Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A vásárló fut

Futni jó, futni egészséges. Szponzorált fél- és egész maratont futni bárhol a világon azonban nem más, mint fogyasztás, fogyasztásra ösztönzés, és profit. Ezeken a „versenyeken” a lelkes nevezők önként (?) és ellenszolgáltatás nélkül lesznek részei egy grandiózus reklámkampánynak, amelynek célja a szponzor és termékeinek népszerűsítése. Mi több, a résztvevők még fizetnek is érte: kedvezmények nélkül a vasárnapi Telekom Vivicittán, early bird-akcióban, hónapokkal korábban 11 ezer, a verseny napján pedig már 24 ezer forintot.

A Telekom Vivicittá „kifogások helyett” fantázianév alatt tolt honlapján „bebizonyíthatod magadnak és másoknak, hogy túlléptél a kifogásokon és belevágtál, megcsináltad!” szöveggel játszanak rá a korszellemre. Kidekázott reklámduma, amelyet kétely nélkül tesz magáévá mindenki, aki nevez.

A résztvevők a maguk nézőpontjából nyilván sokféle okból neveznek és biztosan nem foglalkoznak vagy nincsenek is tisztában azzal, hogy ők nem mások, mint magukat egészséges életmódot élőnek láttató, a teljesítményük elismerésére vágyó fogyasztók, akik egyszerre termékek és vásárlók.

Termékek, mint a facebookozó vagy instázó tömegek, akik önként szolgáltatnak töméntelen mennyiségű értékesíthető adatot magukról, szokásaikról.

Termékek, akikkel GDP-t, fetisizált növekedést és profitot lehet tervezni. És fogyasztók, akik a részvételükkel létrehozott terméket – a mérhetetlen cinizmussal „városvédőnek” nevezett futást – és az általa eladható, kapcsolt szolgáltatásokat, valamint további, jobbára teljesen felesleges termékeket vesznek, vagy – a főszponzor várakozásainak megfelelően – kellene, hogy megvegyenek az e célra létrehozott, álcázott honlapról. Például akciós „Vivicittá tartozéknak” nevezett, mindent mérő okosórákat vagy fülhallgatókat, amelyek nélkül valószínűleg nem futás a futás.

A pláza célja a közterek privatizációja és az, hogy a városi ember szórakozása a fogyasztás legyen, írta nemrég Lehoczki Noémi a Mércén az ideális baloldali főpolgármester-jelöltről gondolkodva.  Mindez a városi, jellemzően globális multi cégek által szponzorált futóversenyekre is igaz, bár itt a köztér privatizációja csak időleges. Viszont a fogyasztás, mint szórakozás örök életű, amíg hasonló események elérhetőek vagy amíg a szponzor ebben üzletet lát.

Budapest már tényleg régóta nem a lakóké. De ezt még lehet fokozni. Ha például a sportturizmus a turisztikai nagyhatalmi koncepció részeként egyszer csak tényleg húzótermék lesz. Ebbe a termékcsoportba tartoznak – teljesen leplezetlenül – a városi futóversenyek. A szervezők és az állam is így tekint rájuk, elég csak megnézni a Vivicittá kedvcsináló videóját vagy visszaidézni egy négy évvel ezelőtti eseményt.  A Lássuk a futást úgy, ahogy eddig soha címmel a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett sajtótájékoztató célja 2015-ben az volt, hogy – egy globális tanácsadó multi – a KPMG által készített, a legjelentősebb budapesti futóversenyek nemzetgazdasági hatásait vizsgáló tanulmányt bemutassák.

Beszédes cím és beszédes anyag. Az aranytojást tojó tyúk előállításának receptje.

A reklámoknak köszönhetően növekvő nevezői szám, többszöröződő vendégéjszakák, növekvő adóbevételek, GDP-ájulat és minden, ami ahhoz kell, hogy ezeknek az eseményeknek a hasznosságát ne kezdhesse ki a kétkedés. Kár, hogy Budapest jószerével már csak az eseményekről szól, amelyeknek egyetlen közös célja, hogy gazdaságilag sokan jól járjanak. Magyarán keressék degeszre magukat a maguk szintjén, a Budapesti Tavaszi Fesztiválra ráhúzott lacikonyhás belvárosi gagyizóktól kezdve a maratonok fő- és alszponzoráig, hogy a rokonokról már ne is beszéljünk.

Lesz még egy-két városi futás az idén. Egy olyan Budapesten, amelyre úgy szabadítanak rá kisebb-nagyobb tömegrendezvényeket, hogy még véletlenül sem gondolja át senki, akinek ehhez köze van, mi lenne a városlakók – és nem a turisták, a befektetők, az állam, az önkormányzatok stb. – érdeke a közterületek közös használatában. Meg a soha fel nem mért, az események okozta környezeti terhelés – széttaposott zöldfelületek, vagy a futóknak frissítőt nyújtó műanyag poharak és ásványvizes palackok – elkerülésében. Vagy, hogy az autósközpontú térszervezésnek köszönhetően milyen lenne az a helyzet, amikor már nem az események szervezőinek szempontjai mentén zárnak le városrészeket, hanem figyelembe vennék azok hatását fővárosi szinten. A szomszéd utcán túl is.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton
Olvass tovább!