Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felkötéssel fenyegették Komjáthi Imrét, az MSZP jogi lépéseket tesz az ügyben

Ez a cikk több mint 4 éves.
„Te kádárista vörös patkány! A bolsevista okádék ronggyal ami mindig rajtad van kötnélek fel!”
Ezt az üzenetet kapta Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt alelnöke tegnap este Facebook-üzenetben. Komjáthi az EP-választási kampányban a párt kampánybuszával járta az országot, és ő volt az is, aki a rabszolgatörvény-ellenes szakszervezeti tüntetésen a színpadról a Parlament elé hívta a tüntetőket.

Ujhelyi István szerint az üzenetet egy szekszárdi férfi küldte, aki a nyilvános profilja szerint meglehetősen kedveli a „náci katonai hadműveleteket”. Az MSZP európai parlamenti listavezetője az egyre gyakoribb hasonló fenyegetéseket a Fidesz gyűlöletkampányának tulajdonítja, amely szerinte kettéosztotta az országot.

Ujhelyi elmondta, hogy kampányfőnökként fontosnak tartja, hogy megvédje aktivistáit, kollégáit és barátait, ezért a párt jogi útra tereli a történteket.

Ujhelyi szerint nem fenyegethetjük kötéllel egymást, a támogatóit pedig arra kérte, hogy ne legyenek olyanok, mint a kormányoldal, békésen és okosan döntsenek egy másik politika mellett.

A kampány során több, gyakran fizikai inzultus is ért aktivistákat és politikusokat. Áprilisban egy volt Fidelitas-elnök ütött meg és inzultált egy Jobbik szimpatizáns nőt Debrecenben a Főnix-csarnokban, korábban a Momentum aktivistáit aláírásgyűjtés közben érte atrocitás, egy férfi áthúzta és ezzel érvénytelenné tett egy aláírásgyűjtő ívet, azelőtt pedig Miskolcon egy férfi lépett oda fideszes aktivistákhoz, kezdte őket szidalmazni, majd ököllel arcon is ütötte a párt egyik szimpatizánsát.