A napokban sokat hallhattunk a „Sea-Watch 3” hajóról, amellyel Carola Rackete német kapitány június 29-én éjjel 40 menekültet vitt az olasz partra engedély nélkül. Salvini, az olasz belügyminiszter azt az utasítást adta, hogy a hajó vigye vissza utasait Líbiába, ahol korábban megkínozták őket. Az olasz hatóságok többek között embercsempészettel vádolták meg Racketét, akit a kikötés után őrizetbe vettek, Németországban pedig vasárnap óta több mint 800 000 eurót adományoztak támogatók a jogi költségekre. Végül kedd este szabadon engedték, de július 9-én újra kihallgatják majd.

A német „Sea-Watch” egyesületnek nem ez az első mentő-akciója. 2014 óta vannak jelen a Földközi-tengeren önkénteseik, kizárólag adományokból tartják fenn magukat, és eddig több mint 37 000 ember életét mentették meg. A Sea-Watch alapító tagjával, Ruben Neugebauerrel, még januárban készítettünk interjút.

Miért alapítottátok a szervezetet?

Egy politikai-művészeti akciónak indult, a berlini fal leomlásának 25. évfordulójára, 2014-ben. Azt akartuk bemutatni, hogy még mindig halnak meg emberek európai határokon. És a német politikának azt szerettük volna bizonyítani, hogy a dublini rendelet nem működik. Mert Németországba a menekültek ugye csak más EU-országokon keresztül jöhetnek, kivéve persze ha ejtőernyővel ugranak le. Vettünk egy hajót, és kimentünk a Földközi-tengerre. A nagy hajótól gyorshajókkal kihajóztunk, hogy elérjük a menekültek kisebb csónakjait. De nem az volt a tervünk, hogy hosszabb ideig ellássuk az embereket, csak az, hogy felvegyük őket, és riasszuk a parti őrséget, hogy jöjjenek az emberekért. Ezért „Sea-Watch” a nevünk, és nem „Sea-Rescue”. A mentés az államok ügye. Nekünk nem is volt kapacitásunk ennyi embert szállítani.

2014 óta mi változott?

Gyorsan rájöttünk, hogy az EU cserben hagy minket. Volt egy kulcsélményünk: 2015-ben öt hajót találtunk egyszerre: 500 emberrel. Egy ponton elfogyott az ivóvízünk. Rájöttünk, hogy kell egy nagyobb hajó, ekkor vettünk a „Sea-Watch 2”-t. Két évig jól mentek a dolgok ezzel a hajóval. De 2017 körül már nem vették át a helyi hatóságok az embereket, hanem mindig Olaszországba küldtek minket. Ekkor vettünk egy még nagyobb hajót, hogy több embert még tovább elláthassunk.

Hogyan változott a helyzet a Földközi-tengeren 2014 óta?

Már nagyon régóta utaznak emberek a Földközi-tengeren át. Ez egy bizonyos szinten stabilizálódott, amit most újra elértünk. De közben, 2015-ben, a viszonyok egész mások voltak. Bizonyos krízisek kiszélesedtek, Szíriában, Irakban az Iszlám Állammal, Líbiában a polgárháborúval. Különösen sokan menekültek ekkor, nem csak a balkáni úton keresztül, amíg Magyarországon le nem zárták a határt, hanem a Földközi-tengeren át is.

Ezenkívül 2015 nyarán az EU elindította a „Sophia” missziót, amivel a csempészek ellen akartak küzdeni. Ennek egyik hatása az lett, hogy a nagy faépítésű hajókról, amikkel addig a csempészek az utakat bonyolították, áttértek kisebb, bizonytalanabb csónakokra. A fahajókat az EU hadihajói egyre gyakrabban elfogták és tönkretették, ezért drágábbak lettek.

Pedig ezek a nagy hajók, akkor is ha történtek balesetek, sokkal biztonságosabbak voltak a gumicsónakoknál. A „Sophia” misszió nyomán pedig sokkal rosszabb hajókkal indultak útnak az emberek. Így még a líbiai fennhatóságú vizeken is történtek balesetek, 12 mérföldre a parttól, ahol a helyi hatóságoknak bizonyos jogai vannak.

