Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormány kénye-kedve szerint rángatja a szociális dolgozókat, pedig elvileg nyitott a tárgyalásra velük

Ez a cikk több mint 4 éves.

Mégsem sztrájkolnak a mai napon a szociális ágazatban dolgozók, ugyanis nem sikerült megállapodást kötni a kormánnyal az elégséges szolgáltatás mértékéről, írja a szakszervezetek.hu.

Még hétfőn, egy sajótájékoztató keretein belül számolt róla be Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke és Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke, hogy november 13-án, azaz ma lesz 10 hónapja, hogy a szakszervezetek küzdenek a 12 pontos sztrájkkövetelésükért.

A Fidesz által módosított sztrájktörvény miatt viszont nincsenek könnyű helyzetben: az ugyanis előírja, hogy jogszerűen csak akkor lehet munkabeszüntetést tartani, ha a felek megállapodnak egymással a még elégséges szolgáltatásról. Ez viszont a sztrájk szeptemberi bejelentése óta nem történt meg és úgy tűnik, nem is fog egyhamar. A keddre kiírt tárgyalást hétfőn a kormány lemondta, Boros Péterné pedig tegnap már azt nyilatkozta az InfoRádióban, hogy

az elégséges ellátásról szóló egyeztetést megint elnapolták, ezúttal szerdára, azaz a sztrájk tervezett napjára.

A Mérce az interjúban elhangzottakkal kapcsolatban megkereste Boros Péternét, aki azt mondta: az egyeztetés végül a mai napon sem tudott megvalósulni, ugyanis a szakszervezet számára nem volt jó a kormány által megadott időpont. Emellett a sztrájk napján értelme sincsen annak feltételeiről beszélni – viszont így végül nem is tudják törvényesen megtartani a munkabeszüntetést.

Az MKKSZ egyébként minden hónapban, többször próbálkozik időpontot kérni a tárgyalásra, ezt pedig addig folytatják, amíg el nem érik, hogy szóbaálljanak velük és sztrájkba kezdhessenek – és az a nap a szociális ágazat önbecsülésének napja lesz.

Borosné azt is elmondta: akkora munkaerőhiány van jelenleg a szakmában (mintegy tízezer ember hiányzik), hogy a szolgáltatás megfelelő mértékét alapvetően sem tudják biztosanítani. A szakszervezet emiatt mostantól sztrájkhónapot tart, és ha a bíróság végre dönt az elégséges szolgáltatás mértékéről, a munkabeszüntetést is megtartják. Szerinte ezt a kormánynak nem kellene megvárnia, egyszerűbb lenne méltó bért adni az ágazatban dolgozóknak, hiszen a legtöbben most minimálbért keresnek.

Címlapkép: Szociális és Gyermekjóléti alapellátások / Facebook