Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Svédországban felbomlott a történelmi jobbközép blokk, a szociáldemokraták maradhatnak kormányon

Péntek késő délután Annie Lööf, a svéd liberális, kisgazda Centrumpárt (C) elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja a szociáldemokrata Stefan Löfven ismételt miniszterelnökké választását és a Szociáldemokrata-Zöld koalícióval és a másik liberális párttal, a Liberálisokkal (L) közösen kidolgozott, 73 pontos szakpolitikai megállapodás elfogadását javasolja a párt szombaton összeülő küldöttgyűlésének. A C küldöttgyűlése szombaton megerősítette a pártvezetés javaslatát. A Liberálisok elnöksége és képviselőcsoportja közös ülésén, szombat késő délután 17-8 arányban szintén a megállapodás és Stefan Löfven újbóli kormányfővé választása mellett foglalt állást. Az L küldöttei vasárnap mondják ki a végső szót.

Az L megosztottabb a kérdésben, mint a C, az elmúlt 4 hónapban rendre a C elnöke, Annie Lööf alakította az eseményeket, és eddig az L minden döntésben követte a szeptemberi választásokon jelentősen megerősödött testvérpártját. Ha vasárnap a Liberálisok küldöttei is igent mondanak a megállapodásra, az történelmi jelentőségű politikai fordulatot jelent. A két liberális párt mindazonáltal ellenzékbe készül, a Szociáldemokrata-Zöld kormányt kívülről fogják támogatni, a most megkötött megállapodásban foglaltak fokozatos megvalósításáért cserébe.

A szeptember 9-i választáson egyik történelmi politikai blokk sem tudott annyi szavazatot gyűjteni, hogy a 349 fős Riksdagban relatív többségük legyen.

A jobbközép polgári Szövetség pártjai összesen 143 mandátumhoz jutottak.

  • Mérsékeltek 70
  • Kereszténydemokraták 22
  • Centrumpárt 31
  • Liberálisok 20

A balközép kormány tagjai és a kormányt kívülről támogató radikálisabb Balpárt összesen 144 mandátumhoz jutottak.

  • Szociáldemokraták 100
  • Zöldek 16
  • Balpárt 28

A Svéd Demokraták harmadik helyre jöttek be, 62 mandátummal. Ezzel egyik történelmi blokk sem tudja maga mögött a miniszterelnök-választáshoz szükséges abszolút, vagy a kormányzáshoz szükséges relatív többséget.

Egy közel 50 éves szövetség vége

A svéd kormányalakításban kulcsszerepet betöltő két svéd liberális párt, a C és az L az ünnepek alatt nemcsak a 2014 óta Stefan Löfven vezetésével kormányzó Szociáldemokrata-Zöld koalícióval, hanem közel félévszázados polgári szövetségeseikkel, a konzervatív Mérsékeltekkel (M) és a Kereszténydemokratákal (Kd) is intenzíven tárgyalt egy lehetséges kormányról. Az M és a Kd a négypárti polgári szövetség megtartását és annak választási programjának megvalósítását ígérték. Valamint arra is ígéretet tettek, a polgári kormány nem függene a szélsőjobboldali Svéd Demokratáktól (SD), hanem a baloldalon keresne támogatást. Ez azonban nem volt megvalósítható.

A liberális pártok két legfőbb ígérete a választási kampányban az volt, hogy nem támogatnak egy újabb Löfven-kormányt és nem engedik kormányzati befolyáshoz az SD-t.

Már a választások előtti felmérések azt mutatták, választaniuk kell majd a két ígéret között, amit a választási eredmény aztán nyilvánvalóvá tett. A „Szövetség Svédországért” négy pártja összesen egy mandátummal kevesebbet szerzett, mint a Szociáldemokraták, Zöldek és a volt eurokommunista Balpárt összesen. Az SD 17 százaléka pedig lehetetlenné teszi, hogy a két hagyományos politikai „blokk” közül bármelyik „tisztán” alakíthasson kormányt.