Odáig is kimentetek, hogy embereket mentsetek?

Ezt a területet tudatosan kikerültük. A 12 mérföld „halálzónának” számít, ahol milíciák operálnak. Biztonságosabbá akarjuk tenni a Földközi-tengert, nem a saját csapatunkat veszélyeztetni. Igazából ott hadihajóra lett volna szükségünk. De egyre több vészhelyzet volt a területen, és néhányszor kénytelenek voltunk bemenni. A római mentési koordinációs központ aztán végül oda küldött minket.

Szóval hadihajóra lett volna szükségetek…  Ez mit jelentett gyakorlatilag?

Féltünk ezekre a területekre bemenni, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy milyen fegyverekkel rendelkeznek. Volt olyan, hogy kijött a líbiai parti őrség, és lőtt. A kapitány felhívott engem: „Mögöttünk van egy szürke, gyors hajó és a levegőbe lőnek.” Elég szar volt ezt a partról követni. De oda kellett menni a hajónknak, mert az olasz parti őrség megparancsolta. Legalább tudtuk, hogy figyelnek minket, és meg tudnak védeni minket, ha valami lett volna. Líbiában polgárháború van, soha nem akartunk a közelbe menni.

Majdnem öt éve csináljátok ezt, közben a Földközi-tengeren sem a menekülteknek sem a mentőknek nem javul a helyzete. Ez milyen érzés?

Európa visszalépett egyet. Régebben volt egy balos kormány Olaszországban, amely kezdetben lazított a helyzeten, most meg Salvini van. Szó nélkül elmennek a kereskedelmi hajók a mentőhajók mellett, meg sem kérdezik, hogy segíthetnek-e valamiben. 2018-ban megháromszorozódott a halálozási arányszám.

És a mentőhajókat jogi procedúrák fenyegetik…

Igen. De ez tisztán politikai okokból történik. Erre mindig emlékeznünk kell. Nem ismerek olyan esetet, ahol tényleg elítéltek volna egy mentőt. Mégis sokba kerül nekünk: eljárási költségek, hosszú procedúrák, és a végén a szervezetek gyakran elvesztik hajójukat. Van egy példa erre, amikor még Berlusconi miniszterelnök alatt tunéziai halászok ellen indítottak eljárást, mert embereket mentettek. Olaszországba vitték az embereket, és egy ottani törvény miatt csempészeknek számítottak. Ez csődbe vitte őket, mert a hajójukat tönkretették. Hét évig tartott az eljárás, és nagyon sokba került. Utána felmentették őket, mert nem vétettek semmit. De ezek az eljárások segítenek elrettenteni a mentőket.

Hogyan kezelitek a szervezetben azt a helyzetet [amit most Carola Rackete csapata is megélt; J.L.] hogy napokig vagy hetekig nem szállhat partra a hajó?

Néha azt reméljük, hogy mentés nélkül befejeződik egy misszió. Ilyen helyzetben ez majdnem két hét tiszta stressz.

Nagyon abszurd látni azt, hogy ma már az Európai Bizottság vagy a német kabinet tárgyalja pár tucat menekült mentését. Mit fognak akkor csinálni, ha tényleg válság lesz? A menekültek száma nem indokolja, hogy így legyen, ez inkább tiszta populizmus, mi segít fenntartani a témát. És az érintettek pedig csak veszítenek mindezzel.

És régen milyen volt?

Salvini előtt egy mentés úgy zárult le, hogy átadtuk az embereket egy másik hajónak. Egy rádióüzenet a kapitánynak, vagy egy email vagy telefon a koordinációs központnak elég volt: „Egy balesetet szenvedett hajóból mentettünk 170 embert, mit csináljunk?” A válasz: Menjetek ezekhez a koordinátákhoz, ott értetek jön az olasz parti őrség hajója. Pár óra alatt megvoltunk. Elég volt három ember a „backoffice”-ban a parton, ha valami nagyobb baj történne. Most már 22-en vagyunk a hajón, különböző feladatokat látunk el. Plusz még egyszer ugyanennyi önkéntes a parton, Olaszországban és Berlinben.

