A közmunka út a semmibe a magyar romák számára

Nyolc év elteltével a magyarországi közmunka rendszer csak arra volt jó, hogy tovább növelje az egyenlőtlenségeket, és csökkentse a legtöbb roma hozzáférését az elsődleges munkaerőpiachoz.

Kritikusai szerint a program olyan politikai eszköz, amely a képzetlen dolgozók permanensen létminimum alatti osztályát hozza létre, egyre inkább kiszolgáltatva a helyi politikai erők kényének-kedvének. Az Európai Bizottság által „teljesen eredménytelenként” leírt közmunka részét képezi egy szélesebb stratégiának, amelynek célja a szegénységben élő roma közösségek elszigetelése és ellenőrzés alatt tartása.

A tekintélyelvűségről szóló megannyi dicshimnusza közül az egyikben, még 2011-ben, Orbán Viktor arról beszélt, hogy Kína emberek tízmillióit emelte ki a szegénységből, úgy, hogy a nyugati liberális számokkal való babrálás helyett a munkát tette meg a gazdasági teljesítmény alapjának.

Fokozatosan a munkaalapú társadalom – melyben a szociális támogatásokat az igénybe vevők tevékenységének hasznossága határozza meg –, a családok támogatási rendszere, a teljes foglalkoztatottság és az újraiparosítás lettek az „unortodox” magyar gazdasági modell tartópillérei; és mindezek talapzatánál a közmunkaprogram áll. A programról a rezsim azt állítja, hogy segít a többszörösen hátrányos helyzetű, képzetlen és elszegényedett roma közösségek felemelkedésében.

A kormányzat szerint, amellett, hogy a tartósan munkanélkülieket aktivizálja, a közmunka rendszere évről évre jövedelmet biztosít több százezer állampolgár és családjaik számára, hozzájárulva a települések fejlődéséhez, illetve a tisztább és vonzóbb lakó- és természetes környezet kialakításához.

Manapság a kormány nagyon magabiztos a gazdasággal kapcsolatban: 2019 első negyedévében 5,3 százalék volt a GDP növekedés, a munkanélküliség pedig csupán 3,6 százalék.

E számok mögött azonban az Eurostat nélkülözési statisztikái azt mutatják, hogy Magyarország a negyedik legrosszabbul teljesítő uniós ország: az anyagi nélkülözésben élők aránya a 16 százalékos EU-átlag duplája. Hogyha még jobban szétszálazzuk ezeket az adatokat, akkor azt látjuk, hogy a szegénységben élők 76 százaléka roma.

Fontos azt is kiemelni, hogy a gazdasági sikerek nagyban támaszkodnak a sokat kárhoztatott Európai Unióra: a brüsszeli támogatások a magyar GDP majd’ négy százalékát teszi ki, mely az egyik legnagyobb arány az összes tagállam között. Európa egyúttal szelepként is szolgál a magyar munkaerőpiac számára.

A kormány szerint 2010 óta 730 ezer új munkahely született, de ez magában foglalja azt a 350 ezer magyart is, aki az Unió más országaiban talált munkahelyet.

A munkanélküliség csökkenése tehát főként két tényezőnek köszönhető: százezrek vándoroltak ki, hogy külföldön találjanak munkát, és a nagyjából 200 ezres közmunkás csoportot is beleszámolják a munkahellyel rendelkezők statisztikáiba.

Miközben Orbán nemzetközi támogatói és ellenzői egyaránt leragadtak az idegengyűlölő retorikájánál, rámenős külpolitikájánál és az állam elfoglalására tett törekvéseinél, kevesebb figyelmet fordítanak a „munkaalapú” koncepció szisztematikus gyakorlatba ültetésére, amely néhányak szerint a rezsim egyik legeredetibb jellemzője.

