Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sürgős adóreformra van szükség a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint

Az Eurostat frissen közzétett statisztikája szerint Magyarország mégsem teljesít jobban: a régió országai között mindössze Bulgáriában élnek rosszabbul.  A MASZSZ, azaz a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László szerint ezen a helyzeten az adórendszer megreformálásával lehetne leginkább változtatni.

Egy, a lapunkhoz is eljuttatott sajtóközlemény szerint

a szakszervezet már több számítással is alátámasztotta, hogy a reálbérek tíz évvel ezelőtti szinten rekedtek meg, az osztályok életszínvonala között pedig egyre nagyobbak a különbségek.

Kordás László szerint ezen a helyzeten az egykulcsos adórendszer mielőbbi megváltoztatásával lehetne javítani.

Emellett a magyarok fele évek óta sehová sem megy nyaralni, ugyanis nincsen rá pénze. Tehát a munkavállalók nagy része nem tudja megfelelően kipihenni magát, nem tud regenerálódni. Ez különösen a fizikai munkások esetében veszélyes, mondta Kordás, de nekik semmifajta megtakarításuk nincsen, a megélhetésen, létfenntartáson kívül másra nemigen futja nekik.

Ennek megfelelően Kordás a személyi jövedelemadó tíz százalék alá csökkentését szorgalmazza: szerinte már az is jelentős javulást eredményezhetne a legszegényebbek körében, ha a minimálbérért és garantált bérminimumért dolgozóknak kellene a legkevesebb személyi jövedelemadót fizetniük.

Ez azonban csak úgy hozhat látványos javulást, ha emellé a béreket is megfelelő mértékben növelik.

Az Eurostat tavalyi statisztikája szerint Magyarország az Európai Unió legszegényebb országai között van, a magyar dolgozók bére pedig a legalacsonyabb. Emellett pedig a lakhatás is egyre csak drágul.

Olvass tovább!