A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége is beáll a Suzuki munkásai mögé

Mint azt már korábban megírtuk, a hét elején félpályás útlezárással tiltakozott a Vasas Szakszervezeti Szövetség a Suzuki esztergomi gyárának bejáratánál, mert a cég törvénytelen módon nem engedte be őket, hogy találkozhassanak a helyi alapszervezet tagjaival, korábban pedig minden indoklás nélkül rúgták ki az alapszervezet titkárát. Támogatóként a Magyar Szakszervezeti Szövetség, az MSZP és a helyi Momentum is megjelent a helyszínen

A demonstráció reggeltől délig tartott, a szakszervezetesek pedig tájékoztató szórólapokkal is készültek, amit a hazafelé induló munkásoknak akartak eljuttatni.

A Suzuki viszont a dolgozóit hazafelé szállító buszokat másik útvonalra terelte át, hogy még véletlenül se találkozhassanak a munkásaik a szakszervezetesekkel.

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége ma a hivatalos Facebook-oldalán közzétett közleményben áll ki nyilvánosan a Suzuki dolgozói mellett és ígéri, hogy a jövőbeli demonstrációkon a Vasas mellett ők is résztvesznek majd.

 

A Suzuki munkavállalói jogokat sértő eljárásairól itt írtunk korábban.

 

Címlapkép: MTI / Kurucz Árpád
Olvass tovább!