Óriási, európai szinten is értékelhető győzelmet arattak az Audi győri dolgozói sztrájkjuk sikerével. Ha pedig ehhez hozzávesszük a Mercedesben januárban elért béremelést, illetve azokat a híreket, melyek szerint több észak-kelet magyarországi gyárban is sztrájkhangulat van, talán nem merészség azon elgondolkodni, hogy fordulóponthoz érkeztünk. Ahol a kormánynak is el kell gondolkodnia az rendszerváltás óta alacsony bérekre alapozott magyar gazdaság jövőjén.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (és kisrészben a helyi Vasas) nagy sikert ért el, és minden magyar szakszervezet és szerveződés előtt példaként állhat az a több éves szervezőmunka, profi szervezés, kommunikáció és mozgósítás, amit a szakszervezet végzett. A munkavállalók előtt pedig itt a példa:

Be a szakszervezetekbe!

Talán most már elhiszik a munkavállalók mindenhol, hogy szembe lehet szállni a kizsákmányolással, hogy ki lehet harcolni a tisztességes béreket, a megbecsülést, a pihenőidőt maguknak. És talán elhiszik ezt a szakszervezeti vezetők is, akik belefásultak, nem reménykedtek ebben.

Az AHFSZ-nél egy új szakszervezeti generáció jelent meg, amely már nem a háttéralkuk, a vagyonokon ülés, a politikai machinációk, hanem tényleg az érdekképviselet talaján áll. Persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az AHFSZ sok segítséget kapott a német IG Metalltól is. Ugyanis a nagy német ipari szakszervezet az elmúlt években rájött arra, saját munkavállalóik érdekének képviseletében szükség van a  globális együttműködésekre is.

És ez is jó hír, hiszen a nagy multik ellen határokon átívelő együttműködésekkel lehet csak felvenni a harcot. A bérkülönbségek a termelékenység alapján megengedett csökkentése az EU-n belül akkor lehetséges, és a nyugati dolgozók is akkor tudnak jobb alkupozíciót szerezni, ha keleten és délen, az európai periféria országaiban is erős szakszervezetek vannak. Ez a jövő az EU-n belül és globálisan is a dolgozók és a szakszervezetek számára.

Kérdés persze: hogyan tovább? A mai győzelem után bizonyosan erősödni fog az együttműködés a régiónk szakszervezetei, és a centrum szakszervezetei között.

De visszatérve Magyarországra. Amit a Vasas kapcsán láttunk január elején a Mercedesben, amit most látunk az Audiban, nem önmagában álló folyamat. Az se véletlen, hogy korábban a rabszolgatörvény verte ki a biztosítékot, és az se, hogy a kafetéria adómentességéért kellett (sikertelenül) harcolnia a szakszervezeteknek a nyáron.

Kérdés persze, van-e máshol olyan képesség, mint a nagy nyugati gyárak több ezres szakszervezeteinél. Például továbbgyűrűzik-e az audis béremelés a beszállítók munkavállalóihoz, a termelési lánc alsóbb szintjein álló cégekhez. De a helyzet, úgy tűnik, megérett a változásra a munkáltatók és a munkavállalók viszonyában.

A válság utáni fellendülés szakaszában ugyanis kezd kiborulni az a bili a magyar gazdaság szerkezetét illetően. Egyrészt a gazdaság totális függősége a nagy, főként német multiktól, és főképp az autógyáraktól, másrészt pedig az, hogy a magyar gazdaság a munka adóztatását preferálva a tőke adóztatása előtt, egy a függőséget erősítő gazdaság zerkezetet választott, harmadrészt pedig az, hogy a romló versenyképességi tényezőket a kormány az alacsonyan tartott bérekkel akarja kompenzálni, egy nagyon rossz gazdasági struktúrát eredményez, amely se a magyar kis- és középvállalkozásokat, se a jólét emelkedését nem támogatja hosszú távon.

Márpedig ez utóbbiak az erős magyar gazdaság alapjai, nem a hatékonytalanul működő oligarchák felpumpolása, a brutális mértékű tőkeadomány a nagy multiknak, és nem a munkavállalók kizsákmányolása.

Orbán Viktor lehetett volna a kelet-európai munkavállalók élharcosa, de ehelyett saját hatalmát a külföldi multikkal kötött üzletekben akarja megszilárdítani.

Csakhogy ez a gazdasági és politikai modell most kényelmetlenségeket okoz. A bérfeszültség óriási az országban, és az egész régióban, még ha a sikerpropaganda el is nyomja ideig-óráig. A mostani sztrájksikerek pedig a közszférában is mozgolódásra késztethetik az embereket, nem beszélve a piaci szektor más vállalatairól – például a szolgáltatószektorról. Ez pedig veszélybe sodorhatja az olcsó munkaerőre épített versenyképességet is hosszabb távon.

Orbán Viktoréknak ideje lenne struktúrát váltani (már kormánypárti elemzők szerint is a termelékenység növelését kéne célozni), csakhogy az a stukatúraváltás valószínűleg politikai változásokkal is kéne hogy járjon. A kérdés most az, Orbán Viktorék szokás szerint megtalálják a más megoldást, vagy engednek a kizsákmányolást egyre inkább szükségszerűvé tevő modelljükön.

Egy viszont biztos: az Audi és a Mercedes dolgozói, még ha nem is ez volt a céljuk, szép választ adtak a kormánynak a rabszolgatörvényre is: nem túlóra kell ahhoz, hogy többet keressenek a dolgozók, hanem normálisan meg kell őket fizetni.