Mérföldkőhöz érkezett a Paks II. projekt: Aszódi Attila, aki kormánybiztosként, majd államtitkárként már mintegy 4 és fél éve volt felelős Paks II. megvalósításáért, január 15-e óta nem játszik többé szerepet az ügyben: indoklás nélkül menesztették.

Aszódi 2014 végén, egy interjúban úgy fogalmazott, hogy „Nyilván mi sem vagyunk kispályások. A szerződésbe beépítettünk olyan garanciákat, hogy az erőmű időre megépüljön.” Ehhez képest úgy tűnik, abba bukott bele, hogy a projekt látványosan csúszni kezdett, az általa végigtárgyalt szerződésbe szerinte beépített garanciákat pedig nem tudta a magyar fél érvényesíteni.

Nem mintha nem lehetett volna tudni, hogy a projekt csúszni fog. Az közismert, hogy az atomerőmű-építések, hasonlóan más nagyberuházásokhoz, jószerével mindig, ráadásul többnyire igen jelentős késedelmeket szenvednek. Paks II.-nél pedig eleve olyan feszített ütemtervvel kalkuláltak, amiről világos volt, hogy nem lesz tartható.

Ez főleg abból adódott, hogy az orosz féllel 2014 márciusában kötött hitelmegállapodás szerint a hitelt 2025-ig lehet igénybe venni, a visszatörlesztését pedig legkésőbb 2026 márciusától meg kell kezdeni. A 2014 decemberében aláírt, a reaktorok tervezéséről-építéséről szóló (ún. EPC) szerződéseknek szentelt tárgyalások során ehhez kellett igazodni. Így végül alig több mint 11 év maradt összesen a projektre, benne a tervezés-engedélyezés (~4-5 év) és a kivitelezés-üzembe helyezés (~6-7 év) idejével.

Márpedig az utóbbi bizonyosnak tűnt, hogy nem lesz elégséges, hiszen az oroszok odahaza is 9-10 év alatt építenek fel hasonló blokkokat. Az engedélyezés pedig ismeretlen terep volt mindenki számára, és minden bizonnyal alulbecsülték az Európai Bizottság várható vizsgálatainak időigényét is, de legalábbis nem volt terv arra az esetre, ha ezek a vizsgálatok elhúzódnak.

Összességében az előkészítetlenség, átgondolatlanság, valamint az orosz fél dominanciája és az abból fakadó kényszerek már a kezdetekkor rányomták bélyegüket a projektre – mostanra pedig látványos problémákhoz vezettek.

Egyelőre 22 hónapnyi késést ismertek el hivatalosan, még 2017 októberében. Azt egyszerűen az uniós vizsgálatokra fogták, megfeledkezve arról az apróságról, hogy akkorra már az azoktól teljesen független hazai engedélyezések (környezetvédelmi engedély, telephelyengedély) is alaposan megcsúsztak. De még hátravolt az igazi feketeleves.

A létesítési engedélyt eredetileg 2017-re tervezték megszerezni – most pedig már 2019 van, és még be se nyújtották az engedélykérelmet. Az uniós vizsgálatok is hozzájárultak a késedelmekhez (a versenyjogi vizsgálat idejére stand-by-ra kellett tenni az EPC szerződés megvalósítását). De arról csönd van, hogy az orosz fél tavaly ugyan átadta a Paks II. Zrt-nek az engedélyezési dokumentációt, de az mégsem jutott el mindmáig az engedélyező hatósághoz, sőt, idén sem várják.

„Hiányos vagy silány minőségű”

Minden bizonnyal a dokumentáció egyszerűen alkalmatlan arra, hogy az alapján eljárjon az engedélyező Országos Atomenergia Hivatal. Már a felvonulási épületek engedélykérelmét is vissza kellett vonni, mert azok nem feleltek meg az előírásoknak – ez lehet a baj ezúttal is. Ezt előlegezte meg Aszódi is még tavaly nyáron, mondván, ha a Paks II. Zrt. a dokumentációt „mindenben megfelelőnek találja, benyújtja az Országos Atomenergia Hivatalnak.”

