Előző írásomban (Mérce, 2019. október 5. Ki képviselje a cigánymagyarokat?) igyekeztem körbejárni, miért nincs valóságos politikai képviseletünk. Hogyan ágyazott meg az államszocializmus a köztársasági, majd az orbáni tekintélyuralmi rezsimek cigány politikai doktrínájának, amely a romákat „nemzetbiztonsági kockázatnak” tartja, akik ha öntudatosodnak, és közben nyomorba taszítva élnek, föllázadhatnak.

Ráadásul egységesülve olyan nagy szavazótömböt alkothatnak, hogy ők dönthetik el, ki kormányozzon Magyarországon. Ezt a cigányellenes, az egész ország jövőjét aláásó fölfogást vitték tovább a KISZ-iskolákban nevelkedett (nemzeti) bolsevikok is, akik a zsarolható és gátlástalan janicsárok, a farkasflóriánok futtatásával, és az öntudatos roma értelmiség elnyomásával vagy margóra szorításával látták biztosítva a magyar államhatalom „egységét”. Ezt az önsorsrontó politikát szolgálja ki harmadik évtizede a szégyentelen Lungo Drom.

Erre az elemzésre alapozva kértem a cigány/roma szavazópolgárokat, hogy ne a cigány gettóönkormányzatokra, hanem a településük egységes fejlődését akaró, civil, zöld, közös ellenzéki (többségében baloldali) képviselőjelöltjeire szavazzanak. Mivel az őszi önkormányzati választások igazi tétje, „…hogy az egypártrendszerű korporatív rezsim megfagyott testén repedéseket üthet-e a jogállam, a szabadság és szolidaritás eszméire szomjazó Magyarország”.

És sikerült! Magyarország városi levegőt szívó szabadabb része, tudomásul véve a kétpártrendszerűvé egyszerűsített magyar hatalmi struktúrát, az ellenzéki együttműködés jelöltjeivel réseket ütött Orbánia testén. És ezen a „nyíláson” már látható egy élhetőbb ország. A demokraták célja az, hogy a rezsim továbbhasadjon, és a többséget alkotott öntudatos magyar szavazók vér nélkül visszaállíthassák a Magyar Köztársaságot, és annak intézményrendszerét.

Az ehhez vezető út, véleményem szerint, a civil, zöld, baloldali városokon keresztül vezet. Ahol minden ember és család – függetlenül etnikai, vallási és egyéb hovatartozásától – ráléphet egy fölfelé ívelő fejlődési pályára. Megtapasztalhatják, hogy a polgármester nem limuzinnal, hanem biciklivel közlekedve is polgármester. És micsoda különbség van a kettő között! Megtapasztalhatják, hogy rájuk is mosolyog a hivatal munkatársa, hogy munkájuk megbecsült, valóban a köz érdekét szolgálja.

Komfortos, szerethető otthonokká kell tegyük ezeket a városokat, és nemcsak az itt élők érdekében, hanem mintaként szolgálva a „jobbágysorba” taszított magyar vidék számára is.

Győztünk tehát, ráadásul minden olyan városban, ami a roma- vagy a szociálpolitikai minta szempontjából stratégiai jelentőséggel bír. Így különösen a fővárosban, Budapesten, ami a „centrális erőtér” kell legyen, és nem orbáni értelemben, hanem szétsugárzó hatása révén! A legnagyobb roma népességgel bíró városban, Miskolcon is sikerült egy civil kultúrembert a város élére szavazni. Ott, ahonnan az elmúlt öt évben a nemzeti-szocialista vezetés több száz családot űzött el Kanadába, vagy a lyukóvölgyi gettóba.

