Miután az a megtiszteltetés ért, hogy a DK revolvermédiája, a Nyugati Fény nevű izé Tamás Gáspár Miklós és Konok Péter mellett említett mint „az erre mindig kapható megmondó-ember kaszt” egyik tagját, akiknek az a bűnük, hogy kifejezték nemtetszésüket amiatt, hogy a DK október 24-én az Európai Parlamentben elhasaltatott egy határozati javaslatot, amely arra szólította volna fel a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a Földközi-tengeren hánykolódó menekültek és egyéb migránsok kimentéséről, arra gondoltam, hogy meghálálom a megelőlegezett bizalmukat és megmondom a véleményem arról, ahogy a DK ezt az ügyet kezelte.

Őszintén meg kell mondanom, hogy a DK-t egy istencsapásának tartom már régóta, az Orbán-rezsim okozta nyomorúságunkon sokat rontó, alapvetően elhibázott politikai vállalkozásnak, amelynek érdemeit elsősorban nem a tavaly ősz óta zajló, a rezsim önbizalmát lassanként erodálni kezdő politikai folyamatokon kell lemérni, ezek ugyanis elsősorban a pártok által túl sokáig magukra hagyott választók öntudatra ébredésének köszönhetők, hanem az ellenzéki politika 2018 áprilisi totális összeomlásig tartó sok-sok éves vergődésén, s nem utolsósorban azon a szerepen, amelyet a pártalapító Gyurcsány Ferenc a 2010 előtti kétblokk-rendszer belülről lebontásában játszott. Magyarán:

ha 2019 őszének relatív ellenzéki sikereit az antiorbánista ellenzékiség áttörésével magyarázhatjuk is, nem szabad egy pillanatig sem elfelejtenünk, hogy ennek az újfajta ellenzékiségnek a kialakulása nem kis részben azért váratott magára ennyit, mert az ellenzék egyik meghatározó szereplője volt a DK.

Ez a véleményem nem most alakult ki, nem is valami zsigeri ellenszenv terméke, hanem sok év alatt a magyar politika szorgos megfigyelőjeként, liberális meggyőződésű baloldali választópolgárként szerzett keserű tapasztalataim összegződése.

Ezt csak azért bocsátom előre, nehogy úgy tűnjön, mintha a mostani ügyben „értük” haragudnék és nem „rájuk”. Nincs ezen mit szépíteni, rájuk haragszom, de nagyon.

Miért is?

Alapvetően három kifogásom van azzal, ami történt. Az első az, ahogy szavaztak. A második az, ahogyan reagáltak a kritikákra. A harmadik pedig az, amit a reakcióik elárulnak arról, hogy milyennek látják ők a politikát.

Ami a szavazatukat illeti: az a tény, hogy egy ilyen határozati javaslat azért bukott el, mert a DK 4 képviselője kiszavazott a saját, balközép frakciójából (egy nagyjából 89,5%-ban igennel szavazó frakcióból csak ők szavaztak nemmel, 5 további ember tartózkodott), s ezzel lényegében a szélsőjobb és a jobboldal ^[1] mellé álltak, szerintem meglehetősen furcsa és finoman szólva is indoklásra szorulna a DK részéről mindenki előtt, aki baloldali.

Érdemes megjegyezni, hogy a centrista Renew frakció tagjai arányaiban még inkább összevissza szavaztak. Ha történetesen a DK abban a frakcióban lenne, a szavazatuk kevésbé lenne feltűnő és magyarázatra szoruló a támogatóik előtt, de még ott is bőven kisebbségben lennének. Ez egyébként annyira nem meglepő, mert a DK kezdettől deklaráltan inkább egy sajátosan közép-kelet-európai centrista pártformáció, mint baloldali párt, tulajdonképpen a Renewban lenne a helye sok szempontból. De, mondom, még ott is kisebbségi vélemény lenne az övék, szóval igazán logikusan várná az ember, hogy képesek legyenek higgadtan, profin, racionálisan érvelni a döntésük mellett és hogy ne hisztizzenek be attól, hogy valaki kritizálni meri őket.

