Szóljon, aki emlékszik olyan esetre, hogy kampányidőszakban megszállta volna a rendőrség egy kampánystáb központját. Én nem emlékszem ilyenre, de ettől még történhetett ilyen. Olyan viszont biztosan nem történt soha, hogy egy égvilágon semmit sem bizonyító fotó kiszivárgása után 48, a feljelentést követően 24 órával ennyire „hatékonyan” járjon el a hatóság.
Az ilyen jellegű vegzálásról szól a Hogyan építsünk autokráciát? című képzeletbeli, eredetileg cirill betűkkel nyomtatott kézikönyv Lejáratás-t és Pénzügyi ellehetetlenítés-t követő fejezete. Ha van még értelme rögzíteni ilyesmit az Orbán-rezsim tizedik évében: ez újabb szintlépés.
A választási vonatkozású mérföldkövek sorát az önkormányzati választási törvény radikális és rapid átírása nyitotta, alig néhány héttel a Fidesz első, 2010-es kétharmados győzelme után. A választójogi törvény 2011-es egypárti megalkotása, benne a manipulált kerülettérképpel, az első jelentősebb ellenzéki utcai megmozduláshoz vezetett. A választási eljárási és a kampányfinanszírozási törvényben 2012-2013-ban rögzített számtalan anomália tette teljesen nyílttá, hogy a Fidesz, ha hellyel-közzel vállal is némi kockázatot, a kizárólag általa megszavazott törvényekben, ahol csak tud, magának igyekszik kedvezni. Mindezt még nyilvánvalóbbá tette, hogy 2014-ben az aktuális EP-választási eredményekhez igazították a budapesti önkormányzati választási rendszert, megint csak néhány hónappal az önkormányzati választás előtt.
2016-ban, a vasárnapi boltzár kapcsán a Nemzeti Választási Irodában lezajlott botrányról hittük sokan, hogy nem történhet meg Magyarországon. Legkésőbb azon a napon világossá vált, hogy a fizikai erőszak alkalmazásától sem riad vissza a hatalom, ha meg kívánja törni az ellenzékét. (Ezen a felismerésen semmit sem változtat, hogy a Kúria végül a verőemberek által megakadályozni próbált népszavazási kezdeményezést érkeztette elsőként, minek következtében a Fidesz azonnal le is mondott az addig bakanccsal-koksszal védelmezett vasárnapi boltzárról.)
Amikor a karaktergyilkosság már nem elegendő (mások mellett Juhász Péter, Vona Gábor tudna mesélni), jön a pénzügyi ellehetetlenítés: a 2018-as országgyűlési választás előtt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan mértékű bírsággal sújtotta a Jobbikot, ami túl azon, hogy létbizonytalanságba sodorta, rengeteg erőforrást vont el a párttól a kampányidőszakban. A bújtatott pártfinanszírozás vádja talán meg is állhatott volna, az akció nyilvánvalóan politikailag motivált mivoltát az a tény jelzi, hogy a Fideszt soha nem találta meg az ÁSZ hasonló ügyekkel, pedig bőven lenne mivel.
Ezen a héten pedig a rendőrség lépett be a választási küzdelembe. Jámbor András már összeszedett néhány a mostaninál jóval gyanúsabb esetet, amikor a hatóság nem eredt ugyanilyen elszántsággal az igazság nyomába. Ezt csak eggyel egészíteném ki: az Átlátszóval közös 2014-es kutatómunkánk során nyílt szavazást dokumentáltunk, a teszetosza rendőrségi eljárás mégis szép lassan kimúlt.
Az Orbán-rendszer számtalan olyan tartalékot halmozott fel, amelyekről nem feltétlenül látszik, mire lesz jó később. Ilyen a szándékosan zavaros ajánlási rendszer is. A jelöltállítás anomáliái 2010 előtt is súlyosak voltak; a kétharmad birtokában a Fidesz megtehette volna, hogy orvosolja ezeket, mégsem tette.
Túl azon, hogy a választópolgárok adataival való visszaélés lehetőségének ő a legfőbb haszonélvezője, most látszik igazán, miért áll érdekében fenntartani a rossz szisztémát: bármikor vádolhatja ellenfeleit azzal, amit ő követ el üzemszerűen, a közjogi, hatósági, kommunikációs fölényét kihasználva pedig – saját tábora előtt – tetszeleghet az áldozat szerepében.
Kollégáimmal a a Political Capital-nél 2007 óta képviseljük következetesen, hogy az ajánlás helyett a kaució intézményére kellene építeni a jelöltállítást. Léteznek más elfogadható javaslatok is, és jó lenne újra olyan országban élni, ahol arról lehetne érdemi vitát folytatni, melyik váltaná ki a legjobban a velejéig romlott ajánlási rendszert. Ettől kerültünk most még egy szinttel messzebb.
