakulni, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének születését és működését nem lehet csak kizárólag az individuális politikai voluntarizmus, a politikai rendszerjellemzők, vagy épp a mélyben húzódó nagy strukturális mozgatórugók prizmáján keresztül megismerni. Ehelyett olyan értelmezésekre van szükségünk, amelyek ötvözik ezeket az olvasatokat – lehetőleg felszínre hozva azokat a mechanizmusokat is, amelyek segítségével a különböző működési logikák kölcsönhatásba lépnek.

Utóbbiak nélkül ugyanis az sem tisztázható, hogy a különböző működési logikák milyen arányban fejtik ki hatásukat. Márpedig az arányok kérdése akár teljesen ellentmondó irányba is elbillentheti értelmezéseinket.

Csak hogy egy gyors példával illusztráljam mindezt: amennyiben a 2010 utáni rezsimet egy alapvetően közjavakon „élősködő”, a közjavak klienshálózatok általi elszívását lehetővé „polipként” értjük meg elsősorban, úgy a NER-t egy tudatosan felépített elitprojektként kell értelmeznünk, amely elhatároz valamit, majd kivitelezi azt.

Ha viszont a politikai és gazdasági struktúrák felől közelítjük meg a dolgot, akkor valójában a körülményekre folyamatosan reagáló, permanens alkalmazkodásban, nem ritkán kényszerpályán lévő rezsimet látunk, amely hangos szuverenista diskurzusa ellenére nem önrendelkezik, csupán „okosan” úszik az árral.

Ez utóbbi nézet mellett teszi le voksát az október 22-én bemutatott új Fordulat-lapszám is. A társadalomelméleti lap 26. számának erőssége azonban, hogy képes integrálni más dimenziókat is az alapvetően makrostrukturális szempontokra támaszkodó elemzésébe, így a konstans alkalmazkodás és politikai voluntarizmus ellentmondó logikái is koherensen felfejthetők a NER elemzésekor.

Az új számot a Helyzet Műhely kutatói jegyzik, akik sok szempontból egy korábbi munkát, a Fordulat 1989-es rendszerváltással foglalkozó 21. lapszámát folytatják. A kontinuitás legfőbb forrása az az itthon egyedülállónak tekinthető fogalmi és elméleti háló, amelynek segítségével a Helyzet Műhely előbb felfejti az 1990 és 2010 közötti Magyarország politika-, gazdaság- és társadalomtörténetét (ezt tette a Fordulat 21), majd elvégzi ugyanezt a 2008 és a 2010 utáni periódussal is (ezt teszi a friss Fordulat 26).

Ez a sajátos elméleti keret nem más, mint a világrendszer-elemzés hagyománya, amelynek ismeretelméleti gyökerei egyrészt a dialektikus materializmusban érhetők tetten, de ami igazán egyedivé teszi az a hangsúlyozott globális és történeti szemlélet iránti elköteleződés. A Helyzet Műhely elemzéseinek alapegysége nem valamilyen nemzetállam, társadalom vagy ezeknél is kisebb egység, hanem a globális kapitalizmus maga. Minden ezalatti szint csak a globális kapitalizmus konkrét térben zajló kibontakozásán keresztül érthető meg, így

magát az Orbán-rendszert is a globális kapitalizmus fejlődési mechanizmusain, illetve a politikai és gazdasági csoportok (elitek, osztályok) e mechanizmusokhoz történő alkalmazkodásán keresztül láttatja.

A globális látószög melletti elkötelezettség mellett fontos szerep jut az időbeliségnek is – annak a felismerésnek, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett politikai-gazdasági-társadalmi képződmény létrejötte erősen függ attól a konkrét történelmi korszaktól, amelyben a tőkefelhalmozás globális rendszere éppen tart. Innen nézve, a Helyzet Műhely elemzői profilja ellenséges a különböző történeti korokból összerángatott analógiákkal szemben, amelyek szintén jelentős szerepet játszanak az Orbán-rendszer egyes folk-megfejtéseiben (Hitler és Sztálin, Horthy és Rákosi itt jelentkezik szolgálatra).