Nyertünk Józsefvárosban, ahol a szélsőjobboldaliak szintén több száz családot lakoltattak ki. A remélhetőleg utolsót október 16-án(!), Pikó András késleltetett hivatalba lépése előtt pár nappal. (Aggasztó, hogy a megválasztott polgármester nem mutatott erőt a fideszes garnitúrával szemben, akik egy szakasz készenlétis gyűrűjében utcára küldték a 65 éves, a lakásmaffia áldozataként önkényes beköltözővé minősített embert! Farkas Rezsővel együtt bízni szeretnék Pikóban, hogy ő és az új testület senkit nem hagy az utcán!)

A nyolcadik kerületben volt a leglátványosabb a szervezett szavazatvásárlás. A cigány önkormányzat és néhány helyi vállalkozó köréhez tartozó figurák – nevezzük őket  „szavazóköri bizalmiknak” – a szavazóhelyiségek környékén portyáztak, vagy bekopogtatva a lefizethetőnek gondolt, bérlakásban élő családokhoz, közmunkásokhoz, drogos személyekhez, fölajánlottak 7 órakor még ötezer, 10 óra után már 8 ezer forint „kenőpénzt”. (Nem akármilyen belháború lesz ebből: „hol a lé, és hol a szavazat?”) Biztosra tehető, hogy ezért volt fideszes előny a romákkal sűrű szavazókörökben!

A Dankó, Magdolna és Dobozi utcák, valamint a Mátyás tér által határolt „Hárlemben” például elvérzett a szociális érzékenységéről ismert, nagy tapasztalatú baloldali jelölt – a belvárosból importált úrinővel szemben. Mezei Béla a szavazatok átvizsgálását kéri, mivel őrá több szavazat érkezett, de ezek közül 73-at rontottnak talált a számláló bizottság!

A szavazatvásárlásnak tudható be, hogy az egyesült ellenzék és a civilek támogatásával a József utcában és környékén indult tehetséges polgárjogi aktivistánk, Balogh Lajos (Paci) mindössze húsz szavazattal nyert! Pikó Andrásék rendőrségi följelentést tettek, mire a Hír nevű párttévé – a habonyi módszertan szerint – rögtön talált egy „öntudatos cigány szavazót” a Mátyás téren (véletlenül az egyik roma önkormányzati képviselő rokona), aki Pikó aktivistáira kente a megvesztegetési kísérletet… Az ilyen típusú, az embereket hülyének néző manipulációk is növelhették az ellenzékre szavazók számát. Ami viszont csökkenthette, a megvesztegetés mellett, a zsarolás: 150-200 fő közmunkás, köztük jó néhány cigány zenész… erre a „teljesítményre” a legbüszkébb a cigány önkormányzat. Középkor.

Ferencvárosban „csak” kávéosztásról hallottunk, de itt is autókkal szállítottak, és csoportokban kísértek be szavazókat a helyiségekbe – ahol Baranyi Krisztina személyében nógrádi cigány gyökereire is büszke környezetvédő értelmiségink nyert, jelentős fölénnyel! Krisztinát a 2008-2009. évben romák ellen elkövetett terrorcselekmények fordították a közélet felé, 2014-ben az Együtt színeiben lett független önkormányzati képviselő. Rövid idő alatt a legádázabb harcosa lett a kerületet polipszerűen behálózó parkolási maffiának. Kiemelkedő egyéni teljesítményével – a tényfeltáró sajtó támogatásával -, egyedül szállt szembe  a ferencvárosi politikai alvilággal: a Fidesz és az MSZP erős helyi emberei alkotta pénzérdekszövetséggel. Október 13-án Ferencváros demokrata többségű lakossága a fülkéből üzenve zavarta el a nagykoalíciós maffiát! S mivel Krisztina mögött néhány civil szervezeten és önzetlen aktivistán kívül semminemű gazdasági, vagy politikai lobbi nincs, nem tartozik senkinek „számlatartozással”, szabadon folytathatja a közélet és a városi környezet megtisztítása érdekében vállalt, tiszteletre méltó munkáját.