Jimmie Akesson, a Svédországi Demokraták elnöke; forrás: Jimmie Akesson Facebook-oldala

Az együtt több mint 14 százalékot elérő és a 349 mandátumból 51 felett rendelkező, két liberális párt stratégiája az elmúlt 4 hónapban arra irányult, hogy egy olyan kormánytöbbséget hozzanak össze, amelyik nem függ a szélsőjobboldali SD szavazataitól. A Szociáldemokraták világossá tették, hogy nem hajlandók a polgári szövetség kormányát kívülről támogatni. Az M és a Szociáldemokraták kölcsönösen kizárták a nagykoalíciót is.

Amikor az M és a Kd kész helyzet elé állította a liberálisokat novemberben azzal, hogy az M elnökét, Ulf Kristerssont jelölték miniszterelnöknek, a liberális pártok nemmel szavaztak. Ezek után Annie Lööf megpróbálta a Zöldeket bevonni a polgári pártokkal való szövetségbe, de ettől a Zöldek vonakodtak, az M és a Kd pedig elzárkóztak (jellemző, hogy a Kd-ban a választások éjszakáján nyíltan annak szurkoltak, hogy a Zöldek essenek ki a parlamentből). Aztán Lööf december 10-én a Szociáldemokrata-Zöld koalícióra borította rá az asztalt, mert szerinte a Szociáldemokraták nem fogadták el a C követeléseit. A C után az L is kivonult a tárgyalásokról.

Az ünnepek alatt a pártok lázasan tárgyaltak és a Szociáldemokraták nagyon nagy engedményeket tettek a liberális pártoknak.

A megállapodás talán legvitatottabb pontjai szerint eltörlik a legmagasabb személyijövedelmi adósávba tartozó jövedelmekre kivetett 5 százalékos különadót, liberalizálják a munkajogot és a közösségi bérlakások kiadásának szabályait, engedélyezik a profitot a szociális ellátórendszerben működő cégeknek, nyelvtanulási követelményt állítanak fel az újonnan érkezett bevándorlóknak és menekülteknek, illetve ismét engedélyezik a menekülteknek (és más védelem alá tartozóknak) a családegyesítést (ezt a Szociáldemokrata-Zöld koalíció lényegében eltörölte).

A megállapodás ezeken túl például fontos oktatási reformokat is tartalmaz (10 osztályos általános iskola, a vallásos magániskolák alapításának stopja, a meglévők ellenőrzése), vagy kimondja azt is, hogy Svédország leállítja a jemeni konfliktusban részt vevő, nem demokratikus országokba irányuló fegyverexportot. Az L elnöke Jan Björklund egyenesen úgy fogalmazott, hogy a megállapodás liberálisabb politikát eredményez, mint amire a korábbi, 2006 és 2014 között kormányzó polgári koalíció alatt lehetőség nyílt.

Az 50 éve tartó szigorú svéd „blokkpolitika” időszaka tehát, ha az L küldöttei is úgy döntenek, ma végleg véget ér.

Löfven kórházat látogat a választási kampányban: a választások legfontosabb témája nem a bevándorlás, hanem az egészségügy volt; forrás: Stefan Löfven facebook-oldala

A politikai fordulat okai

Ennek a történelmi jelentőségű fordulatnak két fő oka van: a Szociáldemokraták domináns szerepének fokozatos megszűnése az elmúlt 20 évben, illetve az SD 2010-es áttörése óta tartó töretlen növekedése.

A felszínen egy „matematikai” problémával állnak a svéd pártok szemben:

a Szociáldemokraták bár messze a legnagyobbak, már nem elég nagyok ahhoz, hogy egyedül, eseti megállapodások segítségével kormányozni tudjanak. Az SD pedig már túl nagy ahhoz, hogy bármelyik oldal is kormányt tudjon alakítani.