És ez még csak a pártlogika volt. Az ügy intézményi szempontból is érdekes. Ez egy EP határozat, amelynek jogi kötőereje nincs, elsősorban egy politikai deklaráció, s természetesen érdekes kérdés, hogy ki mit gondol az ilyen politikai deklarációk gyakorlati jelentőségéről (ez sok mindent elmond ugyanis az európai egységhez való viszonyáról), de talán érdemes felidézni, hogy az Európai Parlamentnek két fontos tulajdonsága van: az egyik az, hogy az egyetlen, az európai polgárok által közvetlen demokratikus felhatalmazással felruházott intézménye (az egyetlen, amely nem szenved demokratikus deficittől, s az egyetlen, amely valóban minden ízében európai politikai intézmény), a másik, hogy az EP lehetőségei az EU és a tagállamok politikájának aktív alakítására meglehetősen korlátozottak, EU-s jogszabály benyújtására például nincs is lehetőségük. Az efféle határozatok jelentőségét tehát éppen az adja, hogy az EP ezeken keresztül tud kezdeményezőleg fellépni, tudja a nyilvánosságot befolyásolni, nem pedig csak keresztbefeküdni vagy bólogatni más szereplők kezdeményezéseinek.

A DK mostani válaszaiból úgy tűnik, hogy nekik alapvetően az a képük a parlamentről, hogy az zárt ajtók mögötti alkudozásokról, kompromisszumkereső aprómunkáról kell szóljon, nem a nyilvánosság előtt zajló politikai küzdelmekről.

Lelkük rajta. Mindez szerintem nagyon távol áll a hivatalos európai víziójuktól és az EP tényleges szerepétől is, de látni kell, hogy ez a kérdés is okot ad legalábbis vitára, nem pedig olyasmi, ahol a DK álláspontja magától értetődően elfogadandó lenne. Teljesen abszurd, hogy a DK inkább hisztizni kezd, semhogy próbálná ezt a láthatóan szerintük fontos, az EP szerepével kapcsolatos politikai kérdést végigbeszélni a választókkal.

És akkor itt van még az ügy tartalmi része. A DK több napnyi hiszti és halandzsa után körvonalazódó védekezése szerint azért kellett nemmel szavazniuk, mert egyrészt a kötelező kvóta elfogadhatatlan, másrészt a határozat mint eszköz nem segít senkin.

Na már most, az a helyzet, hogy a magyar ellenzéknek a menekültügyben elfoglalt álláspontjára 2015 óta nagyrészt a gyáva defetizmus volt jellemző, nem az elvszerűség. Ezt tapasztalataim szerint az a meggyőződés motiválta, hogy a Fidesz ezt az ügyet mindenképpen megnyeri, és lejáratja az ellenzéket a migránspártisággal, ezért jobb csöndben maradni. Hogy ez mennyire volt sikeres stratégia, azt szerintem a kvótanépszavazás és a 2018 áprilisi megsemmisítő ellenzéki vereség éppen eléggé kifejezte. Ha pedig az azóta eltelt idő valamit megmutatott, az az, hogy van alternatívája a gyáva meglapulásnak: a kiállás, az aktív politizálás, az ügyek képviselete, az emberek jobbat akarására való apellálás, az erővel erő szembehelyezése. Ebben a tekintetben, azt gondolom,

tartalmi szempontból nem az a kérdés, hogy egy parlamenti határozat segít-e a gyakorlatban a fuldoklókon, hanem az, hogy egy ilyen – alapjában véve tisztességes, vállalható – nyilatkozat elfogadása ellen szól-e valamilyen érv a gyávaságon kívül. É

n őszintén szólva nem nagyon látok ilyet. Az EP tagjai az intézmény jellegéből fakadóan sok mindent nem tudnak tenni, de annyit megtehetnek, hogy a tagállamokat emberségesebb hozzáállásra biztatják. Mert ne feledjük: bármi is a megoldása a menekültválságnak, egy dologban biztosak lehetünk, a szóba jöhető válaszok között csak olyat érdemes megfontolni, amely emberséges megoldásra törekszik.