Igazi fordulat történt tehát Budapesten. Köszönet érte a bibói „szabadság kis köreinek”, hogy a Bibót eláruló kollégisták erőkultuszra, félelemben tartásra épülő pressziói ellenére is mertek az együttműködő ellenzék pacifista jelöltjeire szavazni!

A milliárdokból fölépített, az ellenfelek lejáratására-bemocskolására specializálódott médiabirodalom manipulációival (többek között közvélemény-kutatásoknak álcázott propaganda), a zsarolásokkal (nem kap pénzt az ellenzéki város), osztogatásokkal, rendőrségi eljárásokkal, fenyegetésekkel szemben győztek a tiszta kezű, emberi hangon beszélő civilek. Akiknek akkor jutott tömegmédia, ha választási csalást színlelve rájuk küldte a rendőrséget a regnáló hatalom.

A közösségi média és olcsó szórólapok felületén jutott el a demokratikus ellenzék civil programja, amelyben világos elképzelések fogalmazódtak meg a városlakók mindennapjait érintő problémák orvoslására. Szakmai válaszok az egészségügy, a köztisztaság, a lakhatás, az iskoláztatás és a korrupció égető gondjaira. Az állampolgárok értékelték, hogy a lakásaik ajtaján kopogtató civil emberek velük akarják összerakni és megvalósítani is, a közösség életminőségét javítani kívánó cselekvési terveket. Hiteles és egységes volt a civil program, ugyanúgy, mint az emberfeletti kampánymunka.

A szabad városok sikeres működtetése még nehezebb feladat lesz, mert a állampária nem érdekelt a sikeres működésükben, mivel a vidéki Magyarországra szétsugárzó hatás az önkényuralom lebomlásához vezethet. Ugyanakkor abban sem érdekelt a pártállam, hogy a „megbüntetett városokban élő” és az életminőségük romlását elszenvedő kormánypárti szavazói átpártoljanak az egyesülő ellenzékhez.

A szabad városok megválasztott vezetői akkor járnak el helyesen, ha politikusként olyan várospolitikát alakítanak ki, amelyet civilként ígértek: egyenlő hozzáférést a közszolgáltatásokhoz, átlátható gazdálkodást, méltányos és igazságos szociálpolitikát, gyermekközpontú iskolákat, sokszínű kulturális életet. A polgármestereknek olyan „ernyőt” kell a kezében tartani, ami alatt minden helyi lakos elfér! Amire Józsefvárosban azt írják: I LOVE NYolc.

Egy korszerű zöld, baloldali politika az emberi jogok talaján állva, az emberi és természeti erőforrások ésszerű felhasználására összpontosít, a jelen- és a jövő generációinak életminőségének megóvása és javítása érdekében. Jogállamot működtet, ökotudatos, korrupcióellenes, antirasszista, béke- és szegénypárti, a közös ügyekben egységre törekszik, vagyis a klasszikus polgárjogi mozgalom alapértékeit vallja. Gandhival és Martin Luther Kinggel együtt valljuk, hogy Isten az egységre ad áldást!

Ha a zöld demokraták vezette városokban az orbáni önkényuralom helyébe, amit a félelem és gyűlölet „keresztény szabadsága” tart össze, a lelkiismeret, a véleménynyilvánítás, a civil önszerveződés, a vállalkozás, a tehetség kibontakoztatásának szabadságára épülő miniköztársaságok jönnek létre, esély mutatkozhat a valódi áttörésre.

A cigányokra/romákra – de általában a köz-, segéd- és szakmunkás rétegre, a szolgáltatási szektorban dolgozókra, a munkásosztályra – ebben a sorsfordító időkben kulcsszerep jut.

