Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem volt hiábavaló a sztrájk: díjemelést kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok

Ez a cikk több mint 4 éves.

Idén egyszeri, kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátásban dolgozó fogorvosok, jelentette ma be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Kásler azt mondta:

az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi 130 ezer forint helyett havonta 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.

Hozzátette: míg az elmúlt időszakban az alapellátásban dolgozó háziorvosok praxisa jelentősen megnőtt, a közfinanszírozott fogorvosok támogatása ehhez képest jelentős lemaradásban volt. A minisztérium ezért döntött úgy, hogy ebben az évben heti 30 órát alapellátásban dolgozó fogorvosok és szakellátók 1,5 millió forint támogatást kapnak, azok pedig, akik ennél kevesebb rendelési időt vállalnak, időarányosan kevesebb támogatáshoz jutnak.

Nem volt tehát eredménytelen a szeptemberi sztrájk: a kezdeményezéshez akkor több, mint ezer fogorvos csatlakozott, szeptember 2-13 között a térítésmentes fogászati ellátást nyújtó rendelők többsége leállt, csak az ügyeleti és a sürgősségi ellátást biztosították.

A fogorvosok azért tették le a munkát, mert fenntarthatatlanná vált az állam finanszírozási modellje: egy állami fogorvosi rendelőnek havonta körülbelül 850 ezer forint támogatás jutott, ebből kellett megoldani nem csak a mindennapi működést, hanem az eszközbeszerzéseket, a rendelő fenntartását és az alkalmazottak bérének kifizetését is.

A sztrájkot nem sokkal kezdete után az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogellenesnek minősítette, a sztrájk megnevezést pedig tévesnek és a közvéleményt megtévesztőnek nevezte, ugyanis  a 2994 államilag finanszírozott alapellátást végző fogorvosi praxisból csak 288-an írták alá azt a nyílt levelet, amelyben megtagadják a munkát, ráadásul a legtöbben nem is közalkalmazottak voltak.

(MTI)