A magyar kormány szereti szembeállítani a bevándorláspárti és bevándorlásellenes országokat. Tényleg létezik ez a különbség?

Az európai országok jobban hasonlítanak, mint gondolnánk. Ez az egész „bevándorlási válságról” szóló vita bűnbakpolitika. Persze, amikor 2015-ben volt egy csúcs, több mint egymillió menekült jött Európába. Ez igaz. De ezek szétosztódtak Európa-szerte. Ez eleinte zűrös volt, de az emberekben volt egy óriási segítőkészség is. Még most is több ember aktív Németországban a menekültek segítésében, mint amennyien az AfD-re szavaztak. Csak ez a német diskurzusban abszolút nincs reprezentálva.

Van egyáltalán bevándorláspárti ország Európában?

Nem lehetsz bevándorláspárti vagy -ellenes. A migráció egy tény. De lehetsz emberi jogok-párti vagy -ellenes. Vannak országok, ahol lehet társadalmi többsége az emberi jogok védelmének. És vannak, ahol éppen most nem. Németországban is volt egy ilyen korszak, nagyon sötét volt. Ha azt mondjuk, hogy vannak országok és emberek, akikre vonatkoznak az emberi jogok, és olyanok, akikre nem – és igazából most éppen ez történik -, akkor nagyon ingoványos terepen közlekedünk.

A másik felvetés az, hogy bizonyos országok gazdasági okokból nem tudnak befogadni menekülteket.

Az a pénz, amit az országok menekültpolitikába fektetnek, igazából a gazdaságot élénkíti. Egy menekültnek olyan kevés pénze van, hogy ha kap valamennyit, azt rögtön elkölti. Egy menekültszálló is munkahelyeket teremt. Vagyis kedvező a gazdaságnak.

Szükség van a bevándorlásra. Nagyon sokan azok közül, akik 2015-ben Németországba jöttek, fizetnek adót és társadalombiztosítást. Középtávon ez nem került a német államnak semmibe. Tényleg baj a bevándorlás, vagy csak kreálunk egy problémát, hogy másokról elvonjuk a figyelmet?

A magyar kormány Németország liberális politikájával szemben azzal érvel, hogy Berlin csak a magyar kerítésnek köszönheti, hogy lecsökkent a menekültek száma.  Az EU egyszerűen kitolja határaira az emberi jogsértéseket?

Persze, Horst Seehofer (a német belügyminiszter) örül annak, hogy Orbán megépítette a kerítést. Amikor Merkel úgy döntött, hogy beengedi az embereket Németországba, azt nem pusztán emberségből csinálta. Egyszerűen elképzelte, hogy mi lenne a következménye egy határzárnak. Hogy mit jelentene az európai „just-in-time” termelési mód szempontjából, milyen gazdasági és politikai következménye lenne annak, ha megállítaná az embereket, úgy, ahogy ezt Magyarország tette. Magyarország úgy is reagálhatott volna 2015-ben, mint Olaszország: egyszerűen nem regisztrálták már az embereket, sőt, okmányokat bocsátottak ki, hogy tovább utazhassanak. Így az emberek maguk szétosztódtak. Ha Orbán komolyan venné azt, hogy igazságosan kell szétosztani a menekülteket, akkor le kéne bontania a kerítést, és továbbengedni az embereket. Így gyorsan megszabadulna tőlük, mert nem akarnak Magyarországon maradni.

A művészeti akciónak szánt kezdettől meddig jutottatok?

Hát, legalább az akció sikerült. Bemutattuk a politikának, hogy ez a menekültpolitika nem működik. De az a baj, hogy ez nekik, a politikusoknak mindegy. Az Európai Unió kifejezett célja az, hogy a Földközi-tengerből egy emberi jog-mentes övezetet csináljon. Nekem a német Zeit hetilap azt vetette szememre, hogy „kompromisszumok nélkül” értelmezem az emberi jogokat. De kérdem én, hogyan lehetne másképp, mint kompromisszumok nélkül? Ezért hívják az emberi jogokat elidegeníthetetlennek. Nem létezhet kompromisszum. Ha valaki azt mondja, hogy csak németekre vagy magyarokra vonatkoznak ezek a jogok, akkor nem értette meg a lényeget.