Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A feljelentések ellenére is folytatták a környezetkárosító építkezéseket Budakeszi védett területén, Álomvölgyben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Újból feljelentés tesz Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a budakeszi Álomvölgy területén történő építési munkálatok miatt, derül ki a politikus által mai napon megosztott bejegyzésből.

Még áprilisban beszámoltunk róla: környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt Szél Bernadett és a Párbeszéd képviselői ismeretlen elkövető ellen tettek feljelentést. Úgy tűnik, az eljárás nem hozott túl sok sikert, hiszen Szél beszámolója és az általa csatolt képek alapján az építkezés tovább folytatódott a Natura 2000 természetvédelmi besorolású területen.

Álomvölgy akutális állapota. Kép forrása: Szél Bernadett

Az Álomvölgy természetvédelmi szempontból olyan értékes élőhelynek minősül, amely magas faji sokféleséggel, ritka növény- és állatfajokkal rendelkezik, vonuló madarak megállóhelye, emellett a területen a helyi önkormányzat által hozott változtatási tilalom van érvényben 2020. május 9-ig.

Az eredeti feljelentés szövege szerint ennek ellenére 2019 tavaszán végig kiirtották a fás növényzetet a völgyben található patak jobb partján, valamint ugyanekkor megkezdődött a terület körbekerítése és egy bejárati kapu építése (a politikus szerint engedély nélkül). A területen kerítéselemek, betonoszlopok kerültek lerakásra, illetve kitűzésre utaló jelek mutatkoztak, majd pár nap múltán a betonoszlopokat már be is helyezték. A patak medrét kiszélesítették, mesterségesen beleavatkoztak a patak folyásának és létének természetes formájába, a területet törmelékhalmokkal, szeméttel szennyezték.

Szél Bernadett ezúttal levélben fordult a budakeszi rendőrkapitányhoz, amelyben arról tájékoztatja a hatóságokat: az előző feljelentés tartalma mellett (környezetkárosítás megalapozott gyanúja) a változtatási tilalom
alá eső területen

„továbbra is építési beruházási, útépítési és közműépítési
munkálatok zajlanak, amelyek nemcsak a változtatási tilalom megsértésével járnak, hanem felvetik a területen található táj- és természetvédelmi, valamint kulturálisörökség-védelmi szempontból egyaránt jelentős értékek további pusztításának megalapozott gyanúját”.

A felszántott Álomvölgy. Kép: Szél Bernadett

Az Álomvölgy védelme egyébként régóta napirenden lévő helyi ügy Budakeszin, a tavalyi országgyűlési választási előtti ellenzéki képviselőjelölti vitának is az egyik kardinális pontja volt.

Címlapkép: Álomvölgy. Forrás: Szél Bernadett