Úgy tűnik tehát, nem találták „mindenben megfelelőnek”. Márpedig ez nem lehetett váratlan: ugyanerről tanúskodik az oroszok finn atomerőműves projektje (Hanhikivi) is, ahol a hatóság már évek küldözgeti vissza a nem megfelelő minőségű dokumentumokat az oroszoknak. Hogy a finnek elégedetlenek az oroszok felkészültségével, már régóta tudható volt.

Egyebek mellett ugyanezt olvasta Mártha Imre, a korábbi MVM-vezér Süli János Paks II. miniszter fejére tavaly novemberben: „Az oroszok képtelenek európai uniós jogi környezetben atomerőművet engedélyeztetni, és az ehhez szükséges dokumentációt, terveket elkészíteni.„ Mártha hiányolta az erre a problémára adott megfelelő magyar reakciót is, illetve kárhoztatta az oroszokkal kötött szerződéseket.

A reakcióhiány vagy -képtelenség már régóta szembetűnő: 2017-ben, amikor az uniós vizsgálatok lezárultak, a projekt őszinte felülvizsgálatára és a szükséges intézkedések meghozatalára nem került sor, helyette kommunikációs vesszőfutás következett.

2017 májusában, Süli kinevezésekor 16 hónapos késést ismertek be, ősszel ezt megtoldották még hat hónappal; de tűzoltásként gyorsan hozzátették, hogy igyekeznek megtalálni az elveszett idő visszanyerésének lehetőségeit. Ekkor beszéltek először arról, hogy a reaktorok üzembe helyezése is késni fog. Erre egy évet adtak meg, a projekt 22 hónapos csúszása ellenére.

Mivel az ütemterv már amúgy is feszített volt, ez merész vállalásnak tűnt. Érdemi előrelépések helyett azonban csak a zavaros kommunikáció folytatódott, mind a hitel felvételének, mind a projekt kezdetének időpontját illetően.

Utóbbinál különösen érdekes volt az ígérgetés: 2017 augusztusában Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin budapesti találkozója után 2018 januárjára ígérték az építkezés kezdetét, majd januárban februárra, természetesen hangsúlyozva, hogy az „ütemtervnek megfelelően”. Persze februárban sem történt semmi.

Az építkezés kezdetének céldátumáról ezután lassan elhalkult a találgatás magyar részről, a terepet a létesítési engedélyezésről szóló kommunikáció vette át egy ideig, az építkezés ügyében be kellett érnünk egy transzformátorállomás építésének nem különösebben felderítő képeivel.

Az orosz fél azonban nem hagyta annyiban: tavaly nyáron meglehetősen barátságtalan módon jelentették be, hogy a paksi építkezés legkésőbb 2019 októberében kezdődik. Hogy ebben miért lehettek ennyire biztosak, az nem világos. Mindenesetre, mivel az engedélyezés mindmáig nem indult meg, és az akár 15 hónapig (vagy felfüggesztés esetén akár tovább) is tarthat, nem sok esélyt látunk arra, hogy bejön a jóslat.

Reméljük, az Országos Atomenergia Hivatalra nem gyakorolnak nyomást az ilyen bejelentések.

Kinek is jó ez az egész?

Egyre több jel utal arra, ami már 2014-ben sejthető volt: az orosz fél uralja a projektet, a megkötött szerződések pedig nem képviselik megfelelően a magyar fél érdekeit. Ahogy Mártha Imre is alaposan kifejtette  Sülinek írt levelében:

„A paksi hitelszerződés magyar oldalról fércmunka, silány, nem a magyar érdekeket tartja szem előtt”; „a miniszter irodájában jelenleg lévő szerződéskupac egy orosz diktátum lett”.

Azt a problémát, hogy ha késnek a reaktorok (2026-27-es befejezési dátummal), akkor gond lesz a hitelszerződéssel, korábban elütötték annyival, hogy „Ha ilyen helyzet előállna, tudjuk majd kezelni, erre felkészültünk”.

A hogyant nem árulta el Aszódi Attila, pedig a kérdés nem egyszerű. A hitelszerződés szerint a törlesztést 2026-ban meg kell kezdeni, de egy szót sem szól arról, hogy mi történik, ha csúszik az építkezés.