Európai Bizottság: a program „teljességgel eredménytelen”

Amikor legelőször útjára indították, Martin Kahanec közgazdász úgy írta le a programot, mint amely stigmatizálja és elbizonytalanítja a résztvevőit, és megakadályozza, hogy az elsődleges munkaerőpiacon alkalmazzák őket. Azt is előrevetítette, hogy a közmunka kiszolgáltatott dolgozók egész seregét fogja megteremteni, akik előtt csupán két rossz választás lesz: semmilyen állami szociális támogatás, vagy pedig a teljesen bizonytalan és rosszul fizetett közmunka.

Kritikusai szerint a program olyan politikai eszköz, amely a képzetlen dolgozók permanensen létminimum alatti osztályát hozza létre, bezárva őket az alantas munkák csapdájába, amely csökkenti a privátszektorban való elhelyezkedésüknek az esélyét.

Kétség sem férhet hozzá, hogy a közmunkaprogram olcsó munkaerőt biztosít a kormánynak és magáncégeknek – az 56 ezer forint körüli nettó havi jövedelem az elmúlt három évben gyakorlatilag változatlan maradt. Csakhogy 2011-ben a közmunkások a minimálbér 77 százalékát vitték haza, manapság ez már csak 54 százalék – a program elindítása óta a minimálbér és a közmunkáért járó juttatás közötti szakadék drámaian megnövekedett. De a munkanélküliek – főként azokban a hátrányos helyzetű régiókban, ahol rendes munkát gyakorlatilag lelehetetlen találni, a jóléti juttatásokat pedig régóta megszüntették – általában hálásak bármilyen lehetőségért.

Az Európai Bizottság úgy látja, a közmunka teljesen eredménytelen abban, hogy a munkanélkülieket visszavezesse az aktív munkaerőpiacra, és azt javasolja, hogy Magyarország jobban járna, ha a milliárdokat a program helyett inkább a munkaerőpiaci integrációra fordítaná. Jíri Svarc, a Bizottság munkaügyi igazgatóságának vezetője szerint a magyar közmunka rendszer legijesztőbb tendenciája, hogy lassacskán az elsődleges munkaerőpiac helyébe lép.

Közvetett diszkrimináció etnikai származás alapján

Friss elemzésükben Hungler Sára és Kende Ágnes úgy jellemezték a közmunkát, mint ami ráerősít a helyi hierarchiákra, és növeli a résztvevők erőtlenségét.

Főként munkanélküli romákat célozva meg, a program csupán lealacsonyító munkát és bérezést biztosít, és meggátolja, hogy a részvevők emberhez méltó életkörülményeket teremtsenek önmaguknak és családjaiknak.

A kutatók azt is sugallják, hogy a közmunka akár etnikai alapú közvetett diszkriminációt is jelenthet, amelyet az uniós jogszabályok egyébként tiltanak; a program aláássa az EU munkaerőpiacra, szociális védőhálóra vonatkozó célkitűzéseit, szembe megy az életszínvonal növekedését, a gazdasági társadalmi kohéziót, illetve szolidaritást megvalósítani szándékozó ambíciókkal.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint a közmunkások jelentős többsége (73%) olyan fizikai munkát végez, amely nem igényel képesítést, és nem fejleszti a készségeket. A közmunka szervezői maguk sem tartják tevékenységük fontos részének a munkaerőpiacra való visszavezetést: 51 százalékuk nem hiszi, hogy a közmunka segítené ezt a célt.

Ugyancsak kutatások bizonyítják, hogy a nők és gyengébb fizikai képességekkel rendelkező emberek sokkal kevesebb közmunkát kapnak, mint az „egészségesek”, ez pedig arra enged következtetni, hogy a legsebezhetőbb emberek még ebből a programból is kiszorulnak.

