Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A MÁV sem alkalmazza a rabszolgatörvényt

Ez a cikk több mint 5 éves.

Miután múlt héten  a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) épületénél tartottak sajtótájékoztatót, hétfőn egy újabb állami céget, a MÁV Start Zrt.-t látogatták meg ellenzéki képviselők annak érdekében, hogy aláírassanak a cégvezetéstől egy nyilatkozatot kérjenek arról, hogy a vállalat bojkottálja a rabszolgatörvényt.

A politikusokat a MÁV vezetősége fogadta a székházban, ahol bő félórás – a média távollétében zajló – tárgyalás után a képviselők arról tájékoztattak, a cég nem tervezi alkalmazni az új túlóratörvényt.

A MÁV számára átnyújtandó nyilatkozatot az ellenzék nevében Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő prezentálta a cég székháza előtt tartott sajtótájékoztatón. A politikus előrevetítette, hogy az MVM és a MÁV után jövő héten a Magyar Posta Zrt.-t fogják felkeresni a túlóratörvény  elleni formanyomtatvánnyal. Bangóné szerint nagyon fontos, hogy kiderüljön, fellépnek-e közösen az állami cégek az új szabályozás ellen, és az is , hogy kinek a kérésére szavazták meg a fideszes képviselők decemberben a törvényt.

Bősz Anett a Liberálisok részéről elmondta, fontos, hogy az állami vállalatok mutassanak példát a törvény bojkottjában.

Szél Bernadett szerint megtudhattuk, hogy a Fidesz-KDNP ócska kis proliknak tartja a dolgozókat, ezért teljesen világos, hogy a dolgozó magyarok nem számíthatnak a kormánypártokra. Azt is hozzátette kell szívósan fellépni, és elérni, hogy ne alkalmazzák a törvényt. „Lépésről lépésre el fogjuk érni, hogy a cégeknek ciki legyen alkalmazniuk a rabszolgatörvényt” – zárta mondandóját.

Gréczy Zsolt DK-s képviselő elmondta, a rabszolgatörvény szerintük már kétszer megbukott: egyszer akkor, amikor nem volt rendes szavazás róla a parlamentben, és egyszer akkor, amikor a választópolgárok is nemet mondtak a törvényre (ezen a ponton közvélemény-kutatásokra hivatkozott). Megemlítette a hétvégi tüntetéseket is, és kiemelte, hogy olyan városokban is megszavazták a törvény bojkottját – jelesül Szombathelyen –, ahol fideszes a polgármester.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője úgy fogalmazott, Orbán rabszolgamunkára kényszerítené az állampolgárokat, miközben „okos”, innovatív, a jövőbe mutató trendekhez illeszkedő megoldásokra lenne szükség a munkaerőpiacon.

Csányi Tamás  a Jobbik álláspontját ismertette, ő úgy fogalmazott, az Orbán-kormány átlépte a Rubicont ezzel a törvénnyel, és meg kell védeni a munkavállalókat a saját kormányuktól.

A MÁV-dolgozók és a túlórázás kapcsán a teljes képhez hozzátartozik, hogy a vasutasszakszervezet szerint a cég bár formálisan nem, de a gyakorlatban 2016 óta alkalmazza a rabszolgatörvényt. A cég akkor úgy növelte a  munkaidőt, hogy az addig 8 órában dolgozó munkavállalóknak felkínálta, hogy 8,4 órában foglalkoztatná őket napi bontásban, amihez emelt bért kínált. a VDSzSz Szolidaritás december végén videóban biztatta tagjait, hogy mondják fel az erre született munkamegállapodást.

A MÁV-székház előtt, a tárgyalás előtt és után tartott ellenzéki sajtótájékoztató az alábbiakban tekinthető meg, két részletben:

Frissítés: 18:14

A cikk első változatában tévesen szerepelt, hogy Homolya Róbert részt vett a képviselők és a cégvezetés megbeszélésén.