Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az Európai Unió döntött: Halloweenre halasztják a brexitet

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Európai Unió a legújabb állás szerint október 31-ig ad haladékot Nagy-Britanniának, hogy kilépjen, ezt azonban június 30-án felülvizsgálják, legalábbis úgy tűnik most ezekben az időpontokban egyeztek meg az EU tagországainak vezetői.

Magyarán, ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, az Egyesült Királyság újabb haladékot kapott.

Korábban a kilépés legkésőbbi időpontjaként most pénteket, azaz április 12-ét határozta meg az Unió, amennyiben a brit alsóháznak nem sikerül elfogadnia valamilyen megállapodást a rendezett kilépésre – és mint az elmúlt napokban láthattuk, ez nem sikerült, ehhez képest Nagy-Britannia további hónapokra marad az EU tagja.

Az már kiderült, Theresa May miniszterelnök sem hitte, hogy a közeljövőben létrejön a brexit-megállapodás, a parlament pedig ahelyett hogy bármit elfogadott volna, arra kötelezte, kérjen halasztást az Uniótól, amit ma meg is kapott.

May eredetileg június 30-ig halasztotta volna a kilépést, amit elő is adott a mai tárgyaláson, mielőtt elhagyta a termet – az Unió vezetői azonban megosztottak voltak, mennyi haladékot kell adni a briteknek.

Míg Emmanuel Macron francia elnök a britek mihamarabbi távozását követelte, hogy „a britek politikai káoszát ne kelljen az Unióba is importálni”, ezzel veszélyeztetve az integrációs folyamatokat – amire hosszabb maradás esetén a kemény brexitpárti tory képviselők is készülnek – mások a minél hosszabb halasztás mellett érveltek.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke jövő tavaszig hosszabbított volna, hogy ezzel biztosítsa, az EU-nak nem folyamatosan a nyakán lévő brexit-határidővel kelljen foglalkoznia és ki lehessen dolgozni a rendezett kilépés feltételeit, ahogy Angela Merkel német kancellár is a hosszabb halasztás pártján volt.

A mostani, az angolszász országokban népszerű Halloweenre időzített kilépés a hosszú és rövid halasztás pártján állók kompromisszuma, miközben May olyan megállapodást kívánt elérni, ami hosszú halasztás esetén is lehetővé teszi, hogy a végső határidő előtt elhagyják az Uniót.

A megállapodás utáni sajtótájékoztatón Tusk a következőket mondta:

„Flexibilis kiterjesztésben egyeztünk meg október 31-ig, ha addig aláírnak egy megegyezést hamarabb is mehetnek, de a teljes brexit stratégiát is átgondolhatják, és még az 50-es cikkelyt is visszavonhatják, ebben az esetben teljes jogú tagként, és közeli barátként, szövetségesként térnek vissza közénk. A halasztás rövidebb mint gondoltam, de talán elég lesz. Kérek mindenkit, ne pazaroljuk el azt az időt.”

Ugyanakkor, mivel a jelenlegi legvalószínűbb – ami azt jelenti, hogy a többi lehetőséghez képest valószínű, de az eddigi események alapján igen képlékeny – határidő miatt Nagy-Britanniában meg kell rendezni a közelgő EP-választásokat, amitől a kemény brexit-párti politikusok vélhetően igencsak ki lesznek akadva, az Egyesült Királyságnak pedig jelen állás szerint néhány hónapig lesznek még EP-képviselői.

Más tagországok képviselői egyébként képviseltek a végső szakítás kapcsán egyéb egzotikus álláspontokat is, a V4-ek például december 31-ét, és az eddigiek alapján akár még ez is lehet a céldátum.

Az ülés után Leo Varadkar ír miniszterelnök úgy nyilatkozott, amennyiben az Egyesült Királyságban nem tartanák meg az EP-választásokat – amit ugye a brexit-pártiak legkevésbé sem szeretnének – akkor kirúgják a briteket az EU-ból, Macron pedig igen szokatlan módon lemondta sajtótájékoztatóját.

A brit miniszterelnök ezzel kapcsolatban kifejtette, amennyiben májusig el tudja fogadni az alsóház – eddig már többször visszadobott – megállapodását, nem kell megtartani az EP-választásokat. Június 30-án mindenesetre újra lejátsszák a meccset, addig pedig még sok víz lefolyik a Temzén.

A brexit időpontja úgy néz ki, folyamatosan változik. Ahogy az is, mi lesz a kilépés menete. Aki el akar igazodni ebben az ügyben, elolvashatja a témában megjelent cikkeinket ezen a linken.

via BBC / Guardian / Sky News