A vitarendezésről pedig meglehetősen egyszerűen rendelkezik a megállapodás: választottbíróságról szó sincs, a két félnek le kell ülnie megbeszélni a problémákat. Márpedig ez egy olyan térben, ahol az egyik fél dominanciája adott, nem sok jóval kecsegtet.

Csak tavaly szeptemberre jutott el addig az ügy, hogy – egy parlamenti kérdésre adott, némileg összefüggéstelen válaszában – Süli János elismerte: a „pénzügyi” szerződés módosítása folyamatban van. Hogy ez meddig jutott, nem tudni. A magyar felet ősszel lekötötte a Süli menesztéséről, illetve a projekt befejezésének 2032-re való eltolásáról felreppent hírek cáfolata.

Mindenesetre a Roszatom mindezt figyelmen kívül hagyva decemberben bejelentette, továbbra is arra számítanak, hogy az építkezés akár már 2019-ben megkezdődhet. Orbán Viktor pedig idén januári sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy „a szerződéses feltételek módosítása nem tűnik szükségesnek”. Azaz még az is lehetséges, hogy egyelőre semmit nem sikerült módosítani a hitelmegállapodáson.

Beigazolódni látszik, amitől már 2014-ben tartani lehetett.

A késedelmek miatt hiába tekinthető felelősnek mindkét fél (a magyarok a projekt előkészítetlensége, az oroszok a nem megfelelő minőségű dokumentáció miatt), a vitás kérdések rendezése, a garanciák érvényesítése a rosszul megkötött szerződések miatt kemény dió. Miközben kérdés, hogy hány aknát rejtenek még a szerződések, az oroszok láthatóan nem törődnek sokat a magyar fél problémáival, és hajtanák a projektet.

Csak tovább csúszik, vagy le is áll?

Hogy miért kellett megválni Aszódi Attilától, és miért pont most? Valószínű, hogy a csúszások miatt gesztust kellett gyakorolni Moszkva felé, és erre belső és külső konfliktusai miatt az államtitkár tűnt a legalkalmasabbnak személynek. Az, hogy a miniszterrel mennyire jött ki, mellékes kérdés.

Sokkal fontosabb lehetett, hogy az államtitkár valószínűleg szakmai meggyőződése szerint képzelte el a projekt megvalósítását, és feltehetően ragaszkodott a megfelelő minőségű engedélyezési dokumentáció elkészítéséhez. Ez pedig egyre súlyosabb terhet jelenthetett a két félnek a késlekedések miatt egyre bonyolultabbá váló kapcsolatában.

A következmények megtippelésére nem vállalkoznánk. Valószínűleg el kell telnie néhány hónapnak, mire tisztul a kép: hogy az orosz fél elfogadja-e a magyarok áldozatát, a projektet pedig átütemezik, és módosítják a feltételeket, vagy ellenkezőleg, felgyorsulnak-e folyamatok az „akadékoskodó” Aszódi eltávolításával. Az mindenesetre biztosan kijelenthető: atomerőművek építése (és üzemeltetése) esetében a rugalmasság, a kompromisszumkészség, a folyamatok sürgetése (valamint a korrupció) a biztonság sírásója.

Persze talán mondani se kell: a kormánynak nem Aszódi utódját (és az orosz partner kegyeit) kellene keresnie, hanem meghallani és megérteni végre a szakemberektől jövő figyelmeztetéseket, illetve az intő jeleket.

A  Paks II. projekt vállalhatatlan, hiszen a feltételek nem adottak: a szerződések által kijelölt keretek rosszak; a magyar fél felkészületlen, alkalmatlan a projekt menedzselésére; az orosz fél nem tud teljesíteni az uniós viszonyok között; az atomenergia pedig vereséget szenvedett a megújulókkal szemben, a reaktorokat csak súlyos veszteségek árán lehetne felépíteni és üzemben tartani.

Racionálisan nézve, az Aszódi eltávolításához vezető tünetekből a projekt leállításának kellene következnie.