Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hunvald György lesz az MSZP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hunvald György indul az MSZP színeiben Erzsébetvárosban az őszi önkormányzati választásokon a polgármesteri székért – derült ki Gulyás Márton újonnan indult heti vlogjának első részéből, a hetiWTF-ből.

A videóban Gulyás egyik fő témája a jelenleg is zajló főpolgármester-jelölti előválasztás, az egyik jelenetben pedig maga az aktivista is elmegy leadni a voksát az MSZP VII. kerületi pártirodájába (6:30-tól látható a felvételen). Szavazás után Gulyás néhány szót vált a pártiroda munkatársaival, majd szóba kerül az őszi önkormányzati választás is:

– És ki lesz akkor a polgármesterjelölt?
– Ősszel? Gyuri.
– Igen? Hunvald György?
– Indul, igen.

Majd a következő snittben arról is beszélnek az iroda dolgozói, hogy a VII. kerületi MSZP egységesen Hunvald György mögött áll, egyikük szerint „ezt már egyébként a taggyűlés is megszavazta”.

Hunvaldot, aki 2002-2010 között már betöltötte Erzsébetváros első emberének pozícióját, két ügyben is jogerősen elítélte a bíróság. 2014. július 1-én a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt, míg 2015. április 24-én a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt rótt ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés.

Utóbbi ítéletet a Kúria formai okokra hivatkozva megsemmisítette, mivel szerintük a Hunvald György elleni büntetőeljárásokat egyesíteni kellett volna a bírósági szakban. A Fővárosi Főügyészség viszont per újraindítási kérelmet adott be ebben az ügyben, mivel szerintük az új eljárásban is elítélik majd Hunvaldot. Hunvaldot egyébként más ügyekben felmentették, börtönbe pedig nem kellett vonulnia, mivel több időt töltött előzetes letartóztatásban, mint amennyire végül elítélték. Hunvald Györgyöt ezután választották 2016-ban újra az MSZP erzsébetvárosi elnökévé.

Hunvald ősszel az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért zajló aláírásgyűjtés közben tűnt fel, valamint az MSZP hulladékszállítás ügyében a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján is megjelent.