A Fordulat 26 bevezető, szintetizáló tanulmányának alapállítása, hogy a NER a globális kapitalizmus második világháború után létrejött termelési ciklusának hosszú lejtmenetében kialakult félperifériás politikai-gazdasági képződmény. Egy olyan rezsim, amely a 2008-as válság után egyre nehezebbé váló tőkefelhalmozás gazdasági, politikai és társadalmi feltételeit teremti meg, miközben a Kelet-Európára és Magyarországra jellemző nagy strukturális meghatározottságokhoz is alkalmazkodnia kell.

E nézet alapját az a felismerés képezi, hogy az 1970-es évektől kezdődően fokozatosan fullad ki a második világháború utáni, standardizált tömegtermelésre alapuló termelési mód. Ez a termelői szektorok jövedelmezőségi rátájának stabil csökkenésében érhető tetten a leglátványosabban. A legfejlettebb országokban, vagyis a kapitalista centrumban ez azt jelenti, hogy a tőke a termelés helyett egyre inkább a pénzügyi szektorba menekül, ott keres és talál nagyobb nyereséget. Így nem meglepő módon, a centrumországokban olyan politikai projektek emelkednek fel, amelyek a termelői szektorok visszaszorulása, illetve a durván alulszabályozott pénzügyi szektor ellenében lépnek fel. Elég csak Donald Trump azon ígéreteire gondolnunk, hogy visszaviszi Mexikóból az amerikai gyárakat, vagy ránéznünk Elizabeth Warren pénzügyi szektor megregulázására vonatkozó elképzeléseire.

A Magyarországra is jellemző félperifériás körülmények között ezzel szemben egy ideiglenes gazdasági fellendülést láthatunk, ugyanis az egyre kevésbé jövedelmező termelési kapacitások hangsúlyosabban helyeződnek át ide a centrumból, az olcsóbb munkaerő és a kedvezőbb szabályozási feltételek miatti magasabb profitráta reményében. E régióban tehát az egyik fontos politikai kérdés az, hogy hogyan biztosíthatók a profit kinyeréséhez és a tőke felhalmozásához szükséges anyagi és emberi feltételek – itt játszanak szerepet a brutális alacsony társasági adók, magas állami támogatások, és a leépített munkavállalói jogok. A másik fontos politikai kérdés pedig az, hogy hogyan pacifikálhatók azok a társadalmi csoportok, amelyek leginkább megfizetik a zavartalan felhalmozást lehetővé tévő intézkedések árát.

A Fordulat 26 alapállítása, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere épp e kihívások menedzselésére létrejött rezsim, amely alapvetően négy összefüggő funkciót lát el:

1. a globális kapitalizmus rendüléseinek kitett, főként multinacionális tőke által működtetett termelési szektorok (például autóipar, elektronika) stabilitásának garantálása – például az oktatás-szakképzés rendszerének átalakítása, a sztrájkjog korlátozása, a rabszolgatörvény, a gigantikus állami támogatások, a rekordalacsony társasági adó révén.
2. a nemzetközi folyamatoknak kevésbé kitett szektorokban (szolgáltatóipar, bankszektor, média, mezőgazdaság, építőipar) a „nemzeti tőke” koncentrációjának elősegítése – például az EU-s források és közbeszerzési eljárások révén.
3. a felső középosztály rendszerhez való hozzáédesgetése – például az egykulcsos adó, a lakás- és családpolitika segítségével.
4. a nem kedvezményezettek (dolgozók és szegények) kontrollja és pacifikálása – például a közmunka, a kormányzati propaganda, és a konzervatív-szélsőjobboldali retorika révén.

A NER tehát egy érdekesnek is mondható egyensúlyi helyzetet hoz létre, amely elsősorban a hazai és a nemzetközi tőke, valamint a felső középosztály támogatására támaszkodik, de ideig-óráig képes az alsóbb-alávetett osztályok egyes szegmenseinek kooptálására is. Az egyensúlyi helyzethez hozzátartozik a geopolitikai orientáció plurálissá tétele is, amely így nem csupán a nyugati centrumországokból, de Oroszországból és Kínából is képes az ideiglenes belső gazdasági stabilitást garantáló tőkét bevonzani.

