Nagy napokat él a magyar közoktatás, régóta szar a helyzet, de rég volt ennyire szar. Akik figyelemmel kísérik az oktatási rendszer kivéreztetését, fejből mantráznak mint Arya Stark a Trónok Harcában, éjjel lefekvés előtt nevek helyett: tankötelezettség, lemorzsolódás, bértábla, pedagógushiány, KLIK, szakképzés, taigetosz, nyelvvizsga, tüntetés, konzultáció, petíció, ováció – még egy törvény. Senki meg nem lepődésére nemrég aláírtak egy újabbat.
Hogy mi van az új köznevelési törvényben, kulcsszavakban – hogy mint felelésnél, vissza tudjuk mondani a szókapcsolatokat – a teljesség igénye nélkül: kötelező óvodakezdés 4 éves korban, magántanulói státusz eltörlése és helyette egyéni munkarend, alternatív iskolák kerettantervtől való eltérése max 30 százalékban, az iskolaigazgatót meg majd visszahívja és kinevezi a Jóisten. Jó lenne abbahagyni, de hát van ott még, ahonnan ez jön: mindjárt itt a legújabb nemzeti alaptanterv, katonásan, hazafiasan, erősítette meg Bódis József oktatásért felelős államtitkár, szülész-nőgyógyász.
9 éve nincs egy unalmas pillanat az oktatásban, ami jó alkalmat adhat arra, hogy ha már ég is egy ideje a ház (a tüzet eloltani egyelőre pedig nem tudjuk), legalább ránézzünk a nyílászárókra meg az alapzatra, hogy mi az, ami keretezi, meg mi az, ami tartja. Már csak azért is, hogy ezek a közvetlenül több mint egymillió gyereket, közvetetten az egész társadalmat érintő kérdések ne csak az oktatással és neveléssel foglalkozó szakembereket kínozzák.
Például elgondolkodhatnánk azokról az oktatás tartalmi részeit szabályozó dokumentumokról, mint a Nemzeti alaptanterv és kerettantervek, amik – elvileg, de erről később – alapvetően határozzák meg a pedagógusok munkáját és a diákok tanulásának folyamatát. Ha már most az alternatív iskolák ellehetetlenítését övező hangos felháborodás okán amúgy is felmerül, hogy mennyiben lehet eltérni a kerettantervektől, meg lehet nézni azt is, hogy egyáltalán mi az, amitől az eltérést korlátozzák. A felháborodás persze hangos, mert most olyan csoportoknak fáj, akiknek hallható a hangja, és a felháborodásuk veszélybe kerülésük okán érthető is. A korábbi, hangtalan alsóbb rétegeket érintő intézkedésekkel szembeni szolidaritás hiánya már kevésbé (lásd szakképzés tönkretétele).
Persze nem véletlen, hogy előbb a kisebb érdekérvényesítő erővel rendelkező többséget emészti meg a rendszer, őket sokkal könnyebb lenyelni.
Nemzeti alaptanterv – eseménydús évtizedek két percben
Szóval akkor mi itt a nemzeti alap? Nemzeti alaptanterve nincs minden országnak, és a Nat magyarországi kialakítása sem volt egyszerű menet, hosszú egyeztetési folyamatnak tettek pontot a végére 1995-ben, amikor elfogadták. Aztán a pontból vessző lett és az időről időre történő felülvizsgálatok során a legtöbb kormánynak volt hozzá egy-két szava, úgyhogy újra pontot raktak rá 2003-ban, 2007-ben és 2012-ben. Utóbbi eléggé fekete lett és a mai napig hatályos.
Persze az első Nat koncepciójának már megágyazott az előtte lévő 10 év: 1985-ben a közoktatási törvénnyel majd a rendszerváltás hátán lovagolt be a liberalizmus, alapvető változásokat hozva az oktatási rendszer életébe. Beköszöntött az úgynevezett tanszabadság, különféle iskolatípusok, 6 és 8 osztályos gimnáziumok jöhettek létre, az iskola fenntartója immár nem csak az állam lehetett, hanem magánszemélyek és egyesületek is. Meg is jelentek az első, ambiciózus pedagógiai programmal rendelkező alapítványi iskolák.
