A francia szélsőjobb szívesen alakítana külön frakciót Orbánnal és a lengyelekkel

Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Gyűlés Párt (a korábbi Nemzeti Front) elnöke örömmel látná „a magyar és a lengyel kormánypártot a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) frakcióban a májusi európai parlamenti választásokat követően”, ahogyan azt a képviselő a jobboldali populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) brüsszeli kampányrendezvényén kijelentette.

A francia politikus jelenleg a viszonylag kicsi ENF-frakció vezetője az Európai Parlamentben. A frakció tagja a Geert Wilders által vezetett holland szélsőjobboldali Szabadságpárt, valamint a Matteo Salvini olasz belügyminiszter vezette Liga.

Utóbbi éppen csütörtökön látogatott Magyarországra, ahol az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy az európai parlamenti választások után szerinte az eddigihez képest más helyzet fog felállni az európai polgárok számára. Szerinte fel fog állni egy szövetség azok között, akik fontosnak tartják Európa jövőjét. Ez a szövetség fogja Európa átalakulását irányítani, alternatívát fog nyújtani az eddigi európai irányítással szemben.

A találkozót akkor az ellenzék részéről komolyan bírálták. Ujhelyi István, az MSZP-P EP-jelöltje szerint „a magyar kormányfő legújabb örökbarátja az európai közösség egyik legádázabb ellensége”, akinek ugyanúgy „Mussolini fasiszta Olaszországa az álmodott korszak”, ahogyan Orbánnak Horthy Magyarországa.

„Orbán úron áll, hogy úgy látja-e, jobban összetartozik politikailag az Európai Néppárt tagjaival, akik ellene szavaztak, akik megszavazták a migránsok kötelező áthelyezését (…), mint a miénkhez hasonló mozgalmakkal”

– tette hozzá Le Pen, utalva a Soros- és Juncker-plakátok, valamint a jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt a Fidesz kizárását tárgyaló, majd annak felfüggesztéséről döntő mérsékelt jobboldali Európai Néppártra.
Arra, hogy az Oroszországgal hagyományosan rossz viszonyban lévő lengyel nacionalisták pártja, a PiS miért csatlakozna egy nyíltan Putyin-barát frakcióhoz, a Le Pen azt mondta, „lehetnek ilyen, történelmi okokból eredő nézetkülönbségek, azonban nem szabadna, hogy ezek útjába álljanak egy nagy frakció megalakításának.”

Orbán Viktor nem rég még azt nyilatkozta, hogy „nincs semmilyen kapcsolatban Le Pennel, semmi esetre sem fog vele szövetségre lépni”, tehát kérdés, hogy ez az ajánlat a jelenlegi helyzetben meggondolásra készteti-e  kormányfőt.

Forrás: MTI
Olvass tovább!