A Helyzet Műhely bevezető tanulmánya azonban rámutat olyan ellentmondásokra és feszültségekre is, amelyek ott munkálkodnak a rezsim mélyén, és amelyek potenciális kiutakat is előrevetítenek. Az egyik ilyen feszültség épp a rezsim kitettsége a globális gazdasági folyamatoknak, amely 2010 óta – minden ezt cáfoló kormányzati retorika ellenére is – tovább növekedett. Bármiféle globális gazdasági átalakulás képes lehet megbontani a NER stabilitását, és itt nem csupán további válságok kialakulására kell gondolni, de a termelési struktúrák bármilyen jelentősebb átalakulására is.

A másik feszültségforrást az adja, hogy a külső és belső tőkefelhalmozás biztosítása érdekében a kormányzati politikák egyre nagyobb mértékben helyezik a hétköznapi élet újratermelésének terheit az egyének és családok vállára. A lakhatás, táplálkozás, gyereknevelés, oktatás, idősgondozás költségeinek folyamatos növekedése miatti elégedetlenséget ideig óráig át lehet hidalni ideológiai konstrukciókkal (pl. menekültellenesség, az anyaság és a család szentségének hangsúlyozása), ám hosszú távon e feszültségek destabilizálhatják az egész rendszert.

E második feszültségforrás kirajzol bizonyos politikai cselekvési lehetőségeket is a NER-rel szemben, ám a Helyzet Műhely elemzései ilyen politikai stratégiai szempontokat általában ennél konkrétabban nem tematizálnak. Ez részben a választott elemzési és értelmezési keretből is származik, amely előtérbe helyezi a makrostruktúrák vizsgálatát a mikropolitikai-társadalmi szintekkel szemben.

Nem derül fény például arra, hogy a döntéshozók mennyire tudatosan vonják le azokat a következtetéseket, amelyekre a globális felhalmozási rendbe való integrációhoz, a globális kapitalizmus jelenlegi fázisához való alkalmazkodáshoz szükségük van. Nem kapunk választ tehát arra a kérdésre, hogy vajon itt a „nem tudják, de teszik” típusú alkalmazkodásról beszélünk-e vagy épp ellenkezőleg, egy tudatosan felépített integrációs modellről.

Pedig a rezsim állóképességének, stabilitásának felméréséhez szükségünk van erre az információra. Persze e kérdés megválaszolatlansága nemcsak az elméleti-módszertani vállalásokból fakad, hanem a NER politikai és intellektuális elitjének zártságából is. Nehéz kutatóként hozzáférni az elithez és feltárni belső működését, így kérdés, hogy e rezsim vajon a Matolcsy György nevével fémjelezhető gazdasági, és a Tellér Gyula nevével fémjelezhető társadalmi tudástermelés tudatos következtetéseinek levonása után, vagy csupán ösztönös megérzések és strukturális kényszerek révén épült-e így fel.

Eggyel mélyebb szinten e kérdés megválaszolása arra is választ adna, hogy vajon azok a hatalmas strukturális erők, melyek hatását a Fordulat 26 igen alaposan és meggyőzően fejti fel, mekkora mozgásteret engednek különböző profilú politikai képződményeknek, vagy egyáltalán adnak-e teret bármiféle politikai alternatívának. Leegyszerűsítve:

az általunk betöltött konkrét időben és térben lehet-e más politika sikeres, vagy szükségszerűen a NER-típusú modell az, ami működni tud itt és most?

E kérdések megválaszolatlansága azonban nem csökkenti a Helyzet Műhely elemzéseinek értékét, épp ellenkezőleg, a belőle kisarjadó kérdések sokasága még hasznosabbá és értékesebbé teszi azt. Összességében a bevezető tanulmány, és a rákövetkező, egyes szektorokat (pl. osztályszerkezetet, munkát, autóipart, lakhatást, genderpolitikát, kulturális termelést) tárgyaló fejezetek a NER egyik legátfogóbb természetrajzát adják.

Olyan átfogó értelmezést, amelyben a globális makrogazdasági folyamatoktól kezdve a kormányzati ideológiai konstrukciókon és szakpolitikákon át a hétköznapi életünkben tapasztalható egyéni kérdésekig (miért vállalunk vagy sem gyereket, miért kell akkora lakbért fizetnünk stb.) sok minden megvizsgálható és megérthető. És mindez nem széttöredezve, alrészeire bontva, hanem nagy totalitásában, a különböző szintek és léptékek kölcsönhatásában látható.

A cikk eredetileg az Új Egyenlőségen jelent meg.