Noha a hivatalos kormányzati jelentések és a központi statisztika szerint Magyarországon 2015 óta 45%-kal emelkedtek volna a bruttó átlagbérek, a hivatalos statisztikát kontrolláló legújabb számítások szerint ennek még a fele sem igaz.

Ha ugyanis ez így lenne, az évi átlag 10%-os átlagbér-növekedést jelentene, amely a térségben is kiemelkedően magas értéknek számít.

Ezzel szemben a Magyar Hang hetilapnak nyilatkozó Dedák István, az egri Eszterházy Károly Egyetem közgazdásza közölte, mindez teljesen hamis képest a magyar élteszínvonal és munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről.

Dedák szerint a 45%-os növekedés nem más, mint statisztikai hiba, amely éves szinten nagyjából másfélszer nagyobb, mint amekkora mértékben ennyi idő alatt valójában növekedtek a fizetések. Felhívta a figyelmet, hogy míg az elmúlt években a KSH által figyelembe vett munkaügyi statisztikák visszaigazolják a kormány állításait, addig az EU által figyelembe vett nemzeti számlás adatok éppen Orbán miniszterelnöksége, azaz 2010 óta egyre növekvő mértékben térnek el azoktól.

Az ő, nemzeti számlák alapján kalkulált adatai szerint az elmúlt nyolc év bruttó átlagbérnövekedése mindössze 10%-os volt, míg ugyanez a szám a sima munkaügyi adatok miatt 31,7%.

A baj csupán az, hogy a kormány számára sokkal jobb hírekké formálható munkaügyi statisztikák azok, amelyeket a hírügynökségek és a KSH is havonta közöl, így a legtöbb híradás, cikk rendszeresen erre fókuszál, míg a nemzeti számlás, kifizetéses adatokat negyedéves terminusokban publikálják, így jóval ritkábban lehetséges róluk beszélni.

Ugyanakkor viszont érdekes módon, amikor a 2017-ben a nemzeti számlák 4.1 millió foglalkoztatottról számoltak be, míg a munkaügyi statisztikában a dolgozók létszáma 2.7 millión állt, akkor a kormány csak a nemzeti számlák által közölt adatokat.

Hogy mi a különbség a kétféle munkaügyre vonatkozó adatsor között? Elsősorban az, hogy a nemzeti számlás adatok becsléseket tartalmaznak, amelyek nemcsak a legális munkaviszonyok, de a szürke- és feketegazdaságban keletkezett munkák mértékét is meg tudták becsülni. A másik, még lényegesebb eltérés pedig, hogy a munkaügyi statisztikák a legutóbbi években egyszerűen nem vették figyelembe az 5 főt vagy annál kevesebbet foglalkoztató munkahelyek adatait. Amikor a Magyar Szakszervezeti Szövetség saját kutatása június elején kikérte a NAV adatait, a szakszervezeti szövetség elnöke rá is kérdezett a KSH-nál, miért nem tudhatnak erről a jelentős szektorról semmit.

A hivatal válaszában a kutatást végző Policy Agendának azt írta, „adattisztítás” miatt egyelőre bizonytalanok az onnan beérkezett számok, ezért kényszerűen hagyták ki azokat a bérhelyzetre vonatkozó jelentésekből.

Így tehát Dedák István által kalkulált, valós, éves átlagbérnövekedés olyan 2.1%-ra jön ki, a kormányzati média által emlegetett 10% helyett.

Ami még lényegesebb az az, hogy a közgazdász által kapott növekedési adatok sokkal inkább összhangban vannak az ország hivatalos termelékenység-növekedési adatával, amely 2010 és 2019 között 0.6% volt, és csupán a legutóbbi 3 évben emelkedett éves szinten 1.3%-kal.

Az utóbbi nagyobb mértéke ugyanis kifejezetten előfeltétele bármiféle tartós, és általánosabb fizetésemelkedésnek. Amennyiben a bérek növekedése akár csak egy kicsit is meghaladja a termelékenységét, az már plusz forrásokba kerül. Dedák szerint ezt a béremelést elsősorban a nyugdíjak rovására végezték el, amely jelenség miatt utóbbiak vásárlóértéke folyamatosan romlott. Ezenívül a szociális állami szolgáltatások – egészségügy, oktatás – szenvedhettek a bérszínvonval kipótlása következtében.

Éppen olyan helyekről pótolta tehát a magyar állam az igencsak szerény termelékenység mellé a béreket különböző formákban, ahonnan a legkevésbé lehetett volna pénzeket elvonni.

Korábban a MASzSz és a Policy Agenda a kikért, februári NAV bérfizetési adatok alapján még 2018-as mediánbér-becslést is tudott készíteni, ebből is az derül ki, mint a közgazdász most közölt kutatásaiból. Miközben ugyanis a hivatalos statisztika bruttó 331.197 forintra tette a magyar átlagbér mértékét, addig a KSH-tól független adatok szerint – minden keletkezett februári munkajövedelmet figyelembe véve – ez csupán bruttó 298.229 forint. Ugyanakkor viszont a mediánbér mértéke ennek 77%-a, 232.618 forint, amely Európia Uniós átlagban is súlyos rés az átlag és a mediánértékek között.

Kiss Ambrus, a Policy Agenda kutatója közölte, az alternatív forrásból szerzett adatok mindenhol lefelé módosítják a KSH számait, és például az is megtudható volt belőlük, hogy februárba a felső 10% pontosan ugyanannyi jövedelmet vitt haza Magyarországon, mint az alsó 56%.

Kordás László a MASzSz elnöke azt is elmondta, a szakszervezeteknek ezek a valósághoz közelebb álló adatok nagyon fontosak, hiszen csak így tudják a szakszervezeti vezetők, hogy a bértárgyalásoknál egészen pontosan miről is beszélnek, amikor minimálbér és a létminimum kerülnek szóba.

Ehhez pedig rögtön hozzátette, sok esetben hallanak arról, hogy maguk a munkáltatói szervezetek sem kapnak részletes adatokat az államtól, hiába kérték ezt rendszeresen. Arról is beszámolt, hogy a legutóbbi hónapokban a szakszervezetek már csupán a Pénzügyminisztérium bérhelyzetről szóló jelentésének a konklúzióit kapják kézhez, ebből kellene reális képet alkotniuk a helyzetről.