Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az nem más pártok bűneit relativizálná (pl. a HírTv-ben), hanem a saját programját és a budapestieket képviselné minden erejével. És azt a programot nem szabotálhatnák neoliberális és korrupt szövetségesek.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az tudná, hogy a szegénység egy hatalmi struktúra eredménye. A baloldali főpolgármester-jelölt a szegénységet, és nem a szegényeket szeretné megszüntetni.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, azt a radikális elképzelései különböztetnék meg Tarlós Istvántól, és nem a Fidesz iránti ellenszenv, ezzel potenciálisan átrajzolva a politikai térképet, megkérdőjelezve a politikai berögződéseket. Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, az nem tévesztené össze Budapestet a belvárossal: tudná, hogy egy radikális elképzelés a többséget érinti, a többség pedig a külvárosban él. Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, az zöld jelölt lenne, és az a jelölt tudná, hogy zöldnek lenni nem annyi, mint sétálni meg fákat ölelgetni.

Az a zöld jelölt nem csak sétálóutcákat képzelne el, ahol lehet vásárolni és kávézni, mint az áhított Nyugaton, hanem vissza szeretné szerezni a városhoz való jogunkat: ellenezné a közterek és az ingatlanok privatizációját; azt, hogy nincs hol lakni, és nincs hol együtt lenni sem.

Egy baloldali főpolgármester-jelölt nem lekezelő és nem gondolja, hogy ízlése felsőbbrendű: nem gondolja, hogy a plázakultúra az emberi gyarlóság következménye, hanem felismeri, hogy tudatos várostervezés eredménye, melynek célja a közterek privatizációja és az, hogy a városi ember szórakozása a fogyasztás legyen.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, azt érdekelné a várospolitika, és nem csak azért indulna, mert nincs más jelölt. Értené, hogy Budapest már régóta nem a lakóké, hanem a befektetőké. Felfigyelne az összefüggésre a rabszolgatörvény és lakhatási válság között: ahogy ellenezné, hogy Magyarország egyetlen erénye az „olcsó munkaerő”, úgy ellenezné, hogy Budapest vonzereje abban álljon, hogy „olcsó város” – olcsó pia, olcsó prosti, olcsó telek, olcsó ingatlan, olcsó szórakozás, és legfőképpen: olcsó befektetésért magas profit.

Ellenezné, hogy a bulinegyedet a turisták, és nem a lakók igényeire szabják; hogy a romkocsmák egyre kevésbé a budapesti szubkultúra helyszínei, annál inkább részeg turisták olcsó játszótere; hogy a hetedik kerület egyre kevésbé köztér, egyre kevésbé autentikus, és annál inkább brit legénybúcsúk igényeire szabják – sőt, tudná, hogy egy turisztikai célpont akkor veszíti el a báját, amikor már nem a helyieké.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az értené, hogy a lakhatási válság nem kisebbségi probléma.

Tudná, hogy a hajléktalanoknak nem hajléktalanszállóra, hanem hajlékra van szüksége. És azt is tudná, hogy azok a hajlékok léteznek, csak felvásárolták őket. És nem azért vásárolták fel őket, hogy lakjanak benne, hanem profittermelés és vagyonmegőrzés céljából.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, azt nem az zavarná legjobban, hogy a metrókocsik oroszok, hanem a jegy és a bérlet ára. Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az nem gondolná, hogy a biciklista egy különleges különálló kisebbség, akinek vagy lehet kedvezni, vagy sem. Felismerné, hogy nem profi kerékpárosoknak kell bicikliutat építeni, hanem dolgozóknak, diákoknak, nyugdíjasoknak stb.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az elismerné ugyan Tarlós érdemeit, de azt is tudná, kiket szolgáltak ezek az érdemek: a felsőközéposztályt.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt, az megkérdőjelezné azt a mítoszt, miszerint Budapesten csak tehetősek élnek. Az a jelölt nem venné készpénznek az ellenzéki szavazókat, hanem őket is igyekezne meggyőzni. Az a jelölt nem gondolná, hogy az ellenzék sikere azon áll vagy bukik, hogy lemegy –e vidékre – legalábbis addig nem, amíg egy budapesti panelnegyedig se jut el, nemhogy Kelet-Magyarországig.

Ha lenne baloldali főpolgármester-jelölt Budapesten, nem biztos, hogy nyerne, de megváltoztathatná a jelenlegi politikai térképet.