Az EP határozati javaslata mellett – amely nem megoldás, ebben nincs vita köztünk – éppen az szól, hogy az emberségesség szempontját ajánlja a tényleges döntéshozók figyelmébe. Tekintve az áldozatok már most is elviselhetetlenül magas számát és hogy milyen gonosz dolgok merülnek fel a témában szélsőjobboldalon, ez egyáltalán nem kevés. A DK arra talán tudna magyarázatot adni, hogy miért nem szavaztak igennel, de azt nem, miért szavaztak egy ilyen tartalmú határozat ellen.

A fentiek miatt tökéletesen megértem, miért háborított fel néhány baloldali értelmiségit a DK 4 képviselőjének szavazata. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, a nemleges szavazatoknál nem kevésbé volt botrányos a DK reakciója ezekre a kritikákra.

Érdemes észben tartani, hogy a „botrány” a Balra át! blog egyik posztjától indult, amelyik röviden, indulatosan, de a tényeket pontosan ismertetve hívta fel a figyelmet a történtekre és kérte számon azt, hogy a DK a szélsőjobbal együtt szavazott ebben a kérdésben. Erre a blog posztra reagáltak aztán a DK kommentelői, hisztérikus, gyalázkodó hangnemben és egyebek között az újságírói pártatlanságot és a DK álláspontjának meghallgatását kérve számon az íráson, amely ugye nem újságcikk és természetesen nem törekedett pártatlanságra, hanem egy hangsúlyosan baloldali elkötelezettségű szerző műve és egy hangsúlyosan baloldali blogon jelent meg, mellesleg a tényeket pontosan a köz elé tárva.

Minden tiszteletem Lebanov Barbaráé (úgy általában is, de ezért a posztért különösen), ám lássuk be, egy parlamenti párt részéről aránytalan, irracionális és a legkevésbé sem profi viselkedés egy ilyen írásra a troll kommandó és több neves DK-s politikus mozgósításával reagálni. Az, hogy a kérdéshez Tamás Gáspár Miklós és Konok Péter is hozzátette a maga véleményét, majd később Bauer Tamás is (én a Facebook kommentjeimmel kicsit kilógok a sorból, s ennyi erővel akár a velem együtt kommentelő Merker Ivánt is kiprédikálhatták volna a Nyugati Fényesek), ezen a helyzeten aligha változtat sokat.

Nehéz lenne ésszerű érvekkel megindokolni azt, hogy a DK ennyire felfújta az ügyet. Igaz, a Momentum képviselője, Cseh Katalin is hozzászólt az ügyhöz, miután a blogon megjelent a beszámoló a napokkal korábbi szavazásról, s igencsak kritikus hangot ütött meg, ami annyiban nem meglepő, hogy ő a Momentum két képviselője közül az egyetlen jelenlévőként igennel szavazott. Ő szintén az emberségre hivatkozott mint a javaslat mellett szóló érvre (ebből nem az következik, hogy a Momentum álláspontját képviselném, hanem, hogy Cseh Katalinnak szerintem igaza van a javaslat megítélésében), és felháborodását fejezte ki azon, hogy valaki félne a helyes álláspont mellett kiállni.

Lehet amellett érvelni, hogy a DK agresszív reakciója valójában nem a politikailag jelentéktelen „erre mindig kapható megmondó-ember kasztnak” szólt, akik politikai befolyásukat tekintve mégiscsak verebeknek tekinthetőek, és akikre igazán fölösleges ágyúval lőni, hanem a Momentummal szembeni versengés része volt, amelynek tétje az ellenzék vezetőjének szerepe. Ám ha így van, akkor tűnik csak igazán ki az egész ügy értelmetlensége: ha a DK nem a szíve csücske annak a baloldali közegnek, amelybe a DK most belerongyolt, az nem azért van, mert ők a Momentumhoz húznának inkább (ismét mondom: Lebanov Barbara, Tamás Gáspár Miklós, Konok Péter: akiknek ezek a nevek mondanak valamit, azok szerintem értik, mennyire abszurd ilyesmit gondolni), hanem épp ellenkezőleg, azért, mert túl hasonlóknak látják a Momentumhoz, hiszen mindkettő neoliberális szimpátiákkal rendelkező centrista párt a szemükben, s ebben a tekintetben Cseh Katalin hivatkozása az emberségre ugyanolyan mértékben gyanús számukra, mint a DK embertelensége, csak más okból. (Ha valakit érdekel, miért, az keressen rá a neoliberális, a jóemberkedés, a moralizálás kifejezésekre mondjuk a Mércén.)

