Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kedden jóval többen voksoltak az előválasztáson mint hétfőn, sorban álltak a budapestiek

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hétfőn indult az ellenzék közös jelöltjét megtalálni hivatott előválasztás első fordulója Budapesten, melyen a mostoha időjárás ellenére már az első nap – a Mérce információi szerint – háromezer körüli szavazatot adtak le a fővárosiak a két jelölt, Horváth Csaba vagy Karácsony Gergely – az MSZP-Párbeszéd volt miniszterelnök-jelöltje – valamelyikére.

Horváth 6465, Karácsony 5400 ajánlást gyűjtött, vagyis jóval többet, mint a fejenként 2000, melynek birtokában elindulhatnak az 1,7 milliós Budapest főpolgármester-jelölti címéért – így semmi akadálya nem volt annak, hogy az ellenzéki meggyőződésű fővárosi szavazók elkezdjék kiválasztani, melyikük a szimpatikusabb.

Hétfőn, a Nyugati téren indult el hivatalosan az egyhetes előválasztási időszak, a megnyitó ceremónia keretében mind Karácsony, mind Horváth leszavazott a számára szimpatikusabb jelöltre – vélhetően saját magukra. Az eseményt a Mércén élőben közvetítettük, ez itt a párbeszédes, de a Demokratikus Koalíció támogatását is élvező Karácsony sajtótájékoztatója:

Az alábbi videón pedig az MSZP fővárosi szervezetét vezető Molnár Zsolt sajtótájékoztatója látható, Molnár a szocialista Horváth Csaba jelöltségét támogatja:

Habár hétfőn az 1,38 millió szavazásra jogosult budapesti csupán töredéke adta le voksát a 33 szavazóhelyiség valamelyikében, kedden már jóval nagyobb volt az érdeklődés;

az idehaza szokatlan, egy héten át zajló előválasztás a második napjának urnazárásáig az ellenzéki pártok szerint kilencezer szavazatot adtak le, tehát kedden információink szerint hatezret, kétszer annyit mint hétfőn.

A keddi nap folyamán a város belső részeiben felállított sátrak előtt több helyen is kénytelenek voltak sorban állni az ellenzéki szavazók, hogy leadhassák voksukat. A Széll Kálmán téri helyzet délután így festett:

A Blaha Lujza téren is várakozniuk kellett a szavazóknak (háttérben egy muzeális értéket képviselő, jellegzetes budapesti Ikarus busszal, melyek lecserélését szinte mindenki megígérte):

Ahogy az emberek a Móricz Zsigmond körtéren sem jutottak be rögtön a szavazósátorba:

A Móriczról – valamint a Nyugati térről – Karácsony is posztolt fényképeket Facebook oldalára, melyeken látható, hogy tömött sorokban várakoznak a szavazni vágyó fővárosiak:

A hétfőihez képest komolyabb érdeklődés miatt kialakult helyzetet a szervezők azzal igyekeztek enyhíteni, hogy a sorban állóknak előre kiosztották a regisztrációs lapokat – amennyiben ugyanis személyesen szeretne szavazni valaki, helyben, közvetlenül a voksolás előtt is felvetetheti magát a választói jegyzékbe. Az előválasztás menetéről egyébként ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Az előválasztás első fordulójának voksolási időszaka a hét végén fog véget érni, ezután dől el, Karácsony vagy Horváth vehet részt a második fordulón. Ennek során a független Puzsér Róbert, a belváros önjelölt megmentője, a Liberálisok színeiben a modernizációt és gazdasági fellendülést ígérő Sermer Ádám, és talán a Momentum egyelőre meg nem nevezett jelöltje fog megmérkőzni a főpolgármester-jelöltségért az első forduló győztesével.

A szavazóhelyiségeket az előválasztás honlapján közzétett térkép alapján lehet megtalálni.

Címlapkép: Mérce fotó