Környezetkárosító budakeszi építkezés miatt tesz feljelentést több ellenzéki képviselő

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, valamint a Párbeszéd is jelezte: feljelentést tesznek a budakeszi Álomvölgy területén történt építési munkálatok miatt, méghozzá környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen – ez a párt vasárnapi közleményéből, illetve Szél Bernadett Facebook-posztjából derül ki.

A Natura 2000 besorolású területet a tulajdonosok elkerítették, abban betonoszlopokat helyeztek el és a patak folyásába is beavatkoztak, amellyel visszafordíthatatlan környezetkárosítás történt.

Mindezt tették úgy, hogy a területen a helyi önkormányzat által hozott változtatási tilalom van érvényben 2020. május 9-ig.

Az Álomvölgy természetvédelmi szempontból olyan értékes élőhelynek minősül, amely magas faji sokféleséggel, ritka növény- és állatfajokkal rendelkezik, valamint vonuló madarak megállóhelye is.

Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózat, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához.

Szél Bernadett Facebook-oldalán tett közzé egy rövid videót, amelyet az építkezés helyszínén készített, és amelyen az hallható, amint a politikus vitába keveredik, a terület egyik tulajdonosával, aki azzal tiltakozik a felvétel készítése ellen, hogy ahol Szél áll, az „magánterület”. Mint a politikus a bejegyzésben írja,  lakosság részéről hozzá beérkező panaszoknak nézett utána, amikor a tulajdonossal találkozott.


A képviselő által ugyancsak Facebookon közzétett feljelentés szövegéből kiderül, 2019 tavaszán végig kiirtották a fás növényzetet a a völgyben található patak jobb partján valamint ugyanekkor megkezdődött a terület körbekerítése, és egy bejárati kapu építése (a politikus szerint engedély nélkül). A területen kerítéselemek, betonoszlopok kerültek lerakásra, illetve kitűzésre utaló jelek mutatkoztak, majd pár nap múltán a betonoszlopokat már be is helyezték. A patak medrét kiszélesítették, mesterségesen beleavatkoztak a patak folyásának és létének természetes formájába, a területet törmelékhalmokkal, szeméttel szennyezték. A feljelentés szövege arra is kitér, hogy a terület jelentős terhelésének volt kitéve amiatt, hogy filmforgatásokat engedélyeztek ott 2016-ban, illetve 2018-ban.

Az Álomvölgy védelme régóta napirenden lévő helyi ügy Budakeszin, a tavalyi országgyűlési választási előtti ellenzéki képviselőjelölti vitának is az egyik kardinális pontja volt.

A Párbeszéd közleménye emlékeztet: Budakeszin nem ez az első beavatkozás a természetes környezetbe. 2016-ban adták át a 3,2 milliárd állami támogatásból épült helyi szennyvíztelepet, amely szintén védett terület, a Bodzás-árok érintettségével épült meg.

Olvass tovább!