Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A titkár kirúgása óta egyre többen jelentkeznek a szakszervezetbe a Suzukinál

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Vasas szakszervezet jogi útra terelné az esztergomi Suzuki gyárból szakszervezet alapítása miatt kirúgott munkás ügyét, értesült a szakszervezettől az Index.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta, a szakszervezeti titkárnak megválasztott munkás kirúgása óta folyamatosan érkeznek hozzájuk a belépési kérelmek, azonban ezeket infrastrukturális problémák miatt nem tudták egyelőre feldolgozni – jelenleg kétszáz körüli taggal számolnak az esztergomi Suzukiból.

László emlékeztetett, másfél hete alakult meg alapszervezetük a Suzukiban, titkárt is választottak, de a cég – jogilag aggályos módon – még a szakszervezet megalapításáról szóló hivatalos bejelentés előtt kirúgta a megválasztott munkást – ahogy arról elsőként beszámoltunk.

A kirúgott munkás tizennégy évig dolgozott a cégnél, ezidő alatt munkájára nem érkezett panasz, kirúgásának hivatalos indoklása mégis munkájának rossz minősége volt az eredeti indoklás szerint – ez az irat azonban elveszett, a kirúgott munkás pedig levélben is megkapta a határozatot, de abban már nem szerepel indoklás.

A Vasas az iratok megvizsgálása után úgy döntött, jogi útra terelik az ügyet.

Információink szerint a kirúgott titkár indít pert a Suzuki ellen munkaügyi bíróságon, jogi képviseletét pedig a Vasas ügyvédje látja el – az azonnali felmondás jogszerűtlenségének megállapítása, valamint a munkakörbe visszahelyezés mellett sérelemdíjért és kártérítésért fognak küzdeni a bíróságon.

Az Index információi szerint a szakszervezet ugyanakkor a jogi lépésektől függetlenül nem zárkózik el a tárgyalásos megegyezéstől sem.

Mi is elértük László Zoltánt, aki elmondta, a Suzuki nem tűnik túlságosan készségesnek az együttműködés terén, hovatovább felszólították a szakszervezetet, hogy ne keresse a céget e-mailben vagy más elektronikus úton, hanem szorítkozzanak a postai kommunikációra.

A Suzuki egyébként nem különösebben barátja a munkás-önszerveződésnek – amellett, hogy kirúgták az alakuló szakszervezet titkárát, információink szerint azt is közölték a munkásokkal a múlt héten, hogy aki szakszervezeti tag kíván lenni, szedheti a sátorfáját.

László emlékeztetett továbbá: a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi bíróságon már volt korábban hasonló ügyük egy tatabányai cég kapcsán, ahol végül peren kívül egyeztek meg a vállalattal, a kirúgott munkás pedig méltányos lelépőpénzt kapott.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy habár a kormány a rabszolgatörvény kapcsán is arra szokott hivatkozni, hogy önkéntesen vállalhatják a munkások a túlórát, látnunk kell, hogy a valóságban ezzel szemben még alkotmányban rögzített jogaikkal sem tudnak élni a munkások, hisz a cég – egyelőre – bármilyen retorzió nélkül rúghatta ki a munkás-érdekvédelmet szervező dolgozót.

Az alelnök megjegyezte, habár mindig örülnek, mikor valamilyen szervezet, vagy szervezetek felhívják a figyelmet a munka világának anomáliáira, az ellenzéki képviselők hétfői akciója, melynek keretében meglátogatták a Suzuki gyárat, lehetett volna összehangoltabb a szakszervezetekkel – mivel a Vasas vezetése is csak a médiából értesült az eseményről.

Címlapkép: MTI / Kurucz Árpád