A zöld demokraták számára nem kérdés, hogy a „cigányság tehertétel vagy erőforrás”, mint ahogy elmélázott ezen két éve Balog ex-emberminiszter Tusványoson. Persze negatív értelemben is erőforrás lehetünk: ha az építőipari bumm után megint egekbe csap a romák munkanélkülisége, és másodrendű, kirekesztett páriákként kezel mintegy félmillió munkaképes embert a magyar politikai és gazdasági elit. A fenntartható társadalmi és politikai fejlődés motorja nem az ároktisztítás, még csak nem is a gödörásás. Hanem a legalább érettségi bizonyítvánnyal több jó szakma és a rugalmas hozzáállás elsajátítása. Józan érdekek is a roma fiatalok szakmaszerzését indukálnák: két munkás béréből egy nyugdíj kifizethető.

A politikailag kiszorított és diszkriminált cigány értelmiségi politikusok javaslatait elvétve szokták a hatalmon lévők megfogadni. Mégis, az a hazafias dolgunk, hogy megfogalmazzuk azokat.

Budapest vonatkozásában azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy kapjuk vissza jogainkat és méltóságunkat: mindenek előtt a három éve elkobzott Tavaszmező utcai székhelyünk helyett egy ahhoz méretben és reprezentativitásban hasonló közösségi központot. Legyen újra kiállítva a közkincs: a légópincébe száműzött kortárs galériánk 220 festménye, indíthassuk újra az Amaro Drom újságunkat (internetes tényfeltáró és közéleti lapként) és a jogszolgáltató irodánkat. Nyitva lehessen újra egy saját közösségi tér a képzési és művészeti programjainkat látogatók számára.

Ugyanilyen jelentőséggel bír a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) szakmai és jogi helyzetének a rendezése. Amióta a főváros Kathy-Horváth Lajost ültette a méltánytalanul kiebrudalt Zsigó Jenő  vezetői székébe, megszűnt minden, amit a FROKK – korábban Cigány Ház – közel harminc év emberfeletti munkájával megteremtett.

Nincs ösztöndíj a diákjainknak, nincs ingyenes üdülés a szegény sorsú roma gyerekek számára. Az évtizedekig nemzetközileg jegyzett fővárosi cigány közélet, kultúra és művészet támogatása és fölmutatása ma a pincekocsmák szintjén landol. Ez közbotrány! Ugyanaz a helyzet, mint a magyar szabadság többi megszüntetett, vagy sanyargatott intézményénél: lásd a filozófiai intézet és a jogvédő irodák elleni hajszát, a lapok, főképp a Népszabadság sorsát, a kutató intézetek, vagy az MTA bedarálását – nem említve most az államhatalmi ágak egy kézbe központosult rendszerét. Innen kell fölállnunk.

Kívánom, hogy Karácsony Gergelynek, Pikó Andrásnak, Baranyi Krisztinának, Veres Pálnak és a többi nagyváros civil, zöld vagy mindkettő, sőt: baloldali polgármesterének legyen elég bátorsága és ereje véghez vinni a „miniköztársaság-építő” munkát.

Nyílt, tisztességes viták után lépésről-lépésre adják vissza a megalázottak és kirekesztettek jogait és intézményeit. Az egy-Magyarország gondolat mentén a Magyar Köztársaság különböző etnikai, vallási, vagyoni helyzetű csoportjai közötti egység megteremtésére fókuszálva lendületesen valósítsák meg az újbaloldali, zöld gazdasági és kulturális fejlődés programját.

Kívánom, hogy sikeresen vívják meg a „szabadságharcot” a túlhatalommal bíró és semmilyen eszköztől vissza nem riadó kormánnyal szemben. Ha hibáznak, vagy puhák lesznek, és rossz alkukat kötnek, elbukik a IV. Köztársaság esélye is!

Ha bátran és jól dolgoznak, egyre szélesebb lesz a néptömeg mögöttük és mellettük. Egyre többen óhajtják majd a szabadabb és tisztább levegőt, és egyre többen fogják elhinni, hogy lehet szabadabb és tisztább a levegő.

S milyen pompás lenne, ha egyre-másra térnének haza „száműzetésükből” a legtehetségesebb fiaink, lányaink …?