Az ellenzéki pártok eddig jól vizsgáznak a rabszolgatörvény elleni parlamenti fellépésben. Mind az általános vitán, mind ma a napirend előzetes megszavazásakor olyan erővel léptek fel, ahogy egy ilyen gyalázatos dolgozóellenes törvény ellen fel kell lépni.
Az általános vitánál ismert: az ellenzéki képviselők megpróbálták elhúzni a törvény tárgyalását, és azt Lezsák Sándor levezető elnök törvénytelenül akadályozta meg. Ma reggel 2920 módosító indítványt nyújtottak be az ellenzéki pártok, amelynek megszavazása majd egy napba telt volna, de a Fidesz törvénytelen módon egyetlen szavazással lesöpörte ezt a fajta tiltakozást. Végül ennek hatására az ellenzéki képviselők megpróbálták szétfütyülni az ülést, az MSZP-s Varga Lászlót emiatt kitiltották az ülésről és több képviselő megbüntetését is kilátásba helyezte Kövér László. Az ellenzéki indítványokat pedig törvényellenesen lenyomták.
Persze annak, aki aktívan követi a híreket, nem okoz meglepetést a Fidesz törvénytelen parlamenti törvénykezése, és nem okoz meglepetést az, hogy a parlament már csak a dísz funkciót tölti ki a NER mindent lenyomó kalapján.
De az, hogy az ellenzék lényegében semmilyen döntést se tud megakadályozni vagy meghozni a parlamentben, még nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme ott lenni.
Ha ugyanis az ellenzék nem lenne ott a parlamentben, ezeket a törvényeket pontosan ugyanígy meghoznák, az egyetlen különbség az lenne, hogy az ellenzéki pártok nem lennének ott, így elveszítenék egyik lehetőségüket, amivel fel tudják hívni a figyelmet a rossz kormányzásra. A parlamentben pedig lényegében arra a rossz kormányzásra, ahogy a Fidesz kezeli a parlamentáris demokráciát.
A parlament és a parlamentben való munka ugyanis nem önmagában lévő érték, hanem része a politikai munkának, egy eszköz a sok közül, amit az ellenzéki pártok használhatnak. Valójában bár szeretik a képviselők és a parlamenti kivonulást propagáló értelmiségiek is ezt láttatni (más és más érvek mentén), a parlamenti politizálást és a nem parlamenti politizálást semmi se választja el egymástól, mindkettő politizálás, és mindkettő ugyanabban a politikai térben zajlik. Így ezek szétválasztása értelmetlen.
Pontosan ezért a parlamentből való kivonulás, vagy a választáson való nem indulás is csupán egy eszköz a sok közül, és nem megoldás vagy cél. Az eszközválasztásnál pedig azt kell értékelni, mennyire hatásos az adott eszköz, és használata mennyivel visz minket közelebb a célunkhoz. Ha a cél a kormányváltás vagy egy igazságosabb társadalom félépítése, akkor abban az esetben van értelme kijönni a parlamentből, ha ezekhez a hosszú távú célokhoz a parlamenti kijövetellel több erőforrást lehet nyerni, mint ha bent maradnánk a parlamentben.
Ez ma, amikor pár ezer embert tud utcára vinni a parlamenti ellenzék, több mint kétséges. Hiszen a parlamenti lé, pénzzel, fizetett erőforrással, eléréssel jár.
A kérdés inkább az, hogy az ellenzék miért nem képes ezeket az erőforrásokat jobban felhasználni, úgy, mint például most a rabszolgatörvény vitáján.
Hiszen a rabszolgatörvény kapcsán már-már potensnek látszik az ellenzék, és a kormánypárt újabb és újabb botrányos, törvénytelen lépésekre kényszerítésével elérik azt, hogy több ember számára lesz érthető, világos és a jelenben valóságos az, amit évek óta mondanak sokan: Magyarországon nagy hiányosságai vannak a demokráciának. A rabszolgatörvény pedig jó ügy erre, hiszen annak következményeit széles tömegek érzik maguk számára hátrányosnak.
Márpedig nem igaz az az állítás, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy mi történik Magyarországon. Egyrészt azért nem igaz, mert a demokrácia érzékelése nem állandó érzés, azt fel kell melegíteni. Ahogy nekünk, akik politikával foglalkoznak, sem jut eszünkbe minden óra minden percében, hogy „diktatúra” van Magyarországon, úgy akik keveset találkoznak politikai hírekkel, kevesebbszer érzékelik ezt, és kevesebbszer válik tudattá a politikáról való gondolkozásukban a demokrácia hiányának problémája.
De nem nyilvánvaló azért sem, mert mindenki mást és mást ért demokrácia alatt. Ez nem egy állandó fogalom, és nem egy kőbevésett fogalom. Ezért más és más tűrésküszöbbel rendelkezünk, aminek átlépése után azt mondhatjuk magukban, ez már nem demokratikus. Sokak számára a 4 évenkénti szavazás a demokrácia fokmérője, a többi csupán jogi csűrés-csavarás, számukra sokszor el kell magyarázni, meg kell érvelni, be kell mutatni, hogy demokrácia nem attól van, hogy 4 évenként szavazunk.
Márpedig egy-egy ilyen akció pont a parlamentnek a 4 évenkénti szavazás által adott legitimációja miatt nagyobb hírértéket kap, fontosabbnak tűnik mint akár egy utcai megmozdulás, így ilyenkor jobban lehet elmagyarázni ezeket a dolgokat.
De nem csak a demokrácia hiátusának elmagyarázása miatt fontos egy ilyen akció, hanem azért is, mert magát a rabszolgatörvény elleni tiltakozás ügyét is segíti. A problémaérzékeléseknél nagyon sokat számít az, mennyire jajveszékel valaki, márpedig az ellenzék parlamenti jajveszékelésénél most nem tudunk erősebb figyelmeztetést mondani, mint amivel a lakosság találkozik a rabszolgatörvény kapcsán. Márpedig az ellenálláshoz szükséges az, hogy a társadalom tudja, veszélyben van, így annak, hogy bármilyen ellenállás kezdődjön a rabszolgatörvény kapcsán, alapvető része, hogy olyan tiltakozások legyenek, mint amilyeneket az ellenzék tesz a rabszolgatörvény kapcsán.
