Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

No, no, no, no – megint nem tudta eldönteni a brit parlament, mit akar a Brexittől

Ez a cikk több mint 5 éves.

Bár a Clarke-féle vámunió javaslat csupán 3 szavazattal kapott ki, a brit parlament megint nem tudott többséget állítani egyik Brexit-javaslat mögé se a ma esti szétszavazáson. Mind a 4,  parlament elé kerülő javaslatot leszavazták a képviselők.

A mai szavazás eredményei (mellette-ellene):
Clarke-féle vámunió: 273 – 276
Közös piac 2.0: 261-282
Kötelező megerősítő népszavazás: 280-292
Brexit visszavonása: 191-292
(a javaslatok tartalmait lásd lejjebb)

A szavazás után a brit Brexit-ügyi miniszter kijelentette, ez az eredmény vagy a no-deal Brexitet, azaz a megállapodás nélküli kilépést, vagy azt jelenti, hogy a parlament támogatja a kormányfő Theresa May korábban már háromszor elutasított EU-val kötött megegyezését a kilépésről. A Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn szerint ez az eredmény csalódás, ők több opciót is támogattak, ellenben szerintük May terve elfogadhatatlan. A Skót Nemzeti Párt vezetője kijelentette, eljön majd a nap, amikor a skótok maguk határoznak a sorsukról, mivel úgy tűnik, itt (azaz a brit parlamentben) nem tudnak erről. Ezzel félreérthetetlenül a skót függetlenedésére célzott.

A szavazás után a sikertelen módosítót ellenzéki képviselőkkel közösen jegyző Nick Boles Tory képviselő be is jelentette, hogy azonnal kilép pártjából.

Korábban írtuk:

Theresa May ma délután közölte, elrendelte, hogy kormánya tagjainak bojkottálnia kell a mai szavazást, mert nem akarja, hogy a kormány a parlament opciói mentén tovább növelje megosztottságát.

Nigel Farage, a Brexit egyik „atyja” ugyan nem tagja a brit parlamentnek, de mégis kifejtette véleményét a szavazásról, szerinte azonban mind a négy, John Bercow által „továbbjuttatott” lehetőség egyenértékű azzal, hogy nem lesz Brexit. Ő pedig megegyezés nélküli kilépést szeretne.

A brit alsóház elnöke, John Bercow, már korábban bejelentette, végül a március 27-i első szavazás után négy olyan parlamenti opciót választott ki a mai, második szavazásra, amelyek az egyeztetések során, úgy tűnt, a képviselők Brexitről alkotott álláspontját a leginkább tükrözik. Mint legutóbb, most is szavazhat bármelyik képviselő több opcióra is, sőt akár mind a négynél jelezheti, egyetért-e ezzel avagy elutasítja

Mint legutóbb, most is szavazhat bármelyik képviselő több opcióra is, sőt akár mind a négynél jelezheti, egyetért-e azzal avagy elutasítja.

Ezek sorrendben a következők:

C – Ken Clarke módosítója

Margaret Thatcher egykori pénzügyminisztere (Chancellor of the Exchequer) és az alsóház korelnöke, Kenneth Clarke módosítója szerint Nagy-Britannia úgy lépne ki az EU-ból, hogy kialkudja, maradhassanak az európai vámterületen. Ezt az opciót legutóbb csupán 6 szavazattal utasították el a képviselők, mivel Jeremy Corbyn munkáspárti vezető kötelezte az ellenzéki képviselőket, támogassák az opciót, a saját, nagy vonalakban ugyanerről szóló opciója mellett.

D – Nick Boles „közös piac 2.0” opciója

Ez egy közös konzervatív párti-munkáspárti ötlet, amely arról szólna, hogy noha a vámunió tagjai nem maradnának a britek, de az Európai Gazdasági Térségben (EGT) bent maradnának, és az Európai Szabadkereskedelmi Társulásban (Efta) viselt tagságukat is megőriznék. Ezzel a konzervatív beterjesztő, Nick Boles szerint a britek „beleszólhatnának” a jövőjükbe, ugyanakkor megoldhatnák az ír vámhatár-kérdést is.

Az ellenzék vezére ma bejelentette, ezt az opciót is támogatni fogja a Munkáspárt.

E – Megerősítő népszavazás a végső megállapodásra

A munkáspárti Peter Kyle és Phil Wilson beterjesztette azt is, akármi legyen is a megállapodás, arról meg kell kérdezni egy új referendumon a népet. Ez nem azonos a sokak által követelt „új népszavazással”, mert olyan lehetőség, hogy az ország teljesen az EU tagja maradna, itt nem lenne.

Erre az opcióra március 27-én ugyancsak egészen sokan szavaztak, 268-an támogatták, de 295-en elutasították.

G – Az 50-es cikkely visszavonása

Joanna Cherry skót képviselő javaslata szerint, ha a megegyezés nélküli Brexit és az azzal járó káosz túl közel kerül, egyszerűen meg lehet állítani a folyamatot, ha az 50-es cikkely megszavazásával elindított kilépési folyamatot egyszerű szavazással visszavonják.

Ezek után egy bizottsági vizsgálat következne, amely megvizsgálná, miféle jövőbeni brit-EU kapcsolat az, amelybe mind Nagy-Britannia, mind pedig Brüsszel beleegyezne.

Ez a javaslat múltkor a Brexit-párti képviselők lényeges ellenállásával találkozott és csak 193-an szavaztak mellette.

Jeremy Corbyn: Írjanak ki új választást, készen állunk az ország vezetésére

Noha mind Theresa May, mind pedig a parlament vezetői a Brexit megoldásán dolgoznak, egyre kevesebb véleményformáló politikus hiszi azt, hogy ezen lehetőségek bármelyike valódi megoldást hozhatna.

Éppen ezért rangidős konzervatívok – és elsősorban John Major, a Brexitet ellenző volt miniszterelnök a napokban azt vetették fel, a második világháborús vészhelyzet mintájára „nemzeti egységkormányt” kell alakítani a kormánypárt és az ellenzék prominens politikusaiból, akik azután új alapokon tárgyalnának az EU-val.

A probléma csak az, hogy a Munkáspártból Jeremy Corbyn ebben vállalt esetleges pozíciójáról még nem esett szó, két komoly ellenfelét, Tom Watsont, a frakció vezetőjét és Yvette Coopert, akit Corbyn a vezetőválasztáson 2015-ben legyőzött, és aki ellenzi szocialista programját, a pletykák szerint viszont meghívnák.

Ezekre az ötletekre válaszolva azonban vasárnap este Corbyn a Daily Mirror napilapnak kijelentette, bizalmatlansági indítványt akar eszközölni a May-kormány ellen, amely után szerinte minél előbb előrehozott választást kell tartani az országban. Hozzátette, amennyiben ő győz, „megteremti a feltételeket egy igazságos Brexithez” mely alatt egy vámuniós, „puha” kilépést ért.

(The Guardian)