A jövő évi költségvetésből már ki is írták az MTA kutatóhálózatát

Megjelent az Országgyűlés honlapján a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat.

Annak tükrében, hogy az elmúlt napokban derült ki: kétharmados többséggel venné el és államosítaná végül a kormány az MTA-tól a kutatóhálózatát, kifejezetten érdemes megnézni, hogy hogyan is alakulnak majd a tervek szerint a jövő évi kiadások.

Ami a leginkább szembetűnő: az MTA-nak a jövő évi költségvetési tervben nincs már kutatóhálózata.

Megjelent viszont az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat – amelyről tudjuk, hogy ebbe az újonnan létrehozandó intézmény veszi majd át az MTA-tól az összes kutatóintézetet, és amelynek irányításában meghatározó befolyása lenne a kormánynak. Olyannyira, hogy 13 fős irányító testületébe hat tagot a kormány, hatot az Akadémia jelöl majd,

az elnökét pedig közös javaslat alapján Orbán Viktor fogja kinevezni.

Szóval ennek az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak már van önálló fejezete a 2020-as központi költségvetésben, olyannyira, hogy több mint 48 milliárd forintos kiadással számolnak benne, ebből 34 milliárd a kutatóközpontok, kutatóintézetekre megy majd.

Mindez egyébként azért különösen érdekes, mert az is csak az elmúlt napokban derült ki, hogy Palkovics László ezen a héten (egyébként pont ma) tervezi benyújtani azt a törvényjavaslatot, amivel államosítanák a kutatóhálózatot. Erről tegnap így nyilatkozott:

„Valóban beterjesztjük a törvényjavaslatot, ami azt mondja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet hálózata -ami eddig a Köztestület alatt működött – egy, a Tudományos Akadémiához hasonló jogállású alkotmányos szervezet, az Eötvös Loránd Kutatási Intézet intézményhálózataként működjön tovább. Ezt be fogjuk terjeszteni, és nyilván a parlament fog erről dönteni.”

Lovász László, az MTA elnöke egyébként szombaton, az Akadémia szabadságáért szervezett tüntetésen felolvasott levelében még azt írta, mindenképpen tovább tárgyalnak az MTA megvédése érdekében. Mint fogalmazott:

„Érezve a bizalmukat arra törekszem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia maradjon az, aminek ma még mondhatjuk. A hiteles tudomány legfontosabb hazai központja.”

Olvass tovább!