Fontos tudni, hogy a svéd parlamentarizmusban egyszer van szükség abszolút többséghez: a kormányfő megválasztásánál. Más esetekben, a költségvetésnél is, a legtöbb szavazatot kapó javaslatot fogadják el. Az SD azonban már olyan nagy, hogy nem csak a kormányfő választást teszi lehetetlenné a két blokk számára, hanem a relatív többséget is lehetetlenné teszi, hiszen nem kell mást tennie, mint a mindenkori ellenzéki költségvetési javaslatot támogatnia ahhoz, hogy a kormányt megbuktassa. A Szociáldemokrata-Zöld koalíció már 2014-2018 között is a polgári ellenzékkel kötött megállapodásnak köszönhette, hogy költségvetéseket tudott elfogadni.

A blokkpolitika felbomlásának azonban a mélyebb, politikai okai a fontosabbak.

A svéd demokráciát eddigi, 100 éves története során leginkább elosztási, vagyis gazdaság- és szociálpolitikai kérdések határozták meg. Az SD felemelkedésével azonban kulturális és identitáspolitikai kérdések, vagyis alapvető értékválasztások is a középpontba kerültek.

Az SD egy kulturálisan és etnikailag homogén Svédországot képzel el, a szociális kérdéseket etnikai kérdésekké redukálja, erősen EU-szkeptikus és politikusai nyilatkozataikban olyan alapvető demokratikus értékeket kérdőjeleztek többször meg, mint a sajtószabadság. Az SD előretörése megmutat egy mély szorongást a svéd identitással, nemzeti léttel kapcsolatban, és a választók egy jelentős részének alapvető idegenkedéséről árulkodik az elmúlt 40 évben kialakult multikulturális Svédországgal szemben. A liberális pártok és választóik számára azonban a nyitott, multikulturális, menekültbarát, európai Svédország alapvető nemzeti identitásuk része. Ez Magyarországról elképzelhetetlennek hangzik, de a svéd társadalom többsége így gondolkodik.

Eközben azonban a szociál- és gazdaságpolitikai kérdések sem veszítettek jelentőségükből. Annyira nem, hogy ahogy azt korábbi cikkemben is írtam, a svéd választások legfontosabb témája nem a bevándorlás, hanem az egészségügy volt (a legfontosabb 10 témából 8 gazdaság- és szociálpolitikához, oktatáshoz kötődött). A C és az L vezetői tehát nagyon nehéz helyzetben voltak, hiszen egy olyan Szociáldemokrata párttal kellett tárgyalniuk, amely évtizedek óta legbaloldalibb választási programjának köszönhetően folyamatosan erősödött. Ráadásul az elmúlt 4 hónapban a Szociáldemokraták erősödése töretlen, míg az L gyengült és a 4 százalékos küszöb környékére került, és a C is veszített választókat.

A jobbközép Szövetség vezetői – Ulf Kristersson (Mérsékeltek), Ebba Busch Thor (Kereszténydemokraták), Jan Björklund (Liberálisok), Annie Lööf (Centrumpárt) – szeptember 6-án még együtt utaztak választási vitára; forrás: Annie Lööf facebook-oldala

A liberális és konzervatív pártokból álló négypárti polgári szövetség 5 évtizedes kötelékeit sem lehetett csak úgy sutba dobni, hiszen az önkormányzatok többségében is „blokkpolitika” áll fenn. Mind a választóknak, mind a pártszervezeteknek érteniük kellett, mi miért történik.

Annie Lööf például az ünnepek alatt pártja 600 politikusával beszélt telefonon az előttük álló döntésről (a C belső demokratikus kultúrájára és Lööf kvalitásaira jellemző, hogy ezekből semmi sem szivárgott ki).

Az L-ben a nyilvánosság előtt is folytak a viták. A Liberálisok 8 parlamenti képviselője például a héten közös újságcikkben állt ki a Mérsékeltek elnöke, Ulf Kristersson kormányfővé választása mellett. A liberális pártokon hatalmas volt a nyomás korábbi polgári szövetségeseik, és a jobboldali lapok, véleményformálók részéről is. Lööf pénteki bejelentése után az M és a Kd halottnak nyilvánította országos szinten a polgári szövetséget. Lööf döntését a Kd elnöke, Ebbe Busch Thor árulásnak nevezte. Egy másik vezető Kd politikus pedig Lööföt egyenesen Quislingnek nevezte (Vidkun Quisling Norvégia náci megszállása alatt vezette a kollaboráns bábkormányt).

