Lassan 12 hete egyre több fiatal gyűlik össze a Kossuth téren péntekenként, hogy felhívja a döntéshozók és a társadalom figyelmét: a klímaválság nem a jövő problémája, sürgősen cselekednünk kell. A megoldások pedig a rendelkezésünkre állnak, már csak alkalmaznunk kellene őket egyéni és magasabb, kormányzati szinten is. A fiatalok egy része – a mozgalom létrehozójához, a 16 éves svéd középiskolás Greta Thunberghez hasonlóan – iskola helyett megy el péntekenként tüntetni, amivel egy elég jogos kérdést feszegetnek:
Minek tanuljanak egy olyan jövőért, ami el sem fog érkezni, hogy ha így folytatjuk?
Mi ez?
Fél évvel ezelőtt a 16 éves Greta Thunberg egyedül ült ki a svéd parlament elé, hogy tiltakozzon az ellen, ahogy (szerinte elégtelenül) a svéd politikusok kezelik a klímaváltozás kérdését. Péntekenként tüntet, mondott már beszédet többek közt Brüsszelben, az ENSZ katowicei klímakonferenciáján, a davosi Világgazdasági Fórumon (ahova vonattal ment, mert nem akart repülőre szállni, mivel az szörnyen környezetszennyező) és az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága előtt is, mára pedig világszerte tízezrek követik a példáját, és péntekenként utcára vonulnak, hogy országaik döntéshozóit cselekvésre ösztökéljék. Főként Nyugat-Európában lelkesek a fiatalok (Párizsban nemrég már 5-8 ezer fősre duzzadt a demonstráció, de Nagy-Britanniában is ezrek mozdultak meg), összességében pedig már a világ több mint 90 országában csatlakoztak a felhíváshoz. És így tettek a magyar szervezők is, akik abban bíznak, hogy hazánkban is egyre több fiatal és idősebb embert mozgatnak majd meg, hiszen mindannyiunk jövője a tét.
A Fridays for Future Magyarország (Péntekek a jövőért) a szokásos heti tüntetések mellett az immáron másodszor megrendezett globális klímasztrájkhoz is csatlakozik. Az első ilyen március 15-én volt, amikoris 132 ország 2367 településén mozdultak meg fiatalok, a következő pedig május 24-én lesz.
A magyarországi klímatüntetések egyelőre Budapestre korlátozódnak, ezért a szervezők most összeállítottak egy tüntetési kisokost, amelyben a tüntetés legfőbb céljaitól kezdve a rendőrségi bejelentésen át minden fontos tudnivalót leírnak, hogy országszerte megkezdődhessenek a megmozdulások mindannyiunk jövőjéért.
Ahogy a kisokosban írják, bárki bejelenthet saját városában pénteki klímatüntetéseket, de már az is nagyon nagy lépés, ha csak a globális klímasztrájkhoz csatlakozva május 24-ére sikerül minél több megmozdulást szervezni országszerte.
Tények, amik mellett nem mehetünk el szó nélkül
- Az emberi tevékenység következtében az iparosodás előtti értékekhez képest jelentősen emelkedik a Föld átlaghőmérséklete
- A klímaváltozás gyorsul, a pusztító hatásai egyre gyakrabban és egyre több helyen érezhetők. Az aszályok veszélyeztetik az élelmiszertermelésünket; a klímaváltozás segíti az idegenhonos fajok terjedését, amelyek fertőző betegségeket hordozhatnak; sem a saját szervezetünk, sem a társadalmunk nincs felkészülve arra a drámaian gyors változásra, ami már elkezdődött
- Most zajlik a Föld hatodik tömeges kihalási hulláma, legalább olyan ütemben halnak ki a fajok, mint a dinoszauruszok idején. Ez az emberiséget is magával fogja sodorni, ha így folytatjuk.
- A fajkihalás okai ismertek, mégsem történik meg a cselekvés
- Rengeteg megoldási lehetőség ismert, mégsem történnek meg a szükséges változások
- Az előrejelzések szerint a következő egy-két évtizedben Magyarország lesz Európában a 2. legfertőzöttebb ország a nyugat-nílusi láz nevű betegséggel, amit a klímaváltozás következtében terjedő szúnyogfajok hordoznak
- Az aszályok, eltorzult csapadékeloszlás miatt a hazai élelmiszertermelés veszélybe kerül
- A klímaváltozásnak engeteg egyelőre ismeretlen következménye is várható
A Fridays for Future magyarországi szervezőivel, Hartmann Johannával és Pribéli Leventével (mindketten biológus hallgatók) készült korábbi interjúnk:
A következő budapesti klímatüntetés május 10-én 14:30-kor kezdődik a Kossuth téren.