Több lett a jog és a szabadság azoknak, akiknek volt kiváltságuk élni vele, kevesebb lett az egyenlőség azoknak, akiknek nem – nincs új a nap alatt, csak a földesúr meg a paraszt.
Rengeteget lehet olvasni például arról, hogy a szabad iskolaválasztás, vagy a kisgimnáziumok hogyan erősítik a szegregációt és terelik iskolatípusonként kasztokba a társadalmat.
A Nemzeti alaptanterv arra volt hivatott, hogy a szabadság és autonómia édes ízével feltöltődő iskoláknak legyen azért valami közös hivatkozási alap, vezérfonal a decentralizálódó oktatásban, ami egységessé teszi a szabályozást és tartalmazza a követendő alapelveket. Kezdetektől fogva vita tárgya volt, hogy mennyire és milyen mélységben legyen előíró, vagy hogy mennyiben feladata a különböző értékek képviselete – na ezek mostanra már elég egyértelműek. Aki részleteiben kíváncsi a Nat kialakulására és állomásaira, annak rendelkezésre állnak cikkek, könyvek – én most bővebben csak a hatályos 2012-es Nattal és az új Nat 2018-as tervezetével foglalkozom.
Szóval a Nat lett az a dokumentum, ami megadja a mindenek felett álló alapot, kicsit mint az egy gyűrű (hát és abból is mi lett ugye). Meghatározza az iskolai nevelés-oktatás feladatait, a kulcskompetenciákat (az Európai Tanács ajánlására, 2007-től), a műveltségi területeket, hogy mit kell és hogy miből mennyit. Aztán a tantervi szabályozás második szintjét a kerettantervek foglalják el, feladatuk lett a tolmácskodás a Nat és a való élet között: a Nat elvárásait fordítják le, emellett iskolatípusonként meghatározzák a tantárgyi rendszert, a tárgyak témáit és tartalmát, a tantárgyak évfolyamonkénti követelményeit, közvetítik a hozzájuk tartozó műveltségképet. Ezt úgy is lehet mondani, hogy a Nat „implementációjához adnak gyakorlati útmutatást” meg úgyis, hogy a Nat alapján kapsz egy kerettantervet, ami 90%-ban meghatározza, hogy mit kell tanítanod és hány órában, 10%-ban pedig valami mágiával szabadon helyi igényeknek megfelelővé varázsolhatod. A szabályozás harmadik szintjén a helyi tantervek vannak, az iskolák az előbb említett szabadsággal formálhatják saját képükre helyi jellegzetességeik alapján az oktatást.
Kedves és kedvetlen mondatok: a hatályos és a készülő Nat
Tehát ha azon gondolkodnánk, hogy mit gondolunk az oktatás és nevelés feladatának, akkor ezek azok a dokumentumok, amelyek megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk. A hatályos Natban ezt pl.:
„a köznevelés feladatát alapvetően a nemzeti műveltség, a hazai nemzetiségek kultúrájának átadásában, megőrzésében, az egyetemes kultúra közvetítésében, az erkölcsi érzék és a szellemi-érzelmi fogékonyság elmélyítésében jelöli meg. Feladata továbbá a tanuláshoz és a munkához szükséges képességek, készségek, ismeretek, attitűdök együttes fejlesztése, az egyéni és csoportos teljesítmény ösztönzése, a közjóra való törekvés megalapozása, a nemzeti, közösségi összetartozás és a hazafiság megerősítése.”
Ha azon gondolkodnánk, hogy kell kinéznie egy magyarórának, akkor ezek a dokumentumok azok, amelyek megmondják, hogy az állam szerint hogy kell kinéznie egy magyarórának – illetve ehhez majd a nemzet szócsöve, Takaró Mihály is hozzáteszi a magáét.