A liberális pártokkal való megállapodást a baloldalon sem övezi osztatlan lelkesedés.

A legnagyobb svéd szakszervezeti konföderáció, az LO vezetője káromkodós rádióinterjút adott a megállapodás munkajogi és adópolitikai részeiről, amelyek szerinte munkavállalóellenesek és a társadalmi különbségeket fogják növelni.

Van olyan publicista, aki szerint a baloldal megszűnt, és most egy liberális és egy konzervatív politikai tábor áll egymással szemben.

Ismeretlen terepen

Löfven miniszterelnökségére még a Balpártnak is rá kell bólintania. A Szociáldemokrata-Zöld-Liberális-Centrumpárti megállapodás nyíltan úgy fogalmaz, hogy a „középpárti” együttműködés a garanciája annak, hogy sem az SD, sem a Balpárt nem jut kormányzati befolyáshoz. A Balpárt szavazataira azonban a kormányfő megválasztásához, és csak ahhoz szüksége van a négy pártnak. Utána – mivel a Balpárt és a jobboldali pártok valamint az SD között bármiféle együttműködés elképzelhetetlen – a négy „középpárt” alkotja a svéd parlament, a Riksdag legnagyobb tömbjét.

Kérdés, hogy a Balpárt lenyeli-e a keserű pirulát és átengedi Löfvent tudván, hogy semmit sem kap cserébe. Bár a párt elnöke, Jonas Sjöstedt korábban úgy fogalmazott, hogy nem fogja csak úgy támogatni Löfven megválasztását, valójában nemigen van más választásuk.

A két liberális párt mellett a Balpárt is identitása központi elemévé tette az SD-vel való szembenállást, és a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett ez az egyetlen megoldás, ami az SD-t a partvonalon tartja.

Másrészt, a részben jobboldali gazdaság- és szociálpolitikát megvalósító Szociáldemokraták tovább erősítik a Balpártot, amely már így is leginkább a Szociáldemokraták rovására növekedett 2,3 százalékot 2014-hez képest. Egy előrehozott választásért a felelősséget valószínűleg nem fogják magukra húzni.

A Szociáldemokratáknak eddig kifizetődött a stratégiájuk, szeptemberhez képest a felmérések szerint több mint 3 százalékot erősödtek, és a kapujában állnak évtizedes stratégiai céljuk megvalósításának: a jobboldali szövetség felbontásának. De ne feledjük el, hogy ezért súlyos árat fizetnek, több fontos választási ígéretüket kell megszegniük. Ráadásul relatív gyengeségük az oka annak, hogy a liberális pártokat a polgári szövetség elhagyására rá tudták venni.

Különösen jobboldali publicisták tartják a liberálisok viselkedését a demokrácia megcsúfolásának. Csakhogy, ahogy arra a legnagyobb svéd politikai napilap, az egyébként (pártoktól független, de vállaltan) liberális DN rámutatott, a liberális pártok a saját választóikat képviselik, amelyek többsége a felmérések szerint az SD hatalmon kívül tartását tartja most a legfontosabbnak. A svéd parlamentben most nem lehet tisztán, kizárólagos ideológiai táborok mentén, kompromisszummentesen kormányt alakítani, és ezen egy újabb választás sem változtatna. A liberális pártok előtt így két lehetőség állt: vagy asszisztálnak ahhoz, hogy az SD legyen a mérleg nyelve, vagy ők töltik be ezt a szerepet. Az utóbbit választották.

Frissítés 16:59

Meggyőző többséggel, 62-30 arányban támogatták a Liberálisok küldöttei Löfven miniszterelnökké választását és a négypárti megállapodást, ami azt jelenti, hogy – ha a Balpárt is megszavazza – meglesz Löfven többsége.

Címlapkép: Wikimedia
Olvass tovább!