Voltak-e orgiák a Szovjetházban?

A tanácsköztársaság emlékezetét a mai napig, és egyre inkább az ellenforradalmi időszakban megalapozott propaganda határozza meg. A torzítás és felejtés folyamatával száll szembe a Politikatörténeti Intézet és a Napvilág Kiadó Kérdések és válaszok 1918–1919-ről című könyve, amelyből a 100. évforduló alkalmával közlünk a napokban néhány részletet. 

Mit ünnepeltek a patkányok lázadásán?

A Mérce rendszeres olvasóit nem érheti meglepetésként, hogy megemlékezünk a tanácsköztársaság 100. évfordulójáról. Akik olvasnak minket, azt is tudhatják, hogy a proletárdiktatúra egyes módszerei - és sok tekintetben eszmeisége is - távol állnak tőlünk. Nem osztjuk azt a nézőpontot, amely az egyénre pusztán egy történeti folyamat végrehajtójaként vagy akadályaként tekint. És nem gondoljuk, hogy a társadalmi változás létrehozható felülről, az államhatalom megragadásával és az ellenállás erőszakos letörésével.

A kizsákmányolás, az elnyomás és az elidegenedés elleni harcnak erre a kudarcos és tragikus állomására két okból fontos emlékeznünk: egyrészt azért, mert az emancipációs küzdelmek fontos fejezete, és így valamiképp mindazoknak a saját története, akik a felszabadulás eszméivel azonosulnak. Másrészt azért fontos a megértés és számvetés szándékával emlékeznünk, hogy ellentartsunk az emlékezetet uraló hazug (szélső)jobboldali mítoszoknak. A jobboldali propagandával szemben mi nem kívánunk tömeggyilkosokból hősöket, vesztesekből bűnbakokat gyártani. Ezért a tanácsköztársaság megalakulásának 100. évfordulóján közölt cikkeink (korábbi írásainkhoz hasonlóan) a valós összefüggések feltárásán túl éppen a szereplők filozófiai, politikai és morális dilemmáival foglalkoznak.

Már Nánássy György arról írt 1919 februárjában a Miért léptem ki a magyarországi kommunista-pártból? című „leleplező” kiadványában, hogy többek között azért szakított Kun Bélával és társaival, mert már Moszkvában nőkre és késő éjszakába nyúló pezsgős vacsorákra költötték a mozgalomépítésre szánt rubeleket. Nem csoda, hogy mikor a Forradalmi Kormányzótanács tagjaiként az ország élére kerültek, a népbiztosokkal kapcsolatos pletykák is szintet léptek, és a pezsgős vacsorákból lucullusi lakomák, a szeretőkkel töltött éjszakákból pedig a Szovjetházban rendezett orgiák feltételezése lett a Tanácsköztársaság-ellenes irodalomban.

De a Kun Béláék 131 napos rémuralma című 1919-es kiadvány a Lenin-fiúk Batthyány-palotában tartott orgiáiról is írt, tegyük hozzá, hogy a kiadványt szerkesztő újságíróknak különösen igyekezniük kellett a kommün befeketítésével, mivel a Tanácsköztársaság idején többször is pénzt vettek fel a proletárdiktatúrát támogató cikkek írásáért.

Az orgiavád felbukkanása a Tanácsköztársaság-ellenes irodalomban – a szovjetházi lakomák vagy a Batthyány-palotában történt rémségek leírásával kapcsolatban – nem meglepő, mivel ahogy Klaniczay Gábor írta:

„a normasértés és az obszcenitás vádjával történő befeketítés hathatós fegyver, mert minden társadalomban léteznek normák és szexualitással kapcsolatos tilalmak”.

A kommunistákat ért orgiavádak nemhogy nem példátlanok, de meglehetősen konvencionálisak. (A különböző, olykor kifejezetten aszketikus és önmegtartóztató eretnek szektákat kísértetiesen hasonló sematikus orgiavádakkal illették a középkorban, amelyeknek szintén voltak előzményei.) A hatalom képviselői az antikvitásból merítettek példát a társadalmi rendet veszélyeztető csoportok – mint amilyenek az eretnekcsoportosulások voltak a középkorban, a magyar kommunisták 1919-ben, és a kommunákba szerveződő hippik az 1960-as években – diszkreditálására.

Kérdések és válaszok 1918–1919-ről; Napvilág Kiadó, 2018

A szovjetházi orgiatörténetekbe nem akárkiket kevertek bele, és nem akárkik adtak neki hitelt – mai szemmel igazán nevetségessé téve magukat. A Pesti Hirlap tulajdonosa, a sajtóvállalkozó Légrády Imre számolt be arról, hogy a kommün túszaihoz eljutó hírek szerint Károlyi Mihály és neje részt vett a Szovjetház orgiáin. Ez a szóbeszéd elég elterjedt lehetett, mivel maga Andrássy Katinka is felidézte a forradalmi időket megörökítő visszaemlékezésében, hogy egy fodrászszalonban hallotta vissza ezt a róluk szóló pletykát, amelyet „mindenki tud”.

Nem meglepő, hogy éppen a „Bolsi Katának” gúnyolt, a baloldali mozgalmak mellé álló, emancipált, autót is vezető, renegát arisztokrata nővel szemben bukkant fel az orgiavád, hiszen Andrássy Katinka éppúgy normasértőnek számított a maga korában, mint az özvegy vagy férjüket elhagyó, egyedül várukban élő nagyasszonyok a kora újkorban, akik körül szintén rémtörténetek keringtek. (Csunderlik Péter)

Napvilág Kiadó, Budapest, 2018. A kötet szerzői: Csunderlik Péter – Egry Gábor – Fodor János – Gioielli, Emily – Hajdu Tibor

Címlapkép: Wikimedia Commons
Olvass tovább!