Választási klientúraépítés, társadalmi ellenőrzés és az „érdemtelen szegények”

Az észak-kelet-magyarországi régiók roma közmunkásai szerint a polgármesterek csak azoknak ígérnek munkalehetőséget, akik a kormányzó pártra szavaznak, illetve hamis indokokkal rúgnak ki másokat, a szegény családok egyetlen jövedelmét véve így el. „Ha a gyereked hiányzik egyszer az iskolából, vagy szabálytalan parkolás miatt megbírságolnak, akkor könnyen kirúghatnak, ami azt jelenti, hogy semmilyen támogatást nem kaphatsz három évig” – mesélte Setét Jenő roma aktivista a Financial Times-nak.

Ezzel azokra a viselkedési előírásokra utal, amelyek megkövetelik a résztvevőktől, hogy rendben tartsák a portájukat, és 2013 óta már amiatt is kirúghatják őket, ha a gyerekeik lógnak az iskolából. Sok kritikus épp emiatt a központi kormányzati felügyelet teljes hiányára figyelmeztet, amely teret enged a hátrányos megkülönböztetésnek és visszaéléseknek a közmunka hétköznapi adminisztrációjában.

A magyarországi politikai klientelizmust vizsgáló kutatás a Yale Egyetemen megállapította, hogy

a politikusok a közmunkát a résztvevők választási befolyásolására használják. A tanulmány szerint a közmunka kétféle klientelizmushoz vezet: a közmunka ígéretével szavazatokat lehet vásárolni, a kirúgás fenyegetésével pedig politikai támogatást.

A tanulmány egyik szerzője, Isabela Mares megdöbbent, amikor ilyen típusú, 19. századi praktikákra emlékeztető szavazó-befolyásolást észlelt egy uniós országban. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvélemény kevésbé ütközik meg az ilyen klientelizmuson, ha úgy érzi, azt politikai preferenciáinak megfelelően alkalmazzák, az „érdemtelen szegények” megregulázására.

Mares szerint ugyanis Magyarországon létezik egy politikai konfliktus annak kapcsán, ki is „érdemes” a jóléti támogatásokra, a politikusok pedig emiatt a kényszerítőeszközök alkalmazásával tudják jelezni, hogy szerintük a legszegényebbek és a kisebbség tagjai lusták és megbízhatatlanok. Ez a szegények-kontra-szegények konfliktus igen fontos, ám gyakran elfelejtett dimenziója az ipartalanított társadalmak politikai küzdelmeinek.

Mindennek az ország eldugott régióiban élő, tartósan munkanélküli romák a legnagyobb kárvallottjai: ki vannak szolgáltatva a helyi polgármesterek önkényének, miközben semmilyen jogorvoslati lehetőség nem áll a rendelkezésükre.

Különösen aggasztó a legszegényebb romák fiatal generációinak sorsa. Egy friss módosítás szerint a 25 év alattiak csak akkor vehetnek részt a közmunkában, ha az EU által finanszírozott Ifjúsági Garancia Program nem tudott nekik segíteni.

Ez elhallgattathatja ugyan az uniós kritikákat, ám a központi felügyelet és politikai szándék teljes hiánya miatt kevés az esély arra, hogy az Ifjúsági Garancia bármit is garantálna ezen régiók roma fiataljainak.

A helyzet az, hogy az iskolakötelezettség korhatárának 16 évre csökkentése és az 50 ezer forint körüli jövedelem ígérete miatt rengeteg roma fiatal hagyja el az iskolapadokat bármiféle munkaerőpiaci képesítés nélkül, hogy beálljon abba a közmunkába, amely sem integrációt, sem jövőt nem ígér, és bezárja a jövő generációit is a szegénység, kiszolgáltatottság és társadalmi kirekesztettség ördögi körébe.

A szöveg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2019. június 11-i közmeghallgatásán elhangzott beszéd rövidített, szerkesztett változata. Eredetileg angol nyelven, az Európai Roma Jogok Központjának honlapján jelent meg, a magyar verzió Pap Szilárd István munkája.

Kiemelt kép: MTI
Olvass tovább!