Mindeközben készül az új Nat és a kerettantervek, a bevezetését 2019 szeptemberére ígérték, de talán 2020-ra megérkezik. Pedig már lassan egy éve, hogy a Csépe Valéria (Ő Akit a Kormány Már Nem Nevez Nevén) és anonim csapata, az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport közzé tette az új Nat tervezetét, amin 100 szakértő dolgozott. Lehet, hogy szeretnéd tudni, kik azok, de nem fogod, mert úgy néz ki, titok – legalábbis számomra nem derült ki, mindenesetre ha valaki tudná, ne tartsa magában. Elmondásuk szerint a tervezetet azóta több mint 400 pedagógus, szülő, diák és szervezet véleményezte – mondjuk pechjükre a Fidesz is, akik ilyen sokkos állapotba kerültek tőle, Gulyás Gergely kormányszóvivő például rögtön exkuzálta magát, hogy mindenki nyugodjon le, ez így ebben a formában nem jelenik meg, mert elég sok rész turbómagyarosításra szorul. (Gyorsan át is adták a felügyelést másnak.)
Az oktatással és neveléssel foglalkozó szakemberek körében is különböző reflexiók születtek a tervezetre: egyesek szerint progresszív, mert van emberképe – alapvető emberi értékek, társadalmi értékek, környezeti fenntarthatóság az ENSZ és minden egyéb által jóváhagyva – gyerekközpontúbb, szerepe van benne a szülőknek és még olyan sci-fi dolgok is megjelennek benne, mint a gyermek személyes boldogsága.
És amúgy tényleg szép dolgok vannak leírva benne, például a tanulási és nevelési céloknál ilyenek:
„A Föld egészét érintő, országhatárokon túlmutató, összetett környezeti változások, mint például a klíma- és éghajlatváltozás, a környezetszennyezés, eddig ismeretlen kihívások elé állítják az emberiség egészét, és egyben szükségessé teszik, hogy a különböző nemzetek együttműködve találjanak új megoldásokat az ebből fakadó problémák enyhítésére.”
Illetve ha összevetést akarunk, a 2012-es Nat és a 2018-as Nat tervezet között, akkor Nemzeti öntudat, hazafias nevelés címszó alatt a régi dokumentumban ez áll:
„Alakuljon ki bennük a közösséghez tartozás, a hazaszeretet érzése, és az a felismerés, hogy szükség esetén Magyarország védelme minden állampolgár kötelessége. Európa a magyarság tágabb hazája, ezért magyarságtudatukat megőrizve ismerjék meg történelmét, sokszínű kultúráját.”
A 2018-as tervezetben meg ez:
„A tanuló megismeri Magyarország és a magyar nemzet, valamint Európa és az Európán kívüli világ történelmét (…) Érti Magyarország helyét a világban és az Európai Unióban; kialakul és elmélyül benne a hazához való érzelmi kötődés, a hazaszeretet érzése. Megérti a demokratikus államforma és intézményrendszereinek jelentőségét és szerepét, ismereteket szerez az alapvető emberi jogi elvekről és gondolkodásról, elsajátítja az állampolgári jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat (…)”
Na, hát gondolom majd ezeket kell korrigálni. Mások szerint mindezek csak szavak, amiket a jelenlegi szabályozás keretei között nem lehet gyakorlatba ültetni, így igazából kevés jelentősége van az egésznek. Az új Nat tervezet tényleg progresszív lett az előzőhöz képest, mondjuk abban az értelemben, hogy kevésbé tűnik a hatalom fenyegetésének és inkább szakmai dokumentumnak – bár a további tervezésnél már kihúztak belőle 200 oldalt, szóval ki tudja, végül milyen lesz. Persze a helyzet abszurditását mutatja, hogy már azt is megjegyezzük, ha valami a szakmaiság irányába mutat. Ettől még ez a dokumentum továbbra is erősen centralizált és előíró marad.