Én a magam liberalizmusával ebben is kissé kivétel vagyok ebben a történetben, nekem ezért nincs bajom a jóemberkedéssel, teszem hozzá, de ez mellékszál. Magyarán: a DK teljesen alkalmatlan terepen, alkalmatlan eszközökkel vívta ezt a csatát, mert ha a központilag amúgy is eligazított kommentelőiket talán meg is győzik, ezt a balos közeget biztosan nem, viszont a hisztijük a balos szubkultúrán túlnyúló botrányt csinált ebből a többé-kevésbé visszhangtalan esetből. Mit segít ez rajtuk?

Azért is kissé szkeptikus vagyok ezzel a politikai megfejtéssel kapcsolatban, mert feltűnő volt, hogy a DK tagjai az első napokban levegő után kapkodtak, hápogtak, dúltak-fúltak, ahelyett, hogy értelmes és összefüggő választ adtak volna a kritikákra, meggyőző igazolást arra, amit tettek. A hangnemüket jól jellemezte Ara-Kovács Attilának ez az elhíresült kirohanása:

„Érzékelem az indulatot azok részéről, akik elutasítják, amiért az EP-ben egy, semmire sem kötelező, bármit megoldani képtelen, szélsőbalos, populista szabályozás ellen szavaztunk. Kritikusaink épp úgy nem értik saját évszázadukat, a 21.-et, ahogy az 1930-as években nem értették nagyon sokan a magukét, s ezzel a populizmus és a szélsőjobb – Mussolini és Hitler – karjaiba hajtották kortársaik zömét. Máig semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek.”

Tartózkodnék attól, hogy ezt a hajmeresztően buta szöveget szó szerint értsem, mert az utolsó mondatnál a szerzőt annyira elragadják saját retorikájának lovai, hogy megfeledkezik arról, hogy a DK kritikusai valójában nem éltek a 30-as években. Ám, ha ettől el is tekintünk, mindenképpen figyelemreméltó, hogy a DK képviselője érvek helyett kizárólag minősítget: a javaslatot szélsőbalosnak, populistának mondja, a DK kritikusait meg egy abszurd párhuzammal Mussolini, Hitler szálláscsinálójának pozíciójába tolja és a tanulási képességeiket is kétségbe vonja. Mire alapozza ezt? Az ugye sajnos titok marad ezen a ponton. Ne feledjük: ezt arról a javaslatról mondja, amelyet a saját frakciójuk elsöprő többséggel támogatott és amelyet még a Néppárt bizonyos tagjai is megszavaztak, nem is beszélve a centrista Renew többségéről.

Biztos, hogy egy DK-s politikusnak egy ilyen javaslatot indoklás helyett elég szélsőbalosnak és populistának mondania a javaslat megannyi balközép-közép-jobbközép támogatója ellenében?

Őszintén kétlem.

Nekem ebből nem az jött le, hogy a DK nagyon tudatosan a Momentum ellenében politizált volna, hanem hogy váratlanul érte és vérig sértette őket, hogy bárki kívülről belekotyoghat abba, amit ők csinálnak. Holott szerintem, és őszintén szólva nekem ez az egyik legfájóbb pont a történetben, a DK-nak az volna a történelmi felelőssége az Európai Parlament egyik pártjaként, hogy az európai politikát közelebb hozza az európai polgárokhoz. Ez pedig csak akkor képzelhető el, ha nem éri őket olyan váratlanul, hogy egyesek figyelemmel követik és számon kérik, mit csinálnak az EP-ben, mint mondjuk a gyerekkorombeli magyar válogatottat, ha az ellenfél a kezdő sípszó után rögtön focizni kezdett.  Politizáljanak felkészülten, higgadtan és mondják el értelmesen, milyen megfontolások állnak a döntéseik mögött. Hát ettől ma irtó messze vannak. Sokkal messzebb, mint kellene vagy ami tolerálható lenne az európai egység baloldali hívei számára.