Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jövő héten indul a budapesti főpolgármester választás második fordulója

Ez a cikk több mint 4 éves.

Jövőhét szerdán tartják a főpolgármester előválasztás második fordulóját: arról, hogy Karácsony Gergely és Puzsér Róbert mellett a Momentum is küld saját jelöltet, már pénteken is írtunk.  Arról, hogy pontosan ki lesz a párt jelöltje, ma szavaznak, de eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy Kerpel-Fronius Gáborról van szó. Az 52 éves cégvezető a Momentum XIII. kerületi szervezetének elnöke, a párt EP-listáján a hatodik helyet foglalta el. Az EP-választásokon egyébként a Momentum több budapesti kerületben a legerősebb ellenzéki pártnak bizonyult. A hivatalos eredmény hétfőn érkezik majd.

A főpolgármesteri előválasztás második fordulójában egyébként csak az indulhat, aki rendelkezik kétezer aláírással, amit jövőhét szerdától lehet elkezdeni gyűjteni, egészen június 17-ig. A bejutott jelöltekre június 20. és 26. között lehet szavazni, az eredmény 26-án jön majd, a legtöbb szavazatot begyűjtó Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellen indul majd.

Magyar György, az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnöke azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy akár húsz jelöltre is lehet számítani.

Zaránd Péter, Puzsér Róbert kampányfőnöke szintén nyilatkozott a híradónak: kifejtette, hogy még nem látja előre, a Momentum jelöltindítása hogyan befolyásolja majd az eredményeket, ráadásul az is kétséges számukra, ők pontosan hogyan fognak résztvenni az előválasztáson.

Karácsony Gergely egyébként nagyon örül annak, hogy a Momentum is állít főpolgármester-jelöltet, szerinte fontos, hogy Tarlós István kihívója ne az ellenzéki pártok jelöltje legyen, hanem a budapestiek embere. Reméli, hogy Puzsér Róbert végül indul majd a választásokon.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd