Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Törvénytelenül fojtották bele a szót az ellenzékbe a rabszolgatörvény vitáján

Ez a cikk több mint 5 éves.

Tegnap zajlott le a rabszolgatörvénynek nevezett a munkavállalók maximális túlóra idejét a cégeknek kedvezően megemelő új törvényjavaslat vitája. Az éjszakába nyúló vitának viszont nem a szokott módon lett vége, Lezsák Sándor egyszerűen házszabályellenesen lezárta.

Arról még tegnap este írtunk, hogy a Fidesz részéről csak az egyik benyújtó, Kósa Lajos tisztelte meg az állampolgárokat a vitán való részvétellel, és ő se szólt nagyon hozzá. Viszont ahogy lezárult a vita, az is botrányos volt.

A vita szünetében ugyanis az azt levezető Lezsák Sándor mikrofonja bekapcsolva maradt, és lehetett hallani, ahogy segítőjével megbeszéli, hogyan vethet véget az ellenzéki képviselők felszólalásainak.

Videón a beszélgetés (forrás: ATv/Parlament):


Rövid tanakodás után, hogy vajon meddig folytathatják a parlamenti felszólalásokat az ellenzéki képviselők, segítője azt javasolta neki, hivatkozzon a szöveg ismétlésére, hogy a képviselők egyszer már elmondták a mondanivalójukat. Lezsák pedig így is tett, a hosszabb felszólalásokat nem engedélyezte, sőt, elkezdte az ellenzéki képviselőket kitiltani a vitáról, majd egy olyan pillanatban, amikor még lettek volna felszólalok, tehát a vitának tovább kellett volna tartania, egyszerűen fogta és lezárta a vitát.

Pedig az egyik legfontosabb törvényjavaslat ez az évben a parlament előtt, talán ennél többet érdemelnek a dolgozók, mint egy házszabályellenesen lezárt vita.

És ahogy Szél Bernadett hajnali 1-kor készült fotóján még látszik, lettek volna még ellenzéki felszólalók.

Címlapkép: Szél Bernadett/Facebook