A nemzet sem mindenkié, az alaptanterv sem
Szóval itt tartunk most – Nat, kerettanterv ügyekben. De engem igazából valami más érdekel: ha már színpadra került ez az egyébként eléggé elidegenítő szabályozási horror, akkor legalább belesni kicsit a függöny mögé, hogy miről is szól a darab valójában: hogy kié a Nat, szükségünk van-e rá, jelent-e valamit és ha igen, kinek mit.
Ahogy a nemzet sem mindenkié, úgy az alaptanterv sem: kimaradt pár iskolatípus, meg pár társadalmi osztály. Fentebb a Nat ars poeticájából kiderül: arra jött létre, hogy meghatározza a közoktatás célját, irányát, műveltségképét – kivéve, ha szakképzésbe jársz, mert akkor coki, úgysem az autófényezéssel fogsz elérni a napsütötte sávig, bármennyire is szólhatna éppen rólad, kevés esély van rá, hogy Petrivel találkozz a heti egy darab magyarórában. A szakképzésbe járók ugyanis kimaradtak a Nat szabályozási köréből, az ő számukra heti 6 órában vannak biztosítva a közismereti tantárgyak, a nemzeti műveltség.
Hiába, hogyha hív a piacgazdaság, akkor menni kell, a GDP nem termeli meg önmagát, és mivel a kormány (és nem csak a mostani) szerint a szakmunkás gyereknek egyetlen célja van a világon, hogy hasznos legyen és a gazdaságra termeljen, így nem baj, ha kimaradnak a nemzeti műveltségből.
Jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartozik a szakképzés, kerettanterveinek elkészítése nem az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet feladata, hanem a tőke és a kormány násza alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara trollkodik/ügyködik rajta. Ezek a tologatások egyszerre jelzik szimbolikusan és a gyakorlatban, hogy kinek hova van képzelve a helye az országban. Szóval a szakképzés kimarad abból, hogy magáévá tehesse a nemzet műveltségét. De vajon meg tudná-e tenni, ha lenne rá esélye? El kell-e sajátítanom azt, ami sosem volt az enyém?
A szakképzésbe kerülő munkáshátterű (vagy bármilyen, a középosztálynál alacsonyabb státuszú) fiataloknak nem csak formailag jut kevesebb a nemzeti alapból, hanem már abból a tudáshalmazból is ki vannak zárva, amit a nemzeti alaptanterv előfeltételez ahhoz, hogy a fiatalok el tudják sajátítani az „alapműveltséget” – amit majd az iskola leosztályoz és visszakér tőlük. A magyar oktatási rendszerben sikeresnek lenni annyit jelent, mint levizsgázni középosztályból (és a még megmaradt értelmiségi műveltségképből).
Az iskola rendszerét és tartalmát – akárcsak a történelmet – a hatalmon lévők írják, az ő szemükön keresztül látjuk a valóságot és magunkat. A közös műveltség az, amire valakik rámondják: az erősek hagyományát tanítjuk. Az lenne kívánatos, hogy bárhol is tanulsz, Buda vagy Baranya, ugyanazt tanuld és ugyanazt értsd alatta. Feltételezzük, hogy emiatt tudunk párbeszédet folytatni egymással, különben nincs közös hivatkozási alapunk. De miért teszünk úgy, mintha eddig lett volna?
Mintha mindenki ugyanarról az alapról indulna, mintha az iskola nyelve mindenkinek a sajátja lenne, az általa számonkért tudás pedig azonos mértékben elsajátítható, csak akarni kell.
Amit ez igazán segít, az a tesztelhetőség és mérhetőség, azonos kimeneti követelmények, központi felvételi, érettségi – egymáshoz hasonlítás és rangsorolás, társadalmi szerepek visszaosztása egy egyenlőtlen versenyben. Mindehhez a Nat, a maga merev tudás- és műveltségképével, a tőle különböző tudások el nem ismerésével és társadalmi osztályok kizárásával maga is hozzájárul. Kinek a műveltség, kinek az elnyomás – az osztályt osztályozzuk.
