Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Országszerte gyűjtik a tanszereket roma szervezetek, hogy a gyerekek megkezdhessék az iskolát

Ez a cikk több mint 4 éves.

Azon, hogy az iskolakezdés minden évben rengeteg pénzbe kerül, vélhetően senki sem lepődik meg, aki beszélt már kisgyerekes családdal – vagy saját maga kellett beiskolázza kisebb gyerekeit. A Mérce egy nyilvános Facebook bejegyzésből értesült arról, hogy roma aktivisták, közösségek és önkormányzatok az egész országban, vidéken és a fővárosban is tanszereket gyűjtenek és osztanak helyi családoknak, hogy legalább enyhítsék az iskolakezdéssel járó terheket. Vagy egyáltalán, lehetővé tegyék, hogy a gyerekek a legszükségesebb eszközök birtokában léphessenek be hétfőn az iskola kapuján.

Setét Jenő roma aktivista posztjában azt is világossá teszi, miért aktivizálta magát számos roma közösség:

„Egyszerűen mert fontosnak tartják az iskolát, a tanulást, a gyerekek megsegítését az iskolakezdésben, mert tanulni akarunk!

Minden tisztelet nekik!”

Vidéken főleg a nemzetiségi önkormányzatok segítenek

Az elmúlt napokban Setét Jenő segítségével próbáltam utánajárni, hogy működik és mennyire kiterjedt a szolidaritási kezdeményezés, hol szerveződnek az országban ilyen akciók. Néhány szervezővel beszéltem is, de természetesen nem ők az egyetlenek, akik gyűjtést szerveztek.

Néhány napos kutatómunkám során világossá vált, a spontán kezdeményezés országos méretű:

országszerte számos roma önkormányzat tesz erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a legszegényebbek is el tudják kezdeni az iskolát. A gyűjtéseket sok helyen egyházi és más civil szervezetek is segítik.

Dörömböző Gyula, a Baranya megyei Diósviszló Cigány Önkormányzatánanak alkalmazottjaként szervezte a gyűjtést, elmondta, hatvanezer forint állt a rendelkezésükre – ami nem túl sok pénz, egy kis közösség életében viszont sokat számít.  Alapvető felszereléseket, füzetet, ceruzát tudtak beszerezni, ebből első osztálytól nyolcadik osztályig kaptak a helyi gyerekek.

A Zala megyei Becsehely Roma Nemzetiségi Önkormányzat füzetcsomagokkal és írószerekkel készült: Bogdán Zoltán, az önkormányzat elnöke azt mesélte, hogy testületileg hagyták jóvá az évi költségvetésük terhére a vásárlást. A családok a kijelölt boltokban vásárolhatták le a meghatározott összeget, amit csak tanszerekre költhettek. Így 23 roma gyerek – alsósok és felsősök- részesült iskolakezdési támogatásban.

A Pest megyei Tóalmáson jótékonysági bált rendezett a roma nemzetiségi önkormányzat, aminek bevételéből tanszert vásároltak az iskolásoknak. Pándon pedig ingyenes füzetcsomaggal segítette az önkormányzat 79 általános iskolás életét.

Raffael István, aki a szászvári roma önkormányzat munkáját segíti mint szakértő, arról számolt be nekem, hogy az általuk gyűjtött tanszereket egy tábor keretében adták át a gyerekeknek, de emellett még beiskolázási támogatással is segítenek a helyi gyerekeknek, óvodás kortól egészen középiskoláig. A településen már több, mint húsz éve működik a Péli Tamás roma festőművészről elnevezett ösztöndíjrendszer, amit a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért gyerekek nyerhetnek el.

Volt, ahol egyházi segítség is akadt: Kalocsán a Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat szervezett gyűjtést, erről Szegezdi Gabriella, a CSÓKA (Csomópont Kalocsán, a helyi romatelep közepén megnyílt közösségi tér) projektkoordinátora számolt be a Mércének. A tanszerek olyan gyerekekhez jutottak el, akik a közösségi tér programjait is rendszeresen látogatják.

Budapesten az egyéni mozgósítás sem ritka

Budapesten önkormányzati segítség is jutott, de találkoztunk olyan roma rádióssal, aki a fejébe vette, hogy gyűjtést szervez, ezt pedig nagy intézmények segítségével is meg tudta valósítani. Az adománygyűjtési akciókba már sajnos nem lehet becsatlakozni, ugyanis jövőhéten már kezdődik a tanév, így a csomagok kiosztásra kerültek – ám van egy szervezet, akiket egészen szeptember tizedikéig tudunk támogatni.

A rászoruló családoknak bár jól jön az egyszeri, gyors tanévkezdési segítség is, a problémáik nem szűnnek meg szeptember után sem. Ha segíteni akarunk, érdemes felkeresni az Új Start Alapítványt, ahol augusztus utolsó hete óta tartó akció keretében gyerekcipőket gyűjtenek, főleg a téli, őszi szezonra. Ezeket aztán a helyi családok ovis és általános iskolás gyerekeinek juttatják majd el.

Az Új Start Alapítvánnyal itt lehet felvenni a kapcsolatot.

Némi informálódás, kutakodás után kiderült, hogy a fővárosban (mások mellett) a Ferencvárosi Roma Önkormányzat állított össze iskolakezdési csomagokat, ezt a működési pénzükből finanszírozták. Innen Tar Józsefet, az önkormányzat elnökét sikerült elérni – ő arról számolt be, hogy összesen háromszáz csomagot osztottak ki. Elmondta, hogy az önkormányzatnál alapvetően elég jól ismerik a kerületi családok problémáit, rendszeresen szerveznek adománygyűjtést, táboroztatásokat.

A Ferencvárosi Roma Önkormányzat képviselői csomagosztás közben. Fotó: Tar József

A csomagok nem csak általános iskolás korú gyerekekhez jutottak el, középiskolások is kaptak belőle, de felsőoktatási intézményben tanulók fiataloknak is jutott a csomagokból. József azt mondta, hogy az akció szervezéséhez semmilyen támogatást nem kaptak, az önkormányzati pénzből gazdálkodták ki.

„Szinte olyanok vagyunk, mint egy karitatív szervezet… néha inkább szociális munkásnak érzem magam, mint önkormányzati dolgozónak”

Beszélgetéseim során többen említették, hogy Józsefvárosban egy önkormányzatoktól független kezdeményezés is indult: Zsiga Ottó, a Rigó Rádió alapítójának a nyolcadik kerületben, családja segítségével szervezett gyűjtést – a tanszereket a kerületi Bauer Sándor utcában található Lakatos Menyhért Általános Iskolába juttatták el, aminek iskolásai többek között új táskákkal kezdhetik a tanévet.

Címlapkép: Tar József