Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Hankook lakhatásukkal fenyegeti a sztrájkolni készülő munkásait

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ahogy arról mi is írtunk, a dunaújvárosi Hankook gyárban sztrájkbizottságot alapított a szakszervezet február végén, miután a cégvezetés egyoldalúan felfüggesztette a dolgozói érdekképviselettel folytatott bértárgyalásokat, befagyasztotta a konzultációt. A munkások többek között 18 százalékos alapbérfejlesztést, illetve egyéb bérkiegészítéseket szeretnének kiharcolni.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) a Mércének elmondta, hogy komoly elszántság mutatkozik a munkavállalókban, felmérték a sztrájkhajlandóságot is, és nagy támogatottsága van a sztrájknak.

Ez a bejelentés úgy tűnik megtette hatását: a VDSZ Mércéhez eljuttatott közleménye szerint komoly nyomást próbálnak gyakorolni a cég vezetői a sztrájkolni kívánó dolgozókra. A közlemény szerint:

Több aktív dolgozó jelezte a VDSZ dunaújvárosi szervezetének, hogy a cég vezetése a termelésben dolgozóknak különböző „üzeneteket” juttat el. Többek között azzal fenyegetik a munkásszállón lakókat, hogy akik az esetleges sztrájkban részt vesznek, ne számítsanak a továbbiakban a Hankook ház „vendégszeretetére”, azaz kiköltöztetik őket.

Emellett a VDSZ beszámol arról is, hogy a cég úgy tűnik, informális módon szivárogtatja a nyilvánosság felé saját bérajánlatát, ami csak kis részben tükrözi a követeléseket. Ezeken túl pedig megemeltették a termelési szinteket, hogy a raktárak fel legyenek töltve egy esetleges sztrájk esetén.

Székely Tamás, a VDSZ elnöke szerint

„(…) a vezetés érzékeli a dolgozók elszántságát, de érdemben nem tud mit kezdeni vele. Különösen azzal nem, hogy nagyon sokan lépnek be a szakszervezetbe, és a tagság rohamosan nő! Ez nagyon jó jel – véli Székely -, mert erőt ad a hétfő délutáni tárgyalásokhoz.”

A kormány kiemelt stratégiai partnere, a Hankook Tire Magyarország Kft. évek óta folytat küzdelmet a szakszervezeti szerveződések ellen. A 2008-as bírósági döntés előtt illegálisan kellett működnie az érdekképviseletnek, amelynek a működését ezután is igyekezett szabotálni a gyár vezetése.

Az Átlátszó 2015-ös cikkéből például kiderül, hogy a szakszervezeti vezetőkre „patrolman-eket”, vagyis járőröket állítottak, akik akadályozták néha fizikailag is a szerveződést. A követéseken kívül folyamatosan jegyzetelték a szakszervezetisek minden lépését.

Ha a hétfői tárgyalások nem vezetnek eredményre, a VDSZ készen áll a figyelmeztető sztrájk megkezdésére.