Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Vatikán fogadott be Salvini által kitiltott menedékkérőket

Ez a cikk több mint 4 éves.

Száz veszélybe került embert, köztük várandós nőket és kiskorúakat mentett ki a tengerből az Olasz Haditengerészet Cigala Fulgosi nevű hadihajója Líbia partjainál. A bajbajutottakat a hajó Genovába vitte, annak ellenére, hogy Matteo Salvini szélsőjobboldali belügyminiszter megtiltotta Olaszországba szállításukat.

A haditengerészet hajói a hadügyminiszter alá tartoznak, Elisabetta Trenta hadügyminiszter pedig nem a Ligának, hanem a párttal koalícióban kormányzó Öt Csillagnak a politikusa, és ő engedélyezte a menekültek genovai kikötőbe való szállítását.

A száz fő orvosi ellátásban részesült, majd miután kiderítették származási országaikat (Líbiából, Nigériából, Maliból, Elefántcsontpartról, Kamerunból, Szomáliából érkeztek), a Vatikán és öt másik európai állam befogadta őket, előbbi a csoport felét.

A menekültkérdésben keményvonalas szélsőjobboldali politikus, Salvini nemrég Magyarországon is járt, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel (akivel jó viszonyt ápol) közös sajtótájékoztatón méltatták egymást, illetve egymás határvédelmét. Az Európai Parlamenti választások előtt nem sokkal Orbán meghívót kapott a francia szélsőjobboldali vezető, Marine Le Pen által vezetett európai frakcióba, melynek az olasz belügyminiszter pártja is tagja.

Salvini menekültpolitikája ellen legutóbb tavaly novemberben volt több tízezres tüntetés Rómában, az akkor beterjesztett, bevándorlást szigorító intézkedéseket tartalmazó törvények ellen. A Ligának viszont a támogatottsága is nagy, a legutóbbi európai választásokon első helyen végzett Olaszországban, a voksok 34, 3 százalékát megszerezve.

MTI

 

Címlapkép: MTI/Mónus Márton