Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ma déltől az egész országban sztrájkolnak a Metro dolgozói

Ez a cikk több mint 5 éves.

Még a múlt heti, kelet-pesti nagykereskedelmi áruházban történt két órás figyelmeztető sztrájkot sem követte  megegyezés a KASZ, azaz a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Metro Kereskedelmi Kft. között, így ma az ország összes Metro üzletében sztrájkolnak majd a dolgozók, déltől egészen délután négyig.

A sztrájkbizottság tagjai egyébként még most is nyitottak a további tárgyalásokra, de csak akkor, ha a munkáltató olyan, érdemi ajánlattal képes előállni, amely kielégíti a sztrájkköveteléseket.

Ahogy arról a korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a kereskedelmi láncon belül már korábban felállt sztrájkbizottság négy követelést fogalmazott meg.

A Metro-dolgozók első – és talán legfontosabb – követelése a legalább 210 ezer forintos alapbér, mert így a meglévő 13.–14. havi fizetéssel és a különböző pótlékokkal elérhető a havi bruttó 240 ezer forintos átlag alapbér, ami már versenyképes lenne a konkurens kereskedelmi láncok béreivel. Emellett azt is követelik, hogy a tavaly kialakított bértáblában szereplő arányokat is ezek figyelembevételével alkalmazza a cég.

A szakszervezetnek a dolgozók lojalitásának elismerése is fontos: harmadik követelése, hogy a cég ismerje el bérben a kötelékében dolgozók munkában eltöltött éveit, vagyis biztosítson plusz 5-5 százalékos béremelést a három-, öt-, illetve tízéves munkaviszonnyal rendelkezőknek. Ezáltal az a munkavállaló, aki már egy évtizede állományban van, 15 százalékkal kereshet többet, mint a hasonló munkakörbe frissen belépő kollégája.

A negyedik pont lényege, hogy a már érvényben lévő targoncás pótlék rendszerét (ez az előző évi bérfejlesztés egyik újdonsága) a vállalat terjessze ki minden munkavállalóra, akinek a mindennapi munkavégzéséhez nélkülözhetetlen a targonca használata.

Viszont úgy tűnik, a Metronál ennek ellenére sem teljesen értik a megmozdulás miértjét, ugyanis nyilatkozatuk szerint már tavaly elindították a Vállalati Bérfejlesztési programot, aminek köszönhetően csak(!) az idei évben tíz százalékkal nőtt a dolgozók bére. Egyébként pedig, a Metro Kft. tájékoztatása szerint

A nagykereskedelmi lánc jelenleg a szakmai bérminimum felett 19,5 százalékkal magasabb belépő bért fizet, ami 233 333 Ft.  A KASZ, akit egyébként bevontak a program kidolgozásába, február végén újabb, milliárdos követeléssel állt elő, aminek minden pontjára adott megoldási javaslatot a METRO vezetősége.  Ezt viszont a KASZ elutasította és már az egyeztetéseket megelőzően is sztrájkra mozgósított.”

Hozzátették, hogy „alternatív megoldásokat bevetve” mindent megtesznek majd, hogy a sztrájk időtartama alatt ne történjen fennakadás egyik üzletben sem – és persze elismerik a munkavállalók sztrájkhoz való jogát.

Címlapkép: Munkáshírek.hu