Reformokra van szüksége a magyar munkaerőpiacnak

A Magyar Nemzet cikke szerint, amelyben az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet előrejeléséről ad hírt, a jövőbeli technológiai fejlesztések miatt a munkaerőpiac jelentős átalakuláson fog keresztülmenni. A munkahelyek 14 százaléka megszűnhet, 32 százalékuk pedig jelentősen átalakul majd és vélhetően egyre nagyobb hangsúly lesz azon, hogy egyes ágazatokat kompletten váltsanak ki robotok.

Az automatizáció miatt a következő szakmákban dolgozók munkahelye szűnhet meg:

  • takarítők és kisegítők
  • összeszerelő üzemek szalagmunkásai
  • mezőgazdasági és élelmiszeripari alkalmazottak

de a veszélyeztetett állások közé tartozik majd a gépészet, bányászat, építőipari munka, itt a robotok „mindössze” csak komoly konkurenciát jelentenek majd.

Azon állások közé, amiket nem, vagy csak nehezen tudnának automatizálni a

  • menedzserek,
  • a tanárok,
  • a jogászok, a kis- és középvezetők,
  • a vezérigazgatók,
  • a tudósok, a mérnökök

munkája tartozik, de az adminisztrációban és a közigazgatásban sem jeleskednének a robotok.

Az OECD pedig, aminek a feladata az, hogy tagállamainak a kormányait a lehető legjobb gazdasági és szociális politika kialakításában segítse, azt tanácsolja, hogy a felnőttképzés modernizálása és a dolgozói kompetenciák fejlesztése kerüljön fókuszba.

Így viszont különösen bajos, ami az MTA körül folyik, illetve az, ahogyan a Corvinus példáját követve a kormány a felsőoktatás privatizációját támogatja.

Címlapkép: MTI/Bús Csaba
Olvass tovább!