Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezúttal veszélyeztetett terhes feleségével érkező menekültet éheztettek a tranzitzónában

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy arról már többször hírt adtunk a Mércén, Magyarország hatóságai rendszeresen éheztetnek menekülteket a tranzitzónában, holott ez – amellett, hogy általános morális alapvetésekbe ütközik – az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint jogsértő is.

Ezúttal, immár tizedik alkalommal – ahogy a HVG kiszúrta – egy afgán menekült férfit éheztettek, aki veszélyeztetett terhes feleségével, valamint három kiskorú gyerekével érkezett hazánkba egy jobb élet – vagy egyáltalán az élet – reményében.

Ahogy korábban, a magyar hatóságoknak ezúttal sem volt elegendő az éheztetés tilalmának morális, valamint jogi megalapozottsága, így a Magyar Helsinki Bizottságnak kellett közbenjárnia a strasbourgi EJEB-nél, mely egy sürgősségi rendeletben kötelezte az eljárókat, hogy biztosítsanak ételt az afgán férfi számára.

A Helsinki, ahogy március 22-én, a legutóbbi alkalommal, ezúttal is twitter csatornáján számolt be az esetről:

 

A bejegyzésben közzé tették az EJEB sürgősségi rendeletét, mely szerint március 25-i döntésükben a 39. számú szabály alapján kötelezik a magyar kormányt, hogy tranzitzónában eltöltött tartózkodása idején lássák el étellel, valamint biztosítsák neki és családjának az erre vonatkozó irányelvekkel összhangban a megfelelő elhelyezést, továbbá biztosítsanak a bíróságnak naprakész információkat az érintettek helyzetéről.

A Magyarországra érkező menekülteknek egészen menekültügyi kérelmük elbírálásáig a határon felállított tranzitzónákban kell tartózkodniuk, ahol a Helsinki jelentése – és egyéb források, például az odalátogató országgyűlési képviselők elmondása alapján – embertelen állapotok uralkodnak, melyeket az EJEB rendszeresen kifogásol.

Címlapkép: MTI / Ujvári Sándor