Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tordai Bence bejuttatta a közmédiába az ötpontos ellenzéki petíciót

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tordai Bence ma újra meglátogatta az MTVA-székházat, de beengedni már egyáltalán nem akarták a képviselőt, akinek egyébként alaptörvényben rögzített joga a közmédia épületeibe való szabad belépés.

A Párbeszéd képviselője azzal a céllal érkezett a köztévéhez, hogy valamilyen módon bejuttja az adásba az ötpontos petíciót, amit vasárnap éjjel, illetve hétfőn egész nap próbáltak beolvastatni az ellenzéki képvsielők (időközben előkerült az éjszaka folyamán egy operatőr, aki fel is vette, ahogy Hadházy Ákos felolvassa a petíciót, de azóta se került adásba a felvétel).

Tordai új terve az, hogy pendrive-on juttatja be a Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője által felolvasott  petíciót a köztévébe, az élő műsorban való felolvasásról már lemondott. Az elmúlt napokhoz hasonlóan először ismét csak a biztonsági főnökkel sikerült beszélnie, aki közölte,

hogy az országgyűlési képvsielők fogadására a vezérigazgató által kijelölt hely egy másik épületben van.

Ez egy egészen új szabályozás, ugyanis vasárnap még beengedték a képvsielőket abba az épületbe is, amelyben a műsorgyártás folyik.

Tordaihoz pár perc várakozás után megérkezett az ügyeletes szerkesztő abban a bizonyos épületben, aki átvette tőle a pendrive-ot. A szerkesztő a szerkesztői szsbadságra hivatkozva közölte, hogy meg fogják tekinteni a felvételt, de nem tudja garantálni, hogy le is fogják adni. Többször is figyelmeztette Tordait, hogy az alaptörvény, a médiatörvény és sajtótörvény is lehetőséget ad arra, hogy a szerkesztők eldöntsék, mi kerüljön be a köztévé műsorába.

Ha ezzel szemben kifogása lenne a képviselőnek, írásos panaszt tehet a szerkesztőnek, aki 48 órán belül válaszol, ha az ő válaszát nem fogadja el, továbbviheti az ügyet a Médiatanácshoz, és ha azzal a döntéssel sem ért egyet, még mindig mehet bíróságra.

„Önök a parlamentben politizálhatnak, itt nem” – hangzott el a szerkesztőtől a szerkesztői szabadságra hivatkozva.

Most egy egészen más hangulatú tárgyalásnak lehettünk szemtanúi (még kávéval is megkínálták a képviselőt!), kérdés, hogy vasárnap este ugyanerre miért nem volt lehetőség, amikor több ellenzéki képviselő kérte, hogy konzultálhasson egy szerkesztővel, hétfőn pedig odáig fajult a helyzet, hogy többükkel szemben is testi kényszert alkalmaztak a biztonsági őrök.