Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A francia alsóház elfogadta a nagy tech-cégek megadóztatását

Ez a cikk több mint 4 éves.

Franciaországban elfogadta az alsóház azt a törvényjavaslatot, mely szerint megadóztatnák az országban profitot termelő multinacionális nagy techcégeket, erre utal a törvény rövidítése is, a GAFA (Google, Amazon, Facebook, Apple) – írja a Portfolio.

Három százalékos adót vetnének ki azon cégekre, melyek nyereséget könyvelhetnek el a francia internethasználók után, és Franciaországban évente legalább 25, globálisan 750 millió eurós árbevételük van.

A tervezetet még el kell fogadnia a felsőháznak, mely július 11-én fogja tárgyalni, és amennyiben elfogadják, visszamenőleges hatállyal, idén év elejétől lesz érvényben, és célja, hogy az érintett cégek ott fizessenek adót, ahol valójában termelik a pénzt, ne pedig az adózás szempontjából jóval kedvezőbb feltételeket kínáló országokban, ahol bejelentik azokat.

Bruno Le Maire gazdasági és pénzügyminiszter elmondta, szeretnének az OECD-vel folytatott tárgyalásokon nemzetközi megállapodást elérni 2020-ra, mivel ahogy mondta,

„csak nemzetközi megoldás jöhet szóba”.

A miniszter kifejtette továbbá, hogy ezen cégek ereje lassan a szuverén államokéval vetekszik, ugyanakkor csak magánérdekeket szolgálnak, így szabályozásuk

„alapvető fontosságú”.

A nagy digitális cégeket nem csak igen kreatív adózási szokásaik miatt érik kritikák, hatalmas befolyásuk, átláthatatlan működésük is problémás.

Chris Hughes, aki Mark Zuckerberg mellett a Facebook társalapítója volt, úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a céget fel kellene darabolni, mivel gyakorlatilag monopolhelyzetben, egyszemélyes irányítás alatt működik, ahogy a többi nagy tech-céget is erősebben kellene szabályoznia az államnak, mivel jelen helyzet mind a fogyasztók, mind a feltörekvő kisebb cégek számára káros.

Hasonlóképp szinte monopolhelyzetben van a Google más szolgáltatások, így az online levelezés és személyes valamint céges tárhelyszolgáltatás, valamint a cég Android operációs rendszere révén a mobiltelefonokon futó applikációk terén, ahogy az ezekkel kapcsolatos, egymással összekapcsolt szolgáltatásokkal jelentősen meg is nehezíti a felhasználók számára, hogy más cég platformjait vegyék igénybe.

Az Apple a rivális mobilos operációs rendszer, az iOS tulajdonosaként és fejlesztőjeként szintén komoly hatással tud lenni a szoftverek és internetes szolgáltatások piacára, és mivel az egyes cégek termékei valamint a kisebb rivális cégek termékei között jobbára lehetetlen – vagy nagyon nehéz – az átjárás, az előbbiek könnyen el tudják lehetetleníteni az utóbbiak termékeit.

Az Amazon pedig az internetes vásárlás terén van vezető pozícióban, illetve streaming-szolgáltatása révén is fontos szereplője az internetes szolgáltatások piacának.

Habár tulajdonosa, Jeff Bezos jelenleg a világ leggazdagabb embere, a cég alkalmazottai világszerte borzalmas körülmények között, megalázóan alacsony bérért dolgoznak évente annyi pénzért, amennyit Bezos néhány perc alatt megkeres a kereskedelmi óriáson.